Helsinki Bizottság: A kormány kért volna inkább elnézést

2020.11.19. 09:19

„A Kormányzati Tájékoztatási Központ jobban tette volna, ha ahelyett, hogy rémhírterjesztést és hazugságot kiált, inkább elnézést kér a jogalkotási szörnyszülöttért, vagy finomabban fogalmazva: a félreérthető kodifikációért” – írta Facebook-bejegyzésében a Magyar Helsinki Bizottság. Hozzáteszik: közérthetően kellett volna a kormánynak elmagyarázni a helyzetet, és nem azt állítani, hogy a rendelet az Országgyűlés döntése alapján a veszélyhelyzet meghosszabbításáról szól. 

A szervezet szerint a KTK közleménye sem áll meg, a veszélyhelyzetet ugyanis nem lehet meghosszabbítani, a veszélyhelyzetről pedig az Országgyűlés nem dönthet.

Az Alaptörvény szerint ugyanis sem a veszélyhelyzet kihirdetéséhez, sem a visszavonásához nem kell parlamenti jóváhagyás, és időben sincs korlátozva, hogy a veszélyhelyzet meddig állhat fent. A Parlamentnek csak a veszélyhelyzetben meghozott rendeletek meghosszabbítása kapcsán van hatásköre

– fogalmaztak. 

Szerdán nagy port kavartak az Index és a hvg.hu híradásai, amelyben arról szóltak, hogy a kormány február 8-ig meghosszabbítja a november 4-én kihirdetett, veszélyhelyzettel összefüggő rendkívüli intézkedések hatályát.