Félmilliárd forintot költenek fizetésekre az állami divatügynökségnél, amelyet Orbán Ráhel barátnője vezet

2020.10.02. 16:25

Busás fizetéseket osztogatnak a Magyar Divat & Design Ügynökség Nonprofit Zrt.-nél, amelyet Orbán Ráhel barátnője és volt évfolyamtársa, Bata-Jakab Zsófia vezet, és amelybe a kormány 1 milliárd forintot öntött „a magyar divat- és designipart átfogó, megújító fejlesztési feladatok hosszú távú koncepciójának megvalósítása érdekében”.

Népszava a 2019-es mérleg alapján azt írja, csaknem félmilliárd forintot, járulékokkal együtt 445 milliót költöttek el bérekre a tavaly statisztikai átlagban 10 munkavállalóval dolgozó ügynökségnél.

2018-ban még 1,4 millió forint volt az átlagos havi vezetői bér, tavaly már 2,6 millióra ugrott, de a tanácsadók is jól jártak, a múlt évben összesen 146 milliót fizettek ki tanácsadásért, illetve 73 milliót szakértői díjakra.

A lap felidézi, hogy a vállalkozást 2018-ban alapította az állam a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) égisze alatt, azok után, hogy piaci hírek szerint a turizmus mellett a dizájn és divatvilág is felkeltette a miniszterelnök lányának érdeklődését.

Kapcsolódó

A kormány elé kerülhet Orbán Ráhelék divatstratégiája

Egy ernyőmárkán keresztül mutatnák be a magyar tervezőket külföldön.

A divatügynökség egy elegáns Istenhegyi úti villát és egymilliárd forintot kapott az induláshoz, 2020 augusztusára pedig megduplázta a költségvetését. Vezérigazgatója Bata-Jakab Zsófia, akiről 2019 áprilisában derült ki, hogy havi bruttó 1,95 millió forintot keres.

A magyar divatnak irányt mutató Magyar Divat és Design Ügynökség Nonprofit Zrt. tevékenysége nyomán még nem robbant be a magyar divat a világ élvonalába, ám a cég bér jellegű kifizetései már világszínvonalúak – jegyzi meg pikírten a Népszava.

Kapcsolódó

Újabb magyar divatmárkák mutatkoztak be a milánói divathéten

Kata Szegedi, NINI, MERO, a ZIA budapest és a THEFOUR is szerepelt a Milano Fashion Weeken.