Lekapcsolták a vasútállomás rémét
Nyolc évre ítélné az ügyészség azt a 24 éves férfit, aki visszaesőnek számít, és aki többeket fenyegetett és rabolt ki Heves megyében a kál-kápolnai vasútállomáson – olvasható a Heves Megyei Főügyészség sajtóközleményében.
A férfi 2019 nyarától többeket is kirabolt, és komoly priusza van. Fiatalkorúként rablás miatt javítóintézeti nevelésre ítéltek, majd nem sokkal nagykorúvá válása után már zsarolásért kapott két év letöltendő börtönbüntetést.
A visszaeső bűnöző ott folytatta tevékenységét, ahol lecsukása előtt abbahagyta, és a kál-kápolnai vasútállomáson kezdett garázdálkodni. Előbb egy negyvenhét éves férfit fenyegetett meg, majd rabolt ki. Ezt követően egy tizenöt éves fiú volt az áldozata, akit első alkalommal kizsebelt, majd később az állomáson nekilökte őt egy jelzőoszlopnak és elvette a pénzét.
A Füzesabonyi Járási Ügyészség főbüntetésül nyolc és fél év börtönt kért a férfire, ha tetteit beismeri. Emellett részleges vagyonelkobzást is indítványoznak, hogy a férfi megtéríthesse az általa okozott károkat, és a nyomozás 639 794 forintnyi bűnügyi költségét kifizesse.
Megverték a postán a kilencszeres magyar bokszbajnokot, a testvére szerint ez is hozzájárult a halálához
Testvére feljelentést tett.