A DK egyik Pest megyei jelöltje lesz a liberális Bősz Anett

2020.12.04. 09:25

Bősz Anett, a Liberálisok elnöke lesz a Demokratikus Koalíció jelöltje Pest megye 1-es számú körzetében a 2022-es országgyűlési választásokat megelőző ellenzéki előválasztáson – írta meg a Magyar Nemzet.

Bősz előtérbe tolása miatt Asztalos Éva, a Gyurcsány-párt érdi önkormányzati képviselője bejelentette, hogy függetlenként fog elindulni a 2022-es országgyűlési választásokon.

A hivatalos bejelentés után Bősz Anett fotójával jelent meg az „Európai magyarok” című DK-s kiadvány. A 106 választókerületből 38-ban készült ilyen kampányanyag, ahol a DK valószínűleg ragaszkodik jelöltjük indításához.

Felmerült az a kérdés is, hogy ezek után Bősz Anett egyáltalán a liberális pártban marad-e, vagy pártot vált és hivatalosan is a DK-hoz csatlakozik, de cikkünk megjelenése után az MLP sajtóosztálya arról tájékoztatta lapunkat, hogy a párt 2020. október 12-én tartott tisztújító küldöttgyűlésének eredménye értelmében további két évig ő tölti be az elnöki pozíciót.

Gyurcsány Ferenc pártja látványosan terjeszkedik az utóbbi hónapokban, sokszor más ellenzéki pártok rovására. Számos MSZP-s politikus átlépése ismert, novemberben pedig a párt megalakult agrárkabinetjének élére a korábbi momentumos Benedek Szilvesztert igazolták le.

Kapcsolódó
Agrárkabinetet alakít a DK, a Momentumból igazolta a vezetőjét

Agrárkabinetet alakít a DK, a Momentumból igazolta a vezetőjét

Benedek úgy látta, hogy a mezőgazdaságért sokkal többet tud tenni Gyurcsány Ferenc pártjában.

Kapcsolódó
Úgy tűnik, Gyurcsány ráindítana a szocialista jelöltekre

Úgy tűnik, Gyurcsány ráindítana a szocialista jelöltekre

Az MSZP által korábban megnyert körzetekben is kampányolnak már a DK politikusai. Ellenzéki belharc alakul?

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Megszűnt a kemoterápiás kezelés a szentesi kórházban, Szegedre kell utazniuk a betegeknek

Megszűnt a kemoterápiás kezelés a szentesi kórházban, Szegedre kell utazniuk a betegeknek

A Demokratikus Koalíció a Belügyminisztériumhoz fordul az ügyben.

február 8., 18:00

  • Belföld
A nézetkülönbség ellenére az antifa tüntetők és a kitörés-emléktúra résztvevői is békésen demonstráltak

A nézetkülönbség ellenére az antifa tüntetők és a kitörés-emléktúra résztvevői is békésen demonstráltak

A rendőrség nagy erőkkel biztosította a helyszíneket.

február 8., 19:12

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint a kormány ki akar hátrálni a rákosrendezői közlekedésfejlesztési vállalásokból

Karácsony Gergely szerint a kormány ki akar hátrálni a rákosrendezői közlekedésfejlesztési vállalásokból

A főpolgármester azt írta, a fejlesztések többe kerülnek, mint a rendbetétel.

február 8., 18:51

  • Belföld
Az egyetemisták negyede tapasztalt már politikai megnyilvánulásokat oktatók részéről

Az egyetemisták negyede tapasztalt már politikai megnyilvánulásokat oktatók részéről

A hallgatók 5 százaléka pedig hátrányos helyzetbe került a politikai véleménye miatt.

február 8., 17:48

  • Belföld
Sokan fordultak békéltető testülethez járatkésés vagy elveszett poggyász miatt

Sokan fordultak békéltető testülethez járatkésés vagy elveszett poggyász miatt

Tavaly 1,7 milliárd forint ügyértékben született döntés.

február 9., 08:42

  • Belföld
Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Az újságíró szerint valaki felkészíthette volna Magyar Pétert arra, mi vár rá.

17 perce

  • Címlapon
Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Kemény szavakkal kritizálta amerikai kollégáját az ukrán elnök, aki az európai vezetőket is élesen bírálta.

3 órája

  • Címlapon
Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.

3 órája

  • Belföld
Döntött a Kúria december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról

Döntött a Kúria december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról

Végére ért a tavaly óta húzódó ügy.

február 9., 09:41

  • Belföld
Miért csúfolták a farsang végén a pártában maradt lányokat a kikosarazott legények?

Miért csúfolták a farsang végén a pártában maradt lányokat a kikosarazott legények?

A szokásokról, jelentőségéről, történelmi és néprajzi beágyazottságáról Porogi András történész beszél.

február 9., 12:29

  • Belföld
Törölték David Pressman nyilatkozatait a budapesti amerikai nagykövetség honlapjáról

Törölték David Pressman nyilatkozatait a budapesti amerikai nagykövetség honlapjáról

Azt is megindokolták, miért döntöttek így.

február 8., 07:03

  • Belföld
Vitézy Dávid elárulta, hogyan lenne rendezhető Rákosrendező vételárának első fele

Vitézy Dávid elárulta, hogyan lenne rendezhető Rákosrendező vételárának első fele

A frakcióvezető szerint a pénz megvan, már csak a kormánynak és a fővárosnak kell együttműködnie.

február 9., 12:27

  • Belföld
A MOHU szerint az általuk kifizetett pénzből nem lesz Rákosrendező, a főváros állítja, majd kigazdálkodják

A MOHU szerint az általuk kifizetett pénzből nem lesz Rákosrendező, a főváros állítja, majd kigazdálkodják

A főváros szerint majd kigazdálkodják a különbözetet.

február 8., 15:21

  • Belföld
Vitézy Dávid: A MOHU-tól származó pénzből veszi meg Rákosrendezőt a főváros

Vitézy Dávid: A MOHU-tól származó pénzből veszi meg Rákosrendezőt a főváros

Az első két részletre van keret, a harmadik részletet meg úgyis csak 2039-ig kell befizetnie Budapestnek.

február 8., 08:02

  • Belföld
Edmond hónapok óta egy holland kórházban fekszik, a biztosító mégsem segít

Edmond hónapok óta egy holland kórházban fekszik, a biztosító mégsem segít

A férfiról a szerződés aláírása után két héttel derült ki, hogy súlyos daganatos megbetegedésben szenved.

február 9., 13:14

  • Címlapon
Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa

Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa

Az egész napos eseményről a helyszínről tudósítunk.

5 órája

  • Belföld
Zimankós reggel után száraz idővel nyitja ránk az ajtót a szombat

Zimankós reggel után száraz idővel nyitja ránk az ajtót a szombat

Napközben 3 és 9 fok közti idő valószínű.

február 8., 06:13

  • Címlapon
„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző

„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző

Nagy Attila Tibor szerint Magyar Péter „megajándékozta” a Fideszt és Orbán Viktort.

6 órája

  • Belföld
Külön személyzetet bíztak meg az Uzsoki Utcai Kórház szuperbaktérium-fertőzöttjeinek kezelésével

Külön személyzetet bíztak meg az Uzsoki Utcai Kórház szuperbaktérium-fertőzöttjeinek kezelésével

Két beteg mellett további négy ember szervezetében mutatták ki a kórokozót.

február 8., 15:36

  • Belföld
Fokozott a rendőri jelenlét a fővárosban, több tüntetést is szombaton tartanak

Fokozott a rendőri jelenlét a fővárosban, több tüntetést is szombaton tartanak

Mutatjuk, hol lesz forgalomkorlátozás.

február 8., 13:41

  • Belföld
Nagy Péter nemcsak a tűzifát és ivóvizet, hanem a szakállat és bajuszt is megadóztatta

Nagy Péter nemcsak a tűzifát és ivóvizet, hanem a szakállat és bajuszt is megadóztatta

Ma háromszáz éve, 1725. február 8-án halt meg Oroszország egyik legjelentősebb uralkodója, aki több mint negyven éven át vezette a birodalmát.

február 8., 14:10

  • Belföld
Meghalt Horváth Kálmán, Tolna vármegye főispánja

Meghalt Horváth Kálmán, Tolna vármegye főispánja

Pénteken még a hivatal farsangi mulatságán is részt vett.

február 8., 11:55

  • Belföld
Baranyi Krisztina szerint a főváros belerokkanhat a Rákosrendező-projektbe

Baranyi Krisztina szerint a főváros belerokkanhat a Rákosrendező-projektbe

„A ma győzelme a holnap vesztesége lehet” – véli.

február 8., 11:50

  • Belföld
Sokan építették a woke-kultúrát, de egy ember ölte meg: Donald Trump

Sokan építették a woke-kultúrát, de egy ember ölte meg: Donald Trump

A woke-ról beszéltek a Terror Házában: kommunizmus 2.0, protestáns pestis, evolúciós zsákutca.

február 8., 10:19

  • Belföld
Különleges rendszámok kerülnek forgalomba Magyarországon

Különleges rendszámok kerülnek forgalomba Magyarországon

Már a színük is megvan.

február 8., 11:20

  • Belföld
„Véres a kezetek, szégyen égesse arcotok” – A halálra égett japán nő ügye miatt tüntettek Budapesten

„Véres a kezetek, szégyen égesse arcotok” – A halálra égett japán nő ügye miatt tüntettek Budapesten

Felszólaltak az áldozatok hozzátartozói, a rendszert hibáztatták.

február 8., 15:18

  • Címlapon
Épp csak beléptünk az ajtón, és egy T-rex üvöltött az arcunkba

Épp csak beléptünk az ajtón, és egy T-rex üvöltött az arcunkba

Most kiderül, mit rontottak el a Jurassic Parkban.

2 órája

  • Belföld
Tüntetés 2025. február 8-án

Tüntetés 2025. február 8-án

február 8., 15:20

  • Belföld
Újfajta csalásra hívja fel a figyelmet a rendőrség, még a háziállatok is érintettek benne

Újfajta csalásra hívja fel a figyelmet a rendőrség, még a háziállatok is érintettek benne

A hatóságok egy videót is közzétettek az új módszerről.

február 8., 09:34

Neked ajánlott