Koronavírus adatok

2021. dec. 06.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Miklós
1 °C
4 °C

Felemás évet zárt a civil jogvédő szervezet

FERI9675
2020.12.30. 20:28
Hogy milyenek a bíróságaink, hogy miként születnek a jogszabályaink, és hogy a bírósági döntéseket teljesítjük-e vagy sem – ezekben a kérdésekben romló tendencia látható. Kádár András Kristóf szerint ahhoz, hogy azt mondhassuk, emberjogi szempontból jó helyzet van, olyan intézményrendszerre van szükség, amely lehetővé teszi emberi jogaink megvédését. Interjú.

Milyen évet zár a Helsinki Bizottság?

Mondanám, hogy sikeres évet zártunk, de nyilván nem tekinthetünk el attól, hogy az ország alapjogi szempontból milyen állapotban van. Ahhoz, hogy azt mondhassuk, emberi jogi szempontból jó a helyzet, olyan intézményrendszerre van szükség, amely lehetővé teszi emberi jogaink megvédését.

Ehhez nagyon fontosak a független bíróságok. E tekintetben az idén komoly visszalépés történt.

A kormányzat különböző eszközökkel régóta próbálja maga alá gyűrni a bírósági rendszert. A folyamat a bíróságok igazgatásának átalakításával kezdődött. Olyan struktúra jött létre, amelyben az Országos Bírósági Hivatal (OBH) vezetője nagyon erős jogosítványokat kapott a bírósági vezetői pályázatokkal kapcsolatban. Az OBH elnökét ugyanakkor az Országgyűlés választja meg, tehát – bár bíró – a bírói hatalmi ág szempontjából külső szereplőnek minősül, nem a bírók bizalmából nyeri el a posztját. A folyamat 2012-ben Baka Andrásnak a Legfelsőbb Bíróság elnökének idő előtti elmozdításával és a bírói nyugdíjkorhatár hirtelen leszállításával folytatódott, amelynek eredményeképpen – noha az Európai Unió bírósága a kényszernyugdíjazást jogsértőnek találta – nagyon sok bírósági vezetőt le lehetett cserélni, az új vezetőkről pedig az OBH Országgyűlés által választott elnöke dönthetett.

Komoly hullámokat vert, hogy a vezetői kinevezések nem az elbírált pályázatok alapján történtek, hanem az OBH elnöke nevezett ki megbízással bírósági vezetőket.

Emiatt alakult ki a nagy nemzetközi visszhangot is kiváltó hadiállapot Országos Bírói Tanács (OBT) és az OBH elnöke között, amelynek a megoldása végül az lett, hogy Handó Tünde, az OBH elnöke az Alkotmánybíróságra került. Összességében azt kell látni, hogy a kormány régóta kóstolgatja a bíróságokat, régóta keresi azt megoldást, amivel befolyása alá tudná gyűrni a bírói hatalmi ágat.

A bíróságok iránti bizalom fontos érték, korábban nem volt példa arra, hogy vezető politikus olyat nyilatkozzon, hogy egy bírósági ítéletet nem kell végrehajtani.

Valóban. Az olyan mondatok, mint hogy „a Kúria intellektuálisan nem nőtt fel a feladatához”, vagy hogy „nem látszik az V. kerületből Gyöngyöspata igazsága”, arra szolgálnak, hogy a bíróságokba vetett közbizalom meginogjon, és ha ez megtörténik, akkor könnyebb a hatalomnak maga alá gyűrnie a bíróságokat. A magyar bírók ebben a helyzetben jól vizsgáztak. Bár a próbálkozások folyamatosak voltak, sokáig sikerült ellenállniuk a politikai nyomásnak. Most azonban egy olyan irányú törekvés van – remélem, hogy nem ér célba –, ami veszélyesebbnek tűnik, mint az eddigiek. A kormány kétféleképpen próbálja elérni, hogy ráhatása legyen a bíróságokra.

Az egyik lehetőséget a múlt decemberi salátatörvényben szavazták meg, eszerint alkotmányjogi panasszal a közhatalmat gyakorló szervek is az Alkotmánybírósághoz fordulhatnak. Ezáltal a politikailag kényes ügyeket ki lehet vinni a rendes bírósági rendszerből az Alkotmánybíróságra, amelyről tudjuk: erősen szelektált tagokból áll.

A másik lehetőség a bíróságok, illetve a jogviták kimenetelének befolyásolására a legfrissebb fejlemény, Varga Zs. András főbíróvá választása. Két törvénymódosításra is szükség volt ahhoz, hogy Varga Zs. a Kúria élére kerülhessen. Az egyik szintén a salátatörvényben volt benne, eszerint a köztársasági elnök alkotmánybírókat is kinevezhet rendes bírókká, függetlenül az egyébként megkövetelt pályázati rendszertől, a másik jogszabályi változtatás pedig az volt, hogy az Alkotmánybíróságon töltött idő is beleszámít a Kúria elnökétől elvárt ötéves bírói szolgálati jogviszonyba.

De hiszen Baka András ellen az volt a kifogás...

Igen, Baka Andrást arra hivatkozva mozdították el, hogy a strasbourgi bíróságon töltött tizenhét év nem számít. Tíz éve azért módosítottak jogszabályt, hogy Baka András ne lehessen kúriai elnök, most meg azért, hogy Varga Zs. András az lehessen. Varga Zs. a Kúria élére került, és ezzel egyidejűleg a Kúriának az ítélkezési gyakorlat egységesítésében betöltött szerepét tovább erősítette a jogegységi panaszeljárás, amit most vezettek be. Ez akkor kezdeményezhető, ha valamely bírói döntés a Kúria korábban közzétett határozatának nem felel meg. A jogegységi panasz tanács összeállításában kúriai elnökként gyakorlatilag korlátlan felhatalmazása van Varga Zs. Andrásnak, akit egyébként az OBT szinte egyhangú tiltakozása ellenére neveztek ki. A véleménynyilvánító szavazáson a bírókat képviselő önigazgatási testület 14 tagjából 13-an szavaztak ellene arra hivatkozva, hogy tárgyalótermi, bírósági igazgatási gyakorlata nincs, és a megválasztásának megágyazó jogszabály-módosítások miatt nem felel meg annak az elvárásnak, hogy „a bírósági szervezetrendszer csúcsára a más hatalmi ágaktól független, külső szemlélő számára is pártatlannak látszó személy kerüljön”.

Míg korábban főleg a menekültek, a börtönbüntetésüket töltők, a rendőrségi eljárásban bántalmazottak képviseletében léptek fel, az utóbbi időben sokat foglalkoznak jogállamisági kérdésekkel. A szólásszabadság, a gyülekezési jog, a fékek és ellensúlyok hiánya kifejezések egyre gyakrabban fordulnak elő a jelentéseikben. A jogállamiság az egyik előfeltétel, hogy felvegyenek minket az unióba, felettébb furcsa, hogy most az uniós pénzek kifizetésének feltételévé vált.

Azért kezdtem a bíróságokkal, mert az emberi jogok érvényesítésének infrastruktúrájában ez a legfontosabb még független elem. De persze egy lépéssel előbb jön a jogalkotás. Amellett, hogy megfelelnek-e a jogszabályok az alapjogi követelményeknek, van a jogalkotásnak egy eljárási aspektusa is: átláthatónak, kiszámíthatónak kell lennie, és fontos, hogy abba az érintetteket is bevonják. Ezen a téren is aggasztó a helyzet, gyakorlatilag eltűnt a társadalmi egyeztetés. A kormány honlapján, ahol társadalmi véleményezésre publikálni kellene a jogszabálytervezeteket, áprilisi az utolsó dokumentum. Februárban még úgy volt, hogy a börtönkártalanítások nagy társadalmi visszhangot kiváltó ügyéről lesz egy nemzeti konzultáció. Ezt elsodorta a járvány – szerencsére, mert ezek nem konzultációk, csak manipulatív propagandaeszközök. Viszont ahhoz képest, hogy a kérdésről össznemzeti konzultációt ígértek, a múlt héten végül elfogadott törvény tervezetét még a kormányzati honlapra sem tették ki véleményezésre.

Jogállamiság szempontjából miként értékelhető az, ha az Országgyűlés mulasztásos alkotmánysértést elkövetve nem hajtja végre az Alkotmánybíróság döntését?

A jogalkotás és a jogérvényesítési infrastruktúra minősége mellett a jogállamiságnak fontos része a bírósági döntések végrehajtására való hajlandóság: ha a bíróság olyasmire kötelezi a közhatalom-gyakorlókat, amihez nem fűlik a foguk (pl. az Alkotmánybíróság mulasztásos alkotmánysértést állapít meg), akkor megteszik-e. Ha valakit jogsértés ér az állam részéről, ezért bírósághoz fordul, nyer, de a döntését nem hajtják végre, az is jogállamisági kérdés. Mondok erre is két példát. Az egyik a külföldről támogatott szervezetek regisztrációja, amit nyáron az Európai Unió bírósága uniós jogba ütközőnek ítélt. Ám azóta nem történt semmi. Nem vonták vissza a törvényt, sőt, most kezdték csak tulajdonképpen alkalmazni. Egy pécsi civil szervezet, az Emberség Erejével Alapítvány több tízezer eurót nyert egy uniós pénzből futó Erasmus-pályázaton, de az Innovációs és Technológiai Minisztérium felügyelete alatt működő Tempus Közalapítvány arról tájékoztatta őket: csak akkor kötnek velük támogatási szerződést, ha nyilatkoznak, hogy alapítványuk külföldről támogatott civil szervezet-e. Az alapítvány ezt az uniós bíróság döntésére hivatkozva megtagadta, ezért elesett a támogatástól. Tehát egy állami szerv az uniós pénzt nem adja oda valakinek, aki az uniós bíróság döntésére hivatkozva mondja azt, hogy uniós jogba ütköző nyilatkozatot nem tesz.

A másik ilyen ügy a gyöngyöspatai volt, ahol nagy nehezen kifizették ugyan a szegregált roma gyerekeknek megítélt sérelemdíjat, de rögtön utána hozott a kormánypárti többség egy olyan törvényt, amely megakadályozza, hogy hasonló per indulhasson a jövőben.

Az nem sérti az alaptörvényt, ha a sérelemdíjat nem lehet pénzben megállapítani?

De igen, szerintem sérti a diszkrimináció tilalmát. Úgy módosították a törvényt, hogy ha oktatási intézmény követ el személyiségi jogsértését, akkor nincs helye pénzbeli kompenzációnak, a károsult oktatást, képzést kaphat cserébe. Ennek adott esetben semmi értelme. Ha például valakiben, aki szegregált iskolában tanul, nagy elszánással és erőfeszítések árán továbbtanul, és, mondjuk, addig tart a pere, hogy már egyetemre jár az ítélet meghozatalakor, akkor ő a sérelemdíj helyett kapjon képzést? Milyet? Minek? De az is oktatási intézmény által elkövetett személyiségi jogi jogsértés, ha egy tanár megpofoz vagy megszégyenít egy diákot. Ebben az esetben nem a diáknak van szüksége képzésre, hanem a tanárnak. Ez egy totálisan abszurd és alapjogsértő törvényhozói megoldási kísérlet arra, hogy ne kelljen a szegregáció miatt perek tömegével számolnia a kormányzatnak, mert olcsóbb az iskolákban pótlólagos matekórákat szervezni, mint fizetni a jogsértésekért. A jogalkotói hatalommal való ilyen visszaélés is jogállamisági kérdés.

Hogy miként születnek a jogszabályaink, milyenek a bíróságaink, és a bírósági döntéseket végrehajtjuk-e vagy sem – ezekben romló tendencia látható.

Ha a jogvédelem tartalmi kérdéseire térünk át, elmondható: azt is tapasztalhattuk az elmúlt évben, hogy a retorikai támadások mellett a kormányzati propaganda által megcélzott, kiszolgáltatott, társadalmi kisebbségben lévő csoportoknak jogfosztó jogalkotással is szembe kellett nézniük.

Melyek ezek a kiszolgáltatott csoportok?

Beszéltünk a gyöngyöspatai szegregációval kapcsolatban a romákról. A miniszterelnök és mások is nagyon durva, kirekesztő szövegeket mondtak arról, hogy „egy kisebbségi csoport itt munka nélkül pénzhez jut”, noha a sérelemdíj nem munka nélküli jövedelem, hanem egy jogsérelem kompenzációja. Szembeállították a többségi lakosságot a romákkal, „igazságtalannak” nevezve egy évtizedekig zajló rendszerszintű jogsértésért járó kártérítést, majd ezt követte a törvénymódosítás. Hasonló mintát követ a melegek, leszbikusok, transzneműek ügye: velük kapcsolatban is nagyon bedurvult a retorika az utóbbi időben – emlékezhetünk Kövér Lászlóra, aki azt mondta, hogy egy „normális homoszexuális” megpróbál alkalmazkodni, de tudja, hogy nem feltétlenül egyenrangú. És a kommunikációs kampány után jöttek a jogfosztó szabályozások: a transzneműeknél a nemváltás jogi elismerésének ellehetetlenítése, az új örökbefogadási szabályok, illetve az Alaptörvény új, szimbolikus rendelkezései. Ez a menedékkérők kapcsán már megismert, „jól bevált” recept új csoportokra alkalmazása.

