Igazságügyi Minisztérium: a jogállamiság nem jogi, hanem sokkal inkább politikai kategória

További Belföld cikkek
- Tartálykocsi balesete miatt lezárták a 75-ös főutat
- Húsz év fegyházra ítéltek egy idős személyt meggyilkoló férfit
- Nem egészen úgy működnek a bűnügyi nyilvántartási rendszerek, mint a filmekben
- Gyurcsány Ferenc szerint új időszámítás kezdődött, más tétje lett a politikának
- Új klinika jött létre Budapesten, a mozgásszervi betegellátás fog idetartozni
A Varga Judit vezette Igazságügyi Minisztérium MTI-nek adott közleményében az áll, Magyarország részletes elemzéseket juttatott el az Európai Bizottsághoz, hogy segítse annak munkáját a 2020-as jogállamisági jelentésének előkészítése során, de azt szerintük nem vették figyelembe.
A tárca szerint az elemzés célja, hogy „tényszerű” képet adjon
- az igazságszolgáltatás rendszeréről,
- a korrupcióellenes küzdelemről,
- a médiapluralizmus helyzetéről,
- az alkotmányos fékekről és ellensúlyokról,
- a rendkívüli jogrenddel kapcsolatos kérdésekről.
Az Igazságügyi Minisztérium szerint a magyar igazságszolgáltatás függetlenségét, szervezetét és igazgatását valamennyi releváns nemzetközi fórum megvizsgálta. A minisztérium emlékeztet arra, hogy még 2013-ban az EB-ben mandátumát töltő, igazságügyi és emberjogi kérdésekben illetékes Viviane Reding biztos megerősítette, hogy
számos eszmecserét követően Magyarország az Európai Bizottság jogi álláspontját tiszteletben tartva a bizottság által felvetett valamennyi kifogás tekintetében az alkotmányát újra összhangba hozta az uniós joggal.
A közlemény továbbá kiemeli, hogy később további fontos hatásköröket ruháztak át az Országos Bírói Tanácsra, amit a Velencei Bizottság 2019 márciusában további pozitív fejleményként ismert el.
A minisztérium szerint a magyarországi korrupcióellenes keret átfogó szabályokat tartalmaz a vagyonnyilatkozatról és a pénzügyi érdekeltségek bejelentéséről, szigorúan szabályozza az összeférhetetlenséget, valamint garantálja a bírák, az Országos Bírósági Hivatal elnöke, illetve az Országgyűlés által megválasztott legfőbb ügyész teljes függetlenségét, emellett szélesebb körű intézményi garanciákat biztosít számos olyan tagállam alkotmányos rendelkezéseihez képest, ahol az ügyészség az igazságügyi minisztériumnak van alárendelve, és a végrehajtó hatalom meghatározó szerepet játszik mind az igazságügyi kinevezésekben, mind pedig az igazságszolgáltatás igazgatásában.
A Varga Judit vezette tárca szerint pluralizmus érvényesül a médiában, az ideológiai vitákban és a közvéleményben is.
A kormányközeli Alapjogokért Központ is sajtótájékoztatót tartott az EB-jelentés kapcsán, ahol aggodalmát fejezte ki a jogállamisági vita miatt.
Az MTI-hez eljuttatott állásfoglalás szerint
a jogállamiság nem jogi, hanem sokkal inkább politikai kategória,
amelyet az Európai Unió „lopakodó hatáskörbővítésre” és a „tagállami szuverenitás csorbítására” akar felhasználni.
Kovács István, az intézet stratégiai igazgatója a sajtótájékoztatón azt mondta, a jelentés az egyes jogszabályok vizsgálata helyett „átfogó képet” kíván adni a jogállamiság helyzetéről, szerinte ezzel az a legnagyobb probléma, hogy annak definíciója tagországonként eltérő és dinamikusan fejlődő fogalom. Itt kitért arra is, a jelentés hitelességét számára megkérdőjelezi az, hogy az abban forrásként megjelölt „33 szervezetből 13 a Nyílt Társadalom hálózata által finanszírozott politikai NGO”.
Az Alapjogokért Központ az eseményen kiosztott elemzése szerint bár a EB-jelentésnek nincs semmilyen jogi kötőereje vagy szankciója, újabb hivatkozási alapot teremthet a politikai támadásokra.
Magyarország ellen 2018 szeptemberében indult el a lisszaboni szerződés 7. cikkelye szerinti eljárás a volt holland EP-képviselő, Judith Sargentini nevét viselő jelentés elfogadásával. A jelentést a Fidesz pártcsaládja, a konzervatív Európai Néppárt politikusainak többsége is elfogadta az Európai Parlamentben. A jogállamiság kérdése azóta is vita tárgya az Orbán-kormány, illetve az Európai Unió intézményei között, a Fideszt pedig több tagpárt is ki akarja zárni az Európai Néppártból.
(Borítókép: Varga Judit igazságügyi miniszter beszédet mond a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és az Igazságügyi Minisztérium közös Nemzetek Európája elnevezésû karrierprogramjának nyitóünnepségén a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Széchenyi dísztermében 2020. szeptember 3-án. A karrierprogram célja hogy minél több Magyarországot határozottan és hatékonyan képviselõ szakembert képezzenek és közülük minél többen kerüljenek vezetõ pozícióba az Európai Unió intézményeinél.
