Barbara, Borbála
1 °C
8 °C

Cegléden már félnek, hogy több lesz a beteg, és nincs elég ember az ellátásukra

2020.10.28. 16:03 Módosítva: 2020.10.28. 16:04

Mintegy 148 ágyat különítettek el lélegeztetőeszközökkel együtt a Ceglédi Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézetben a koronavírusos betegek gyógyítására. Az intézményben 11 intenzív terápiás betegágy is van, a kórház igazgatója szerint a kapacitás akár a többszörösére is bővíthető.

Inkább az emberi erőforrás a szűk keresztmetszet, egyelőre bírjuk, és bízom abban, hogy ilyen nagy számban nekünk nem kell lélegeztetésre szoruló betegeket fogadni

– mondta a ceglédi Toldy Ferenc Kórház igazgatója az Inforádiónak. Pusztai Dezső arról is beszélt, hogy

mostanra a Covid–19-kapacitás fele megtelt,

részben a kórházban talált koronavírus-pozitív betegekkel, részben pedig már az Országos Mentőszolgálat is szállított be betegeket.

Egyelőre nincs közöttük súlyos állapotú beteg,

aki ápolásra szorulna, középsúlyos vagy kevésbé súlyos tüneteket mutatnak. 

Félünk, hogy egyre több beteg lesz, erre vagyunk felkészülve, de ha nem tudunk majd több embert fogadni, akkor jelezzük  a központi ágynyilvántartónak, illetve a mentőszolgálatnak

– mondta a kórházigazgató. Kiemelte, hogy két hétig most nagyon nehéz lesz, aztán bíznak abban, hogy csak „szelídülni” fog a járványhullám.