Gusztáv
-8 °C
-1 °C

Menczer Tamás Brüsszelt hibáztatja, amiért nincs elég vakcinánk

2021.01.05. 17:08 Módosítva: 2021.01.05. 17:13

Brüsszel hibái miatt vagyunk lemaradva a koronavírus elleni vakