Felpörögtek a kilakoltatások őszre Magyarországon

2020.12.23. 07:11

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar nyilvántartása szerint 1097 ingatlankiürítés történt 2020 első három negyedévében, ami jelentősen elmarad a korábbi években megszokottól – derült ki az adatokból, amelyeket a 24.hu kért ki a köztestülettől.

Arról is írnak, hogy a kilakoltatási moratórium után sem az első, sem a második negyedévben nem lehetett lakáskiürítéseket végrehajtani, azonban a harmadik negyedévben, a koronavírus-járvány első hulláma után nagyjából minden visszatért a régi kerékvágásba, ugyanis ebben az időszakban összesen 957 kilakoltatást hajtottak végre. Érdekesség, hogy 

tavaly ilyenkor 1096, azelőtt pedig 919 lakáskiürítés történt. 

Ez azt jelenti, hogy két éve, amikor még nem is sejtettük, hogy 2020-ban még a járványt is túl kell élni – a harmadik negyedévben –, kevesebb kilakoltatást hajtottak végre, mint az idén.