Medián: rontott a Szájer-ügy a Fidesz esélyein
A Szájer-ügy a Fidesz esélyein rontott, a homoszexuálisok megítélésén nem – derül ki a HVG megbízásából, a Medián által 600 ember telefonos megkérdezésével készített villámfelmérésből. A kérdezők arra voltak kíváncsiak, hogy mi volt az elmúlt időszak legfontosabb közéleti eseménye.
A legtöbben Szájer József ügyét említették,
a kormánypártiak megítélése szerint viszont ennél fontosabb volt a koronavírus-járvány és a védekezés.
A megkérdezettek száz százaléka hallott a Szájer-ügyről, 79 százalékuk szerint ugyanakkor
semmilyen módon nem szabad hátrányosan megkülönböztetni a homoszexuálisokat.
A többség súlyos botránynak tartja Szájer József esetét, és minden második Fidesz-szavazó is arra számít, hogy az ügy rontani fogja a Fidesz választási esélyeit. A válaszadók ötöde szerint akár súlyos következményekkel is járhat Szájer bukása a kormánypártra nézve.

A nagyközönség számára a brüsszeli történet szaftos részletei voltak a leginkább figyelemkeltők, maga a szexparti, illetve hogy azon meleg férfiak vettek részt. A téma természetesen újra mozgósította az LMBTQ emberekkel kapcsolatos érzelmeket, de ebben a magyarok nagy többsége változatlanul toleráns.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Orbán Viktor Budapesten fogadja az Európai Tanács elnökét, az uniós csúcsról egyeztetnek
Rendkívüli csúcsot tartanak március elején az uniós tisztviselők részvételével.
február 25., 13:56
- Belföld
Lázár János fogadta Toroczkai Lászlót, és egyetértettek egy fontos kérdésben
A Mi Hazánk javaslatából születhet majd meg az új törvény.
február 25., 14:50
- Belföld
A kormány bejelentései után Magyar Péter már államcsődről beszél
Nem látja reálisnak a Fidesz terveit a Tisza Párt elnöke.
február 25., 13:25
- Mindeközben
Liptai Claudiát kis híján legyalulták egy teherautóval: „Kipattantam és a fejére olvastam”
1 órája
- Mindeközben
Molnár Gusztáv: Szeretnék jobb lenni minden nap, egy picit megküzdeni magammal, és apró lépésekkel haladni előre
2 órája
- Belföld
„Édesanyámhoz közel csapódott be a rakéta, ez győzte meg, hogy hagyjuk el Ukrajnát”
Különleges történetekről számoltak be lapunknak a Magyarországra érkezők, volt, akinek aknamezőn keresztül kellett menekülnie.
február 25., 13:49
- Belföld
A magyarok egy része kételkedik az új gazdasági lépésekben
A nyugdíjasok áfa-visszatérítésével és a gyerekesek szja-mentességével kapcsolatban is hasonlóan gondolkodnak.
február 25., 16:40
- Címlapon
Donald Trump felfüggesztette Ukrajna katonai támogatását
Az amerikai elnök beváltotta a fenyegetését a Volodimir Zelenszkijjel történt szópárbaj után.
2 órája
- Címlapon
Donald Trump: Ha valaki nem akar megegyezni, az nem lesz sokáig közöttünk
Szerinte mind Oroszország, mind az ukrán nép szeretné, ha megállapodás születne.
tegnap, 21:59
- Belföld
A KRESZ előzési szabályain módosítana a kormány
Eddig nem tudtak velük mit kezdeni.
február 25., 11:18
- Címlapon
Jön az arab válasz Trump gázai Riviérájára és a palesztinok kitelepítésére
Az arab országok inkább Kairó vezetésével építenék újjá a Gázai övezetet.
2 órája
- Belföld
Úgy szóltak be Orbán Viktornak, hogy ott sem volt
Az egyik felszólalást bekiabálás akasztotta meg.
február 25., 11:29
- Belföld
Kubatov Gábor üzent az ősi riválisnak: Ennél még Újpest is jobbat érdemel
Jó tanácsot küldött az újpestieknek a Fidesz pártigazgatója.
február 25., 17:53
- Címlapon
Egy felmérés szerint Ukrajna nem fogja megadni magát az oroszoknak
A többség még mindig folytatná a harcot.
2 órája
- Címlapon
Terrorfenyegetéssel gyanúsít az FBI egy bukaresti diákot
Az Egyesült Államok elleni összeesküvéssel is gyanúsítják.
1 órája
- Címlapon
Két turistabusz csapódott egymásba Barcelonában, több mint ötvenen sérültek meg a balesetben
A tájékoztatás szerint négy ember állapota válságos.
1 órája
- Címlapon
A Real Madrid botladozásai után már Szoboszlai Dominikék a BL favoritjai
Ugyanakkor a Liverpoolra vár a legnehezebb feladat a nyolcaddöntőben.
2 órája
- Mindeközben
Cooky párja megkérdezte a kisfiait, mit szólnak a szettjéhez, de olyan kritikát kapott, hogy a fal adta a másikat
tegnap, 19:42
- Belföld
Menczer Tamás: Egyetértek Magyar Péterrel!
Szóba került az LMBTQ és Csipke Józsika is.
február 25., 17:24
- Belföld
Magángép és 640 ezer forintos szállás: így és ennyiért utaztak az utóbbi időben a kormány miniszterei
Egy közérdekű adatigénylés után kerültek napvilágra a számok.
február 25., 07:49
- Belföld
Szekrényben bújt el egy férfi a rendőrök elől, miután kifosztotta 83 éves áldozatát
A rendőrség videóra vette az elfogást.
február 25., 10:21
- Mindeközben
Schobert Norbi olyat alakított a farsangi buliján az ABBA egyik tagjaként, hogy nem sajnálnánk tőle az Oscar-díjat
tegnap, 18:43
- Címlapon
Van, aki börtönben végezte, van, akiből elnök lett – ez történt a 20 évvel ezelőtti futballsztárokkal
Olyan is akad, akinek tönkrement az élete, és manapság az utcán tengeti a mindennapjait.
tegnap, 20:13
- Belföld
Honvédelmi miniszter: Pénz áll a házhoz
Szalay-Bobrovniczky Kristóf állítja, hogy hathavi fegyverpénzt kapnak a katonák.
február 25., 10:07
- Belföld
Vitézy Dávid benyújtotta a törvényjavaslatot, amivel felgyorsítaná a budapesti villamosokat
A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője szerint minőségibb villamosok kellenek a fővárosnak.
február 25., 10:56
- Belföld
Megszólalt a kormány a Pride további sorsával kapcsolatban
Orbán Viktor kijelentése mögött sokan a felvonulás esetleges betiltását kezdték el felfedezni.
február 25., 06:59
- Címlapon
Nem engedték leszállni a magyar külügyi államtitkár gépét Szarajevóban
Magyar Levente ennek ellenére Banja Lukában tárgyalt Milorad Dodikkal.
tegnap, 19:49
- Belföld
Döntött a szenátus: jogászprofesszor kerül az ELTE élére
A jelenlegi általános rektorhelyettes veszi át a vezetést augusztus elsejétől.
február 25., 06:25
- Belföld
Palkovics László visszatért, már azt is tudni, milyen pozícióban
Orbán Viktor nevezte ki.
február 25., 06:41
- Címlapon
Alaposan megmérte a Publicus a tiszások és a többi kormányváltást akaró reményeit
Megszereztük a közvélemény-kutató legfrissebb anyagát.
1 órája
- Belföld
Emberöléssel gyanúsítják a tyúkolban holtan talált tízéves kisfiú anyját
A kisfiú szobafogság elől menekülhetett az ólba.
20 perce