Gyurcsány szerint már nincsenek határok az ellenzéki pártok között
Kutya nehéz lesz. Valójában csak egy dolgot tudtunk meg tegnap a borsodi időközi választásokon. Azt, hogy kutya nehéz lesz 2022-ben. Az alapképlet nem fog megváltozni. Becstelen ellenfelet kell legyőzni, melyben az orbáni önkény minden fegyverét mozgósítja ellenünk
– így reagált a szerencsi ellenzéki kudarcra Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke a Facebook-oldalán. A volt miniszterelnök hozzátette, hogy szerinte egyedül „egy az egy ellen” van esélye az ellenzéknek leváltani a kormányt.
A DK elnöke kifejezetten bizakodó a Szerencsen megmutatkozott ellenzéki együttműködés tapasztalatai alapján az ellenzéki összefogás jövőjéről:
Van egy mozzanat, amit kívülről nem sokan láthattak. Az ellenzéki pártok vezetői, aktivistái között ez a mostani küzdelem soha nem látott politikai, szervezési, emberi bizalmat teremtett. Valójában elmosódtak a határok az ellenzéki pártok között. Nem volt érdekes, hogy honnan jött a jelölt, hogy honnan jöttek az aktivisták. Egyesültek a küzdelemben.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Áprilistól felfüggeszti a Kolozsvár–Budapest járatát az Aeroexpress Regional
A két település között a következő időszakban nem lesz közvetlen repülőjárat.
31 perce
- Belföld
Közleményt adott ki a NAV az Elf Barról, ez sokaknak nem fog tetszeni
Rendkívül népszerűek lettek az ilyen termékek.
március 17., 11:33
- Belföld
A kukába dobta az orosz konzul koszorúját a Momentum képviselője
A debreceni önkormányzat szerint a politikus ezzel szégyent hozott a városra.
március 17., 11:49
- Mindeközben
Ilyenre sincs gyakran példa: magyar rapperek dolgozhatták fel A Fehér Lótusz főcímdalát
59 perce
- Címlapon
Lendületből tarolják le a világot Donald Trump haveri techmilliárdosai
Mára zöld utat kapott a kemény kéz politikája.
2 órája
- Címlapon
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét
Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.
6 órája
- Belföld
NAV: ma még lehet kérni az szja-bevallás tervezetének postázását
Már elkészítették több mint 5,6 millió adózó szja-bevallási tervezetét.
március 17., 12:25
- Belföld
Orbán Viktor két mondattal magyarázta el, hogy miért poloskázott a beszédében
Megszólalt a poloskaügyben a kormányfő.
március 17., 11:24
- Belföld
Aláírást gyűjtenek Csúcshegyen, hogy leválhassanak Budapestről
Úgy érzik, a környező ingatlanfejlesztések mindent megkapnak, miközben ők csak vágyakoznak.
március 17., 14:21
- Belföld
Gyurcsány Ferenc nem viccelt, tényleg beköltözött egy lakókocsiba
Lefotóztuk a járművet.
március 17., 11:21
- Belföld
A mondat, amivel Orbán Viktor felrobbantotta a közvéleményt
A kormányfő hétfőn újra megszólalt az ügyben.
március 17., 12:58
- Belföld
Horváth László: a fonói gyilkosság is bizonyítja, nincs könnyű- és nehézdrog
A kormánybiztos szerint azok is gyilkosok, akik mérgeket adnak az embereknek.
március 17., 06:12
- Belföld
Itt a törvényjavaslat, így korlátozná a Pride-ot a Fidesz
Bírság és arcképelemzés.
március 17., 10:08
- Belföld
Karácsony Gergely: Lesz Pride, még nagyobb is, mint valaha
A főpolgármester szerint Budapest nem hagyja magára azokat, akik kiállnak a közösségükért.
március 17., 14:41
- Belföld
Megérkeztek az első sérültek Magyarországra a halálos északmacedón diszkótűz után
Hajnali háromkor landolt a repülőgép Budapesten.
március 17., 07:32
- Belföld
Esküt tesz a Parlamentben a fideszes képviselő, aki Magyar Péterrel is összeszólalkozott
Az ülés 13 órakor kezdődik.
március 17., 08:22
- Belföld
Lebontják Pécs omladozó kísértetépületét
Egy jobboldali javaslatot fogadott el a közgyűlés.
március 17., 06:49
- Címlapon
Orbán Viktort a vagyonával kapcsolatban támadták a parlamentben, a kormányfő személyesen válaszolt
Feszült pillanatok az ülésteremben.
7 órája
- Mindeközben
Osvárt Andrea először mutatta meg párját, kislányáról is mesélt: „Nagyon örülök, hogy nem húszévesen jött a gyerek”
5 órája
- Mindeközben
Nem lehet némán elmenni Gáspár Evelin szettje mellett, érdekes dolog szúr szemet ezeken a fotókon
7 órája
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan fogadta előző kapcsolatából született lánya a 15 évvel fiatalabb párját
8 órája
- Címlapon
A finnek titka a Sisu, a nem kidobható a világ, amely javítható, fejleszthető
Itt a megfejtés, miért lettek nyolcszor egymás után a legboldogabb nemzet a világon.
30 perce
- Belföld
Vitézy Dávid: A főváros már arra is képtelen, hogy egy elkorhadt padot kicseréljen
Karácsony Gergelynek is üzent.
március 17., 09:37
- Belföld
Bűzlik a Duna
A hivatalos szervek egyelőre nem tudják, mi okozza a kellemetlen szagot.
március 17., 09:23
- Belföld
Hatalmas felújítási munkálatok kezdődtek az M3-as autópályán, erre figyeljen, ha autóba ül
A leghosszabb munkálatok május végéig tartanak.
március 17., 07:43
- Belföld
Saját barátai bánták egy fiatalkorú férfi őrült száguldozását
Négyen sérültek meg a balesetben.
március 17., 12:36
- Belföld
Vérbe fulladt a születésnapi ünneplés: saját fiát szúrta mellkason egy anya
A nő állítja, a dulakodás hevében fel sem fogta, hogy kést ragadott.
március 17., 11:52
- Címlapon
Magyar politikustól még nem láttunk olyat, mint most Palkovics Lászlótól
Váratlan videók jelentek meg.
4 órája
- Belföld
Nagymama és unokája halt meg: súlyosabb büntetést kér az ügyészség az M0-s gázolónak
Kettős halálos gázolás történt.
március 17., 11:58
- Belföld
Eldurvult a közös ivászat, saját apját fojtotta meg egy fiatal férfi
Rendszeresen verekedtek egymással már korábban is.
március 17., 11:34
- Belföld
Agyhalottá nyilvánították az orvosok a Fonón bántalmazott idős nőt
A bíróság hétfőn dönt a fonói gyilkos letartóztatásáról.
március 17., 05:58