Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEMKásler Miklós: A vakcinafejlesztés kecsegtető és reményteljes
Több mint négyezer orvost, medikust, rezidenst és ápolónőt készítettünk fel átképzéssel a koronavírus elleni küzdelemre – mondta Kásler Miklós az Életközelben legújabb adásában.
A szakmai átképzési program már tavasszal elindult. A résztvevők digitális oktatásban részesültek. Másrészről pedig a medikusokat, orvostanhallgatókat, sőt, az orvosokat is olyan kórházba vezényeltek, amelyek koronavírus-fertőzötteket gyógyítottak, hogy testközelből ismerkedjenek a teendőkkel.
Kásler Miklós úgy véli, a szakemberek száma elegendő ahhoz, hogy a kritikus időszakon átjussunk. Hozzátette: ennek az a feltétele, hogy a mostani szigorító intézkedések betartása, valamint az, hogy az egészségügyet „mértéken felül ne terheljük túl”.
Nagyon komoly előrehaladás történt, és ez vonatkozik a nyugati vakcinafejlesztésre, ugyanígy az oroszoknál is, de a kínai fejlesztések is figyelemre méltóak
– mutatott rá a tárcavezető. Kiemelte: az a lényeges, hogy elérhető közelségbe került az oltóanyag, így meg lehet ismerni annak biológiai hatását, illetve hatékonyságát.
A vakcinafejlesztés rendkívül kecsegtető, reményteljes, másrészről ezeket a reményeket realizálni is kell
– tette hozzá. Az oltóanyag egyik bírálójaként Soros Györgyöt említi, akivel kapcsolatban megjegyezte, hogy nem tud arról, hogy lenne egészségügyi végzettsége, így ez alapján kell értékelni a megjegyzéseit.