Koronavírus adatok

2021. dec. 03.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Ferenc, Olívia
2 °C
5 °C

Meghalt két piarista pap a kiskunhalasi járványkórházban

2020.11.05. 17:09

November 5-én reggel elhunyt Szabó István piarista atya, aki 1969-től élete végéig a kecskeméti szerzetesközösség tagjaként gimnáziumi tanár, kollégiumi nevelőtanár, általános iskolai igazgató, gimnáziumi igazgató, valamint a Szent Erzsébet-templom igazgatója is volt. Továbbá elnyerte 2012-ben a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét, 2017-ben pedig a Bács-Kiskun megyei Príma Díjat – közölte a Blikk

Hozzátették, hogy Szabó Istvánt pár napja még le akarták venni a lélegeztetőgépről, miután javult az állapota, azonban csütörtök reggelre virradóan szervezete felmondta a szolgálatot.

Egy másik atya szintén koronavírusban hunyt el, ő a 73 éves Balázs Gergely. Haláláról szerda reggel számoltak be a Piaristák oldalán. Ő többek között helyettes kórházlelkész volt a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórházban.