Bruttó négymilliós jutalmat szavazott meg magának a gyáli polgármester, az alpolgármester szerint ezzel nincs is gond
Nemrég derült ki, hogy Gyál fideszes polgármestere, Pápai Mihály bruttó 4 millió 188 ezer, vagyis nettó 2 millió 785 ezer 20 forintos jutalmat szavazott meg magának. Ezt minden szavazás, egyetértés és beleegyezés nélkül megtehette, hiszen a polgármesterek egyedül is döntést hozhatnak a koronavírus miatt kihirdetett veszélyhelyzetben. Az ATV Híradója az ügyben megszólaltatta a város alpolgármesterét, Nagy József Eleket, aki szerint a polgármesteri döntés indokolt és vállalható volt, a november 26-án elfogadott napirendi pontoknak, így a jutalmazásnak is megvolt a többsége a képviselő-testületben. A televízió kereste Pápai Mihályt is, de ő a híradó adásáig nem válaszolt a kérdésekre.
A polgármester eredetileg a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy milyen döntéseket hozott a település önkormányzata nevében, a magának megszavazott jutalmat azonban nem említette meg közöttük, csak annyit, hogy
év végi jutalmakat osztanak ki,
így a rendőrséget, a tanárokat, a bölcsődéket és óvodákat is jutalmazzák, valamint az önkormányzattal vállalkozásban lévő intézményeket és azok vezetőit is. Az önmagának adott jutalmat a város honlapjára feltöltött határozatban lehetett megtalálni.
Ami a többi döntést illeti, elkészítik a település környezetvédelmi programját a 2021 és 2026 közötti időszakra, és a folyamatosan növekvő forgalom miatt felülvizsgáltatják a város közlekedési koncepcióját, ezt egy külsős cég fogja elvégezni.