Kis karácsony volt 1956-ban is

fortepan 157819
2020.12.18. 10:46
1956 novemberétől – egészen más okból, mint napjainkban, de – kijárási tilalmat rendeltek el, amit egyetlen napra, december 24-ére felfüggesztettek, hogy az emberek el tudjanak menni az éjféli misére. Aztán a kijárási tilalom 1956 szilveszterén is érvényben maradt. Most, a koronavírus-járvány miatt hasonló korlátozásokra számíthatunk. Talán erre a különös párhuzamra is igaz, amit Mark Twain amerikai író mondott egyszer: a történelem nem ismétli önmagát, de rímel.

Már december 7-én eldőlt, hogy szilveszterkor nem lehet bulikat és utcabálokat tartani, marad a kijárási tilalom, sőt sokak örömére később a petárdázást is betiltották. Orbán Viktor kormányfő másfél hete úgy fogalmazott, hogy december 21-én döntik el, hogy szenteste kivétel lesz-e ez alól. Nos, ma már úgy néz ki, hogy december 24-e kivétel lehet.

Idén kis karácsony lesz

– közölte ugyanis a miniszterelnök a Kossuth Rádiónak adott hagyományos péntek reggeli interjújában. Hozzátette: nem akarja, hogy kockáztassunk, éppen ezért arra kéri az embereket, hogy karácsonykor is inkább maradjanak otthon. Arra vonatkozóan, hogy feloldják-e a szenteste a korlátozást, még nem világos, ezt a december 21-ei kormányülésen döntik el, mert mint fogalmazott egy este lehet, hogy belefér, és lehet, hogy a 10 fős családoknak nem számítják majd bele a 14 évnél fiatalabbakat, hogy többen is tudjanak együtt ünnepelni.

Kijárási tilalmat utoljára hazánkban 1956 novemberében rendeltek el, ami a fővárosban egészen 1957 áprilisáig érvényben maradt. 

A két intézkedés között egyéb hasonlóság nincs, hiszen más egy levert forradalom miatti, statáriummal súlyosbított rendfenntartási ukáz, és megint más egy világjárvány miatti védekezés.

A kijárási tilalomra értelemszerűen azért volt szükség, hogy a békés tömeget leválassza a felkelőkről: aki a tilalom ellenére is az utcán van, az minden bizonnyal »ellenforradalmár«. A hatékony fellépés és az elrettentés eszközeként pedig a statárium szolgált

– mondta az 1956-ban elrendelt intézkedésről a 24.hu-nak Földváryné Kiss Réka történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnöke.

Egész decemberben érvényben volt a kijárási tilalom, csupán egyetlen napra, december 24-ére függesztették fel, hogy az éjféli misére el lehessen menni. Sokan akkoriban „Kádár ajándékának” nevezték a tilalom időleges feloldását.

A korabeli sajtó eléggé szűkszavúan írt a kijárási tilalomról. A Népakarat december 24-én arról számolt be, hogy a kijárási tilalmat december 24-ről 25-re virradó éjszakára felfüggesztik az éjféli misére való tekintettel. Ezt Garamvölgyi Vilmos rendőrezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője jelentette be, azt is gyorsan hozzátéve, hogy a tilalom 25-én, a korábban már megszokottak szerint ismét életbe lép este 10 órától hajnali 4-ig. A hír arról is megemlékezett, hogy mindez a szovjet erők parancsnokságának egyetértésével történt.

Szenczi Tóth Károly író, publicista a Magyar Hangban így emlékezett vissza az 1956-os kijárási tilalomra:

A rádió mondta be, már október 24-én; Nagy Imre és Kádár János kéri Budapest lakosságát... este hattól reggel négyig ne tartózkodjanak az utcán, kimenési tilalom van. Később, december 23-án utcaplakát; a szovjet erők parancsnokságával egyetértésben a kijárási tilalom 22 órától hajnali 4 óráig tart. Ez nem korlátozás volt. Nem is barátságos ajánlás. Ám véresen szigorú rendőri rendelet, statáriális hadparancs. A főváros utcáin járőrök, igazoltatás, éles fegyverek, éjjel is hallottunk puskaropogást. Én, a gyermek, nagyon féltem. Semmit sem értettem. Apa leült velem, nyugtatott. Minden rendbe jön, fiam. Anyám intette apát: – Még ha te vagy is a körorvos, éjjel nem engedlek. Van hivatalos ügyelet, autóval járnak, menjenek ők. Vagy a mentők.

A tilalmat 1957 áprilisáig nem is oldották fel többször, nem jelentett kivételt szilveszter éjszaka sem. Bár a Népszabadság 1956. december 30-i száma arról is tudósított, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól egyre több üzem, hivatal, intézmény kér engedélyt közös szilveszteri összejövetel megrendezésére.

A főkapitányság teljesíti ezeket a kéréseket. Ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy a gyülekezési tilalom még mindig érvényben van, tehát csakis engedéllyel lehet közös összejöveteleket rendezni. Egyúttal ismételten közli a főkapitányság, hogy a kijárási tilalom – este 10 órától reggel 4 óráig – szilveszter éjszakáján is érvényben lesz.

(Borítókép: Erzsébet (Lenin) körút a New York palotától a Blaha Lujza tér felé nézve 1956-ban. Fotó: Pesti Srác3 / Fortepan)