![Máshogyan ugyanúgy - Hétköznapi emberek, különleges sorsok](https://index.hu/assets/images/konyvajanlo/mashogyan.png)
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7&stparam=yhgpgnokkm&fastid=bbigxhzahufvybjhhkdlwpeofsko&nc=0)
„Tavasszal úgy gondoltam, hogy lesz majd második hullám, de az jóval enyhébb lesz, mint az első, de nagyot tévedtem” – nyilatkozta szerda este az ATV-nek Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház infektológus-főorvosa.
A főorvos a jelenlegi járványügyi helyzetről elmondta, a szakemberek is megijedtek, ezért gyakorlatilag az összes szakember most a védőoltást várja – fogalmazott Szlávik János. Hozzátette: abban bízik, hogy nyár végére lesz tömegesen elérhető védőoltás.
ELSŐ KÖRBEN A VESZÉLYEZTETETT CSOPORTOKAT OLTJÁK BE: IDŐSEKET, KRÓNIKUSAN BETEGEKET, EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓKAT, TANÁROKAT, ILLETVE OLYAN SZEMÉLYEKET, AKIK AZ ORSZÁG MŰKÖDÉSÉÉRT FELELNEK. AZÉRT VÁRJA MINDENKI A VAKCINÁT, MERT JELENLEG NINCS HATÉKONY GYÓGYSZER, ELLENSZER A KORONAVÍRUS ELLEN.
Szlávik János kitért arra is, hogy sajnos sok kórházban nagyon öreg épületekben zajlik az ellátás. Mint mondta, ezeket folyamatosan fejleszteni kell, hogy eleget tudjanak tenni a korszerű ellátásnak. Nyilván ez bizonyos helyeken nehézségekbe ütközik, de a főorvos emlékeztetett ugyanakkor arra is, hogy az első hullám idején rengeteg erőforrást kaptak a kórházak.
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM