Nehéz helyzetben a kutatóhálózati dolgozók, egyre szorít a határidő

2020.12.10. 15:14

December közepéig kell nyilatkozniuk a Magyar Tudományos Akadémiától leválasztott kutatóhálózat dolgozóinak arról, hogy önként lemondanak-e közalkalmazotti státuszukról a Népszava értesülései szerint.

Az egésznek az a lényege, hogy aki nem mond le önként a státuszáról, tehát nemet mond, annak december 31-ével megszűnik a jogviszonya.

Aki viszont úgy dönt, hogy aláírja az új munkaszerződést, az januártól már nem közalkalmazottként, hanem „egyszerű” munkavállalóként dolgozhat tovább.

Így rájuk már nem a közalkalmazotti törvény, hanem a munka törvénykönyvének szabályai lesznek érvényesek – jegyzi meg a lap. 

Mende Balázs, a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnökségi tagja a Népszavának azt nyilatkozta, hogy a kutatók körében nagy az egzisztenciális kiszolgáltatottság, különösen a mostani, pandémiás időszakban, „a közalkalmazotti törvény sokkal nagyobb jogi biztonságot adott a dolgozóknak”.

Mi történt?

Mint ismeretes, a tudóstársadalom egységes tiltakozása ellenére a parlamenti kormánytöbbség tavaly megszavazta a módosítást, melynek következményeként az MTA évtizedek sora alatt kiépült kutatóhálózatait elcsatolták és az újonnan létrehozott Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) alá szervezték át. Ráadásul az Akadémia ingatlanainak tetemes részét és több program pénzügyi irányítását is elvették.