A menekültek most már nem tudnak bejutni az országba. Milyen panaszokkal tudják mégis megkeresni a Helsinki Bizottságot?

A tranzitzónákban két választásuk volt a menedékkérőknek, vagy beláthatatlan ideig maradnak a tranzitzónában, vagy visszamennek – egyébként nem legálisan – Szerbiába, és elvesztik a lehetőséget, hogy Magyarország lefolytassa ügyükben a menekültügyi eljárást.

Így állt elő az a helyzet, hogy számos ügyfelünk – közöttük sok gyerek – több mint egy évig maradt ezekben a tranzitzónákban. Volt közöttük egy iráni keresztény apa a kisfiával, aki két születésnapját is ott, a szögesdrótok között töltötte.

Biztosítottuk a táplálkozásukat, orvosi ellátásukat, a gyerekek oktatását?

A táplálkozást, orvosi ellátást még csak-csak, de a gyerekek nem kaptak rendes oktatást. Ezek az ügyek végül Luxembourgba kerültek, mert vannak közös uniós menekültügyi szabályok, amelyek értelmezése az unió bíróságának a feladata. Az uniós jog szerint, ha valaki a határon, tranzitzónában adja be a menedékkérelmét, akkor ott legfeljebb 28 napig lehet tartani. Ezzel az uniós szabállyal volt ellentétes a magyar tranzitzónás fogva tartás, ami évekig is eltarthatott, ráadásul anélkül, hogy erről a fogva tartásról döntöttek volna, azt felülvizsgálta volna egy bíró. Ezek az ügyek úgy jutottak el Luxembourgba, hogy az azokat tárgyaló magyar bíróságban felmerült: vajon a tranzitzónás magyar szabály összhangban van-e az uniós joggal, és ezért az uniós jog értelmezésére kizárólagosan jogosult luxembourgi bíróság elé terjesztette a kérdést. A magyar kormány álláspontja szerint a tranzitzónai tartózkodás nem volt fogva tartás, mert Szerbia felé el lehetett hagyni a zónát, de az uniós bíróság ezt másként látta, és kimondta, hogy uniós jogba ütközik a magyar gyakorlat.

Hány ilyen ügy volt?

Nem tudom pontosan megmondani, de az biztos, hogy 2017 márciusa óta lényegében csak a tranzitzónákban lehetett menedékkérelmet benyújtani, tehát szinte mindenkit ott tartottak. Az általunk képviselt két menedékkérő család ügye 2019 decemberében indult az uniós bíróságon, a magyar bírók akkor küldték meg az ügyeket Luxembourgba. Idén májusban született meg a döntés, hogy ez bizony fogva tartás, és mivel az 28 napnál nem tarthat tovább, uniós jogot sértett Magyarország. Az egyik család akkor már 526 napja volt a tranzitzónában. A luxembourgi ítélet hatására megszüntették a tranzitzónákat. Az ott fogva tartott 300 embernek ez óriási dolog volt. És nekünk is óriási eredmény.

És mi lett a megoldás a tranzitzónák helyett?

Az, hogy pillanatnyilag menedékkérelem benyújtása érdekében gyakorlatilag sehogy nem lehet belépni Magyarországra. Két nagykövetségen, Kijevben és Belgrádban lehet benyújtani a szándéknyilatkozatot, ha valaki Magyarországon szeretne menedékjogot kérni. És ha a szándéknyilatkozatra rányomja a pecsétet a magyar állam, akkor az érintett bejöhet azért, hogy menekültstátuszért folyamodjon, de nem biztos, hogy meg is kapja. Úgy tudom, amióta ez a szabály hatályban van, egyetlenegy családot engedtek be. A menekültügy gyakorlatilag megszűnt Magyarországon.

Ezzel az intézkedéssel nem sértünk nemzetközi jogot?

