Dömötör
9 °C
18 °C
Index - In English In English Eng

Végre elárulták, hova mehetnek ingyenes állami koronavírus-tesztre az enyhébb tünetes betegek

K EPA20200903357
2020.10.08. 20:24

Még szeptember 20-án jelentette be Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, hogy az Országos Mentőszolgálat tehermentesítése érdekében az országban 17 helyen ambuláns koronavírus-mintavételi pontot állítanak fel, ahova a kontaktkutatás miatt szükséges teszteléshez, vagy a tünetmentes koronavírus-fertőzés-gyanús, vagy enyhe tüneteket mutató betegeket irányíthatja a háziorvos. A bejelentés szerint a tesztelésre várókat 30 perces időközökkel hívják be, a fél óra alatt maximum 15 ember jelenhet meg. A tesztelések 8 és 22 óra között zajlanak.

Azonban azóta sem lehetett tudni, hogy pontosan hol üzemel az összes ilyen tesztközpont. Most viszont Szabó Tímea, a Párbeszéd országgyűlési képviselőjének írásbeli kérdésére elárulta a minisztérium, hogy mely városokban van erre lehetőség, sőt, Rétvári Bence a pontos eljárásrendre is kitért.

A válaszból kiderült, hogy Budapesten mindössze egy helyen, a Dévai utcában van lehetőségük az ingyenes állami koronavírus-tesztre az enyhébb tünetes betegeknek, 3 ablaknál, de a kapacitás bővíthető.  

Ezen túlmenően ambuláns mintavételi pont nyílt az elmúlt hetekben

Kecskeméten, Kiskunhalason, Pécsen, Békéscsabán, Miskolcon, Szegeden, Székesfehérváron, Győrben, Egerben, Salgótarjánban, Kaposváron, Szekszárdon, Szombathelyen, Ajkán, Veszprémben és Zalaegerszegen. 

A minisztérium szerint a háziorvos dönti el, hogy a beteg elég jól van-e ahhoz, hogy megfeleljen az ambuláns mintavétel feltételeinek, és akkor telefonon tájékoztatja, hogy mire számítson a folyamat során, illetve hogy hova is kell mennie pontosan. De ha nem felel meg az ambuláns mintavételi feltételeknek, akkor a szokásos módon értesíti az orvos a mentősöket, és megigényli az egyéb helyszínre, a páciens otthonába vagy a szociális otthonba a mintavételt.

Ha a páciens is vállalja az ambuláns mintavételt, akkor a háziorvos időpontot kér számára, és a beteg a kérőlappal a megadott időpontban és helyen jelentkezhet a mintavételhez szájmaszk viselése mellett. Továbbá tájékoztatják arról is, hogy a mintavétel előtt mire kell ügyelniük. 

Az ambuláns tesztelésre érkezőket regisztráció után a mintavételi szettel együtt továbbirányítják a mintavételhez. A torlódások elkerülése érdekében jelölték a szociális védőtávolságot is. A tárca szerint a mintavételnél az adott mintavételi csapat egyik tagja a plexiajtó mögül átveszi a mintavételi szettet és a vizsgálatkérő lapot. Adategyeztetés után ellenőrzik a mintavételi cső feliratát, majd sor kerül a tesztre. A becsomagolt minta hűtőbe kerül, amit óránként ürítenek, majd ha szükséges, osztályozás után elszállítják az illetékes akkreditált laborba. 

A tárca szerint a mintavételi pontokon egy kétfős mintavételi csapat óránként átlagosan 20 mintát tud levenni, azonban a csapatok száma a mintavételi pont infrastruktúrájától függően emelhető. Vagyis igény esetén bővíthető a tesztelési kapacitás. 

Borítókép: MTI / EPA - Guillaume Horcajuelo