Félmilliárd forint készpénz volt a csempészeknél

2020.12.02. 16:53

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai nem pihennek: egy összehangolt, egyszerre tíz helyszínen végrehajtott akciójukban mintegy 373 ezer doboz, több mint félmilliárd forint értékű adózatlan cigarettát foglaltak le a közelmúltban egy ukrán–magyar bűnözői csoporttól – adta hírül a NAV Facebook-oldalán.  A pénzügyi nyomozók egyszerre hat budapesti és négy vidéki ingatlanban csaptak le. 

A pénzügyőrök a lefoglalt dohány mellett az orgazdáktól nagyjából ugyanekkora értékben foglaltak készpénzt is, pontosan 565 millió forint értékű dollárt, eurót és forintot. 

A Belaruszból és Ukrajnából származó adózatlan cigarettát a csoport egy magyarországi raktárban tárolta, majd innen szállította tovább a vevőknek. Az elkövetők szervezettségét és felkészültségét mutatja, hogy üzelmeik leplezéséhez GSM-jelzavaró készüléket is használtak.

A nyomozók két férfit és egy nőt is elfogtak, három ember még szökésben van, ellenük hazai elfogatóparancs van érvényben. A nemzetközi elfogatóparancs kiadatásáról a NAV már intézkedett. 

Kapcsolódó

Feljelentették a POSZT szervezőit, több tízmilió forint közpénzt keresnek rajtuk

A büntetőfeljelentést a Zsolnay Negyed új vezetője tette meg.