168 ügyész fertőződött meg koronavírussal eddig Magyarországon, egyikük meghalt
Polt Péter szerint 2020 válságos, bezárkózó, bizonytalan év volt. A legfőbb ügyész erről karácsonyi videójában beszélt, amelyben köszönetet mond az ügyészség dolgozóinak és értékeli az évet – írja az ATV.
2020 olyan kihívások elé állította az egész világot és benne Magyarországot, amilyenekkel évtizedek óta nem kellett szembenéznie
– mutatott rá a legfőbb ügyész. Hozzátette: a magyar ügyészség március óta a járványhelyzethez igazítva működik, de a bevezetett intézkedések nem törték meg a mindennapos munka lendületét. A munkatársak harminc százaléka távmunkában dolgozik.
Polt Péter arról is beszélt, hogy a koronavírus miatt
168 munkatárs fertőződött meg, és haláleset is előfordult
az ügyészi szervezetben. Üzenetében emlékeztetett, hogy idén újabb 12 százalékos béremelést hajtottak végre.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Megjelent a kormányrendelet, zöld utat kapott a főváros, megvehetik Rákosrendezőt
Innentől Budapestet terheli minden kötelezettség
február 6., 14:29
- Belföld
Börtönben ül, most emelték volna többmilliósra a fizetését Kiss Lászlónak
A képviselő-testület végül elhalasztotta a döntést.
február 6., 13:58
- Belföld
Döntött a bíróság a halálra égett japán nő ügyében, letartóztatták az ír férfit
Vallomást tett a törvényszéken, de nem ismerte be a tettét.
február 6., 14:53
- Mindeközben
Alekosz ingyen kap több mint 1 milliós fogsort: „Nemzetközi sztár vagyok, a fogazatom minőségének is nemzetközinek kell lennie”
1 órája
- Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat
Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.
1 órája
- Belföld
Mit tervez a kormány? – Egyre kevesebb az államilag támogatott férőhely a felsőoktatásban
Négy egyetem kivételével mindenhol kevesebb hallgatót vesznek fel.
február 6., 15:26
- Belföld
Elbúcsúzik a nyilvánosságtól a nyugalmazott katolikus püspök
Beer Miklós önszántából, egy idősek otthonába költözött, ahol békére lelt.
február 6., 15:11
- Belföld
Elfogták a külföldieket lehúzó bandát a budapesti bulinegyedben
Több mint egymilliárd forint kárt okoztak.
17 perce
- Belföld
Kiderült, mikor tartja az évértékelő beszédét Orbán Viktor
A miniszterelnök még a parlament tavaszi szezonja előtt értékeli a 2024-es évet.
február 6., 15:01
- Belföld
Ma tíz éve mondta ki Simicska Lajos azt a szót
Így emlékszik a magyar nyilvánosság.
február 6., 15:57
- Belföld
A Magyar Bírói Egyesület elnöke: Azzal, hogy demonstrálunk, a törvény adta jogunkkal élünk
Gyurcsány Ferenc is reagált a „listázós” cikkre.
február 6., 13:07
- Mindeközben
Óriásit bakizott a TikTokon Dárdai Blanka, véletlenül kiposztolt valamit, amit nagyon nem akart
3 órája
- Belföld
Lázár János: Ha Rákosrendező kell a fővárosnak, viheti
A miniszter három pontban foglalta össze a helyzetet.
február 6., 16:40
- Belföld
Erős antibiotikumoknak is ellenálló baktérium fertőzött meg három beteget az Uzsoki Utcai Kórházban
A kórház elkülönítette az érintetteket.
február 6., 17:03
- Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese
Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.
1 órája
- Címlapon
Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete
A nemzetközileg elismert urológus 600 ezer és egymillió forint közötti összeget kért a betegektől.
4 órája
- Belföld
Tüntetést szervez szombatra a Patent Egyesület a meggyilkolt japán nő ügye miatt
A rendszer hiányosságaira szeretnék felhívni a figyelmet.
február 6., 08:38
- Címlapon
Először szólalt meg Volodimir Zelenszkij a Trump–Putyin-telefonbeszélgetésről
Az ukrán elnök közölte: országa semmilyen megállapodást nem fogad el, ami nélküle születik.
2 órája
- Belföld
Globális terrorellenes központ Budapestre telepítésére készülhet az ENSZ
A központ feladatairól Szijjártó Péter beszélt.
február 6., 07:52
- Belföld
Lesújtott a hatóság Balázsékra, a TV2-vel szemben pedig eljárást indított
Az NMHH több rádiót is megbírságolt.
február 6., 13:21
- Címlapon
Milliomosok klubja a BME-n – a magyar átlagbér kétszeresét keresik ezek a pályakezdők
Itt a teljes lista.
25 perce
- Belföld
Gyurcsány Ferenc: Orbán Viktor és Donald Trump a mindenki felett lebegő helikopterek
A DK elnöke szerint nem lehet erőszakkal megváltoztatni a világot.
február 6., 11:06
- Címlapon
Brüsszel elesett, káosz szélén Európa fővárosa
A belga repterek csütörtökön egyáltalán nem fogadnak és indítanak repülőgépeket, de ez csak a jéghegy csúcsa.
7 órája
- Belföld
A Netflix nevében támadnak a csalók, figyelmeztetést adott ki a rendőrség
Fontos információkat közöltek.
február 6., 12:12
- Mindeközben
Vomberg Frigyes a Séfek séfe új zsűritagjáról: „Ő húzza meg a határt, hogy meddig mehetünk el"
5 órája
- Mindeközben
Nemcsák Károly megtisztítaná a szakmát a gátlástalan celebektől: „Művésznek mondja magát két nap múlva”
6 órája
- Mindeközben
Ilyenre még nem volt példa, szokatlan felajánlással szerzett régiséget Fejes Tamás a Kincsvadászokban
8 órája
- Címlapon
„Gyakorlatilag megadta magát Putyinnak” – kritikusává vált egykori szövetségese bírálta Trumpot
13 órája
- Címlapon
Németh Dávid: Nagy ívekben halad a magyar gazdaság, és nem vagyunk bevállalósak
A K&H Bank vezető elemzője szerint a helyzet nem egyszerű.
43 perce