MTI/Szigetváry Zsolt)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
A családalapításról tartanak nemzetközi csúcstalálkozót Budapesten
Ismert előadók vitatják meg a demográfiai változások geopolitikai, kulturális és jogi dimenzióit.
február 24., 16:01
- Belföld
Felvételen, ahogy egy autó egy másik járműbe csapódik az M1-es autópályán
Figyelmen kívül hagyták a sebességkorlátozást jelző táblát.
február 24., 16:32
- Belföld
Megszólalt a meggyilkolt japán nő ügyvédje, keményen kritizálta a magyar gyámügyi rendszert
Az is kiderült, a nő a Patent egyesületet nem családon belüli erőszak miatt kereste meg.
február 24., 15:24
- Mindeközben
Kieran Culkin olyat mondott, miután Oscar-díjat nyert, hogy beleremegett a mennyezet, a felesége legalábbis biztosan
2 órája
- Belföld
Megújuló csomaggal várja ügyfeleit a One Magyarország
A váltásra két módon van lehetőség.
február 24., 15:38
- Belföld
Rekordot döntött a Városligeti Műjégpálya látogatószáma
A belépőjegyeken túl a korcsolyakölcsönző is csúcsot döntött.
február 24., 16:21
- Belföld
Politikailag semlegesnek lett meghirdetve, mégis üzentek a hatalomnak a bírói tüntetésen
Gulyás Gergely szerint nem listázzák a tüntetésen részt vevőket.
február 24., 16:02
- Mindeközben
David Beckham félreérthetően reagált fia képére: kettesben maradna vele egy sötét szobában, ruha nélkül
3 órája
- Mindeközben
Mindössze két utassal szállt fel egy repülő Amerikában, elsőosztályú élményben volt része a fiatal lányoknak
4 órája
- Belföld
Egy dolgozó halála miatt zárt be az érdligeti Lidl
Az üzlet munkavállalója hétfő reggel lett rosszul, nem sokkal később pedig meghalt.
február 24., 14:53
- Belföld
Szmogriadót rendelt el Miskolc polgármestere
Arra kérte a lakosságot, hogy közösségi közlekedéssel utazzanak.
február 24., 15:08
- Belföld
Harminc év után szabadulhat az albertirsai családirtó
Hiába volt távolságtartási végzés, N. Arnold vascsővel verte agyon a feleségét.
február 24., 16:44
- Belföld
Eskütétellel és tisztújítással indul a parlamenti tavasz
Jelentős személyi döntések is várhatók.
február 24., 06:53
- Belföld
Kormánypárti és ellenzéki polgármesterek közös erővel gyógyítanák be a magyar vasút történelmi sebét
Pártokon és nemzeteken átívelő összefogás van születőben.
február 24., 16:58
- Mindeközben
Mindenki imádja a havasi nyulat, amelyik vicces pofákat vágva bújik elő az odújából
7 órája
- Belföld
Orbán Viktor nyitotta a parlamentet, bejelentések, kiabálás és óriási vita lett belőle
február 24., 12:56
- Belföld
Új képviselője van a Fidesznek, már le is tette az esküt
Sűrű nap a parlamentben.
február 24., 16:33
- Belföld
Szétesik a front Magyarország fölött, kiadták a figyelmeztetést
Az éjszakai fagyok enyhülni látszanak.
február 24., 06:31
- Címlapon
Társadalmi egyeztetésen a hátborzongató javaslat: mostantól a kormány kezeli az önkormányzatok pénzét
Első körben 49 település csatlakozik az új rendszerhez.
43 perce
- Belföld
Túl van a műtéten Gyurcsány Ferenc
A pártelnök azt is elárulta, hogy miért kellett kórházba vonulnia.
február 24., 16:34
- Belföld
Karácsony Gergely: Indul a per, Budapest visszakaphatja a jogellenesen elvont milliárdokat
Szembeszáll a kormánnyal a főváros.
február 24., 08:34
- Belföld
Megérkeztek a részletek Orbán Viktor nagy bejelentéséről, így vehető igénybe a kedvezmény
Ez több mint kétmillió embert érint.
február 24., 09:51
- Címlapon
A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG
A hazai és a régiós terjeszkedés mozdonyán sincs fék.
28 perce
- Belföld
Magyar Péter: Azonnali hatállyal kirúgták Ruszin-Szendi Romuluszt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem megerősítette a hírt.
február 24., 09:27
- Belföld
Tökfőzelék, rántott cukkini, zöld tea – így készült Orbán Viktor az évértékelő beszédére
Éhgyomorra lépett pódiumra a miniszterelnök a Várkert Bazárban.
február 24., 07:32
- Címlapon
Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba
A miniszter szerint nem indokolt az emelés.
2 órája
- Belföld
Egy átlagos nyugdíjasnak 2000 forintnál nem jelentene többet az áfa-visszatérítés
A nyugdíjasoknak hatékonyabban is lehetne segíteni, véli egy szakmai szervezet.
február 24., 08:04
- Belföld
Bayer Zsolt megnevezte a két bírót, akit „kormánypártiként senki nem fogadhat el semmilyen peres ügyében”
Magyar Bírói Egyesület: A véleménynyilvánítás joga és a gyülekezési jog alkotmányos alapjog.
február 24., 12:13
- Belföld
Tartálykocsi balesete miatt lezárták a 75-ös főutat
A főutat teljes szélességében lezárták.
8 perce
- Belföld
Óriási drogfogás Soroksáron, a rendőrség letartóztatta a termesztőt
Százmillió forintnál is nagyobb értékű marihuánát foglaltak le.
február 24., 14:38
- Címlapon
Nem egészen úgy működnek a bűnügyi nyilvántartási rendszerek, mint a filmekben
Hiába a korszerű technológia, az azonosítás tényleg csak nagyon ritkán megy úgy, mint a karikacsapás.
1 órája
- Mindeközben
Tóth Vera a szórakoztatóiparról: Nagyon el kell gondolkodnunk a B terveken mostanában
tegnap, 20:00
- Címlapon
Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas
Orbán Viktor reaktiválta korábbi miniszterét, aki immár kormánybiztosként adott nagyinterjút lapunknak.
4 órája