De igen. Ez ugyanúgy uniós jogba ütközik, mert azoknak az országoknak, amelyek részesei az uniós mechanizmusnak és a genfi egyezménynek, lehetővé kell tenniük a területhez való hozzáférést, azt, hogy a menekült legalább eljusson oda, hogy be tudja adni a menekültügyi kérelmet.

Milyen ügyeket vitt a Helsinki Bizottság idén a strasbourgi emberi jogi bíróságra?

Bár ezeknek talán kisebb a hírértéke a most folyó jogállamisági vita miatt, a rendőri intézkedések során jogsérelmet szenvedettek mellett a börtönökben fogva tartottak ügyeit továbbra is visszük. Májusban például volt egy „szuper keddünk”, amikor három strasbourgi ügyet is megnyertünk. Az egyik esetben a rendőrség létesítménybiztosítási intézkedésre hivatkozva jogsértő módon tiltotta meg a negyedik alaptörvény-módosítással szemben a köztársasági elnöki hivatal elé tervezett demonstrációt. A másik egy bántalmazási ügy volt, ahol egy 70 éves büntetlen előéletű roma zenészt vertek meg a rendőrök, akik egy laptop ellopásával gyanúsították – mint utóbb kiderült, alaptalanul. Viszont a bántalmazó rendőrök ügyét annyira hanyag módon vizsgálta az ügyészség, hogy azt Strasbourg jogsértőnek találta. A harmadik esetben egy szabálysértési elzárását töltő férfit nem engedtek ki a börtönből, hogy a végstádiumos rákos édesapjától el tudjon búcsúzni.

Született 2020-ban egy rendszerszintű nagy eredmény, amit a Helsinki Bizottság sikere is, ez pedig a börtönök zsúfoltságának a megszűnése. A börtönkártalanításokkal erős nyomás alá került a kormány, több milliárd forintot kellett kifizetni a fogvatartottaknak. Ellentétben a kormányzati kommunikációval, nem azért volt ekkora az összeg, mert ez valakiknek a „biznisze” lett volna, hanem, mert a magyar börtönrendszer nagyon sok embernek az alapvető jogait nem tudta biztosítani nagyon hosszú időn át. Könnyűszerkezetes börtönöket építettek fel idén nyáron, ami 2-3 ezer új férőhelyet jelent, ezért úgy tűnik, hogy végre megfelelő lesz a magyar börtönrendszer kapacitása a fogvatartotti létszámhoz képest. Ezt abszolút sikernek tartjuk, mert – hiába állít mást a kormányzat – a mi célunk nem az volt, hogy minél több pénzt fizessen ki kártalanításként a magyar állam, hanem, hogy megszűnjön az több évtizedes zsúfoltság a börtönökben. Még mindig sok elavult, XIX. században épült börtön van, ahol nem megfelelőek a fizikai körülmények, de ami a mozgásteret illeti, abban jelentős rendszerszintű javulás történt.

A hagyományos témáink mellé újakat is hozott a koronavírus. Együttműködtünk például a Magyar Orvosi Kamarával a járványhelyzettel kapcsolatban felmerült egészségügyi-jogi kérdések megválaszolásában. Nagyon sok kérdés jött orvosoktól, például, hogy ha nem biztosítják számukra a megfelelő védőfelszerelést, akkor meg lehet-e tagadni a munkát, hogy kit lehet kirendelni másik egészségügyi intézménybe, illetve ki mentesülhet a kirendelés alól.

Az első hullám idején a kórházakból elküldött betegek közül voltak-e olyanok, akik önöktől kértek jogvédelmet?

Van egy ilyen ügyünk, amit Strasbourgba vittünk. Ügyfelünk édesanyját elbocsátották a kórházból. Hat nappal később annyira rossz állapotba került, hogy vissza kellett vinni, de akkor már késő volt, még aznap elhunyt. Úgy látjuk, nem volt indokolt hazaküldeni, de olyan helyzet alakult ki, amelyben a kórházak nem vállalták a kockázatot, hogy szembeszegüljenek a központi egészségügyi irányítás megalapozatlan utasításával. Emlékezetes, hogy kevesebb mint két hét leforgása alatt kellett több ezer ágyat kikiüríteni. Két kórházigazgató nem hajtotta végre készségesen az utasítást, őket elmozdították állásukból. Az akkori fertőzésszámok tükrében a kéthetes határidő biztosan nem volt indokolt, ráadásul – szokás szerint – előzetes egyeztetés nélkül történtek a dolgok. A Magyar Orvosi Kamara írt is az emberi erőforrások miniszterének egy nyílt levelet, hogy szeretnék látni, milyen számítások alap alapján született a döntés. Válasz helyett „politizálással” vádolta őket a miniszter, és azóta sem tudjuk, hogyan határozták meg a célszámot és a határidőt. A konkrét ügyünkben az ombudsmanhoz és Strasbourghoz is fordultunk, talán ezek a vizsgálatok adnak választ néhány kérdésre.

A járványhelyzet nyilván szükségessé teszi bizonyos alapjogok korlátozását, de az volt a tapasztalatunk, hogy az információs szabadságot illetően a magyar korlátozások túlmentek a szükséges és arányos mértéken.

Ugyanezt gondolom a véleménynyilvánítási és a gyülekezési szabadságról is. A Clark Ádám téri dudálós tüntetések például járványügyi szempontból rendben zajlottak, hiszen a résztvevők a csukott autóikban maradtak, ennek ellenére hihetetlen összegű bírságokat szabtak ki rájuk, és ezek eredményeként abba is maradtak a demonstrációk. Azaz érvényesült a dermesztő hatás. Ezek az ügyek most fognak bírósági szakba kerülni, a tüntetők egy részének mi nyújtunk jogi segítséget.

A különleges jogrend idején nálunk kormányrendelettel lényegében megtiltották a politikai tüntetéseket, korlátozták ezáltal a gyülekezési jogot is, miközben láttuk a tévében, hogy például Lengyelországban vagy Németországban a járvány idején is tarthatnak tüntetéseket a polgárok, nálunk pedig még dudálva se lehetett demonstrálni.

Ilyenkor Alkotmánybírósághoz lehet fordulni.

Magánszemély is fordulhat Alkotmánybírósághoz?

Igen. Ha valaki bejelent egy demonstrációt, amit a rendőrség a gyülekezés általános tilalmát kimondó rendeletre hivatkozva megtilt, akkor a döntést bíróságon lehet megtámadni. Ha a bíró egyetért azzal, hogy a gyülekezések általános tiltása alkotmányellenes, felfüggeszti az eljárást és ő fordul az Alkotmánybírósághoz. Ha nem ért egyet, és emiatt fenntartja a tiltást, akkor a bíróság döntését a bejelentő támadhatja meg az Alkotmánybíróságon. Mert egy autós demonstráció megtiltásának semmi indoka nincs akkor, amikor egyes rendezvények 10 vagy 50 főig engedélyezettek, amikor a vallási rendezvények tekintetében semmiféle korlátozás nincs. Félreértés ne essék, nem a vallási rendezvényeket akarnám megtiltani. Azt mondom, hogy ahogy a vallásszabadság is lényeges alapjog, úgy a gyülekezési szabadság is az: ha az egyiknél nincs korlátozás, akkor a másiknál se legyen.

És ezzel visszaérünk ahhoz az alapkérdéshez, hogy van-e független bírósági rendszer, van-e független Alkotmánybíróság vagy nincs. Bízhatom-e abban, hogy ha ilyen alapjogi konfliktusba kerülök az állami szervekkel, akkor tudom érvényesíteni az igazamat.

Ugyanez a kérdés merült fel a rémhírterjesztéses ügyekben is. Az egyik ügyfelünk a Facebookon a gyulai kórház kiürítését bírálta, mire egy hajnalon megjelentek nála a rendőrök. Házkutatást tartottak, volt ott laptoplefoglalás, kihallgatás, majd azt mondta az ügyészség, hogy pardon, téves jogértelmezés. Ami egyrészt örömteli, másrészt az „üzenet” már kiment, a nyilvánosság már értesülhetett arról, hogy ha valaki bírálja a kormány intézkedéseit, így járhat. Azért indítottunk rendőrségi panaszeljárást, hogy a történetnek itt ne legyen vége, mondja ki a hatóság vagy végső soron a bíróság, hogy jogsértés történt. Mert nagyon fontos, hogy ilyenkor azt is lássák az emberek, hogy ha valaki használja a jogi eljárásokat és a nyilvánosságot, akkor meg tudja magát védeni. Ebben szeretnénk segíteni azoknak, akiket az ellenvéleményükért támad be a mindenkori hatalom.

(Borítókép: Isza Ferenc / Index)