Életfogytiglanit kapott az idős nő gyilkosa
Nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt kedden jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték azt a férfit, aki megölt és kirabolt egy idős nőt 2014 nyarán a baranyai megyeszékhelyen – tájékoztatta a Pécsi Ítélőtábla az MTI-t.
Az ügy elsőrendű vádlottja az idős nő lakásfelújításán dolgozott. A vádlott férfi társával 2014 nyarán 100 ezer forintot vitt el az ingatlanból, és amikor a nő erre rájött, az elsőrendű vádlott úgy megverte, hogy eszméletét vesztette.
Az ügy harmadrendű vádlottja – a sértett ismerőse – a lakásba lépve meglátta a földön fekvő sértettet, de pánikba esett, és a helyszínről segítségnyújtás vagy a rendőrség, a mentők értesítése nélkül elrohant.
Az elsőrendű vádlott ezt követően a még életben lévő, de eszméletlen sértett arcát, fejét többször megszúrta, majd a lakásban magára hagyta. A rendőrséget a támadás után az idős nő barátnője értesítette, miután többször sikertelenül kísérelte meg elérni a sértettet.
A Pécsi Törvényszék idén februárban az elsőrendű vádlottat visszaesőként, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte. Legkorábban 30 év múlva bocsátható feltételes szabadlábra.
A másodrendű vádlottat – szintén visszaesőként – lopás miatt egy év nyolc hónap börtönbüntetésre, míg a harmadrendű vádlottat segítségnyújtás elmulasztása miatt pénzbüntetésre ítélték.
Az elsőfokú ítélet a harmadrendű vádlott esetében már korábban jogerőre emelkedett, míg a másik két vádlott esetében a fellebbezések miatt eljáró Pécsi Ítélőtábla a Pécsi Törvényszék ítéletét megalapozottnak találta, és keddi ülésén helybenhagyta, így az jogerőssé vált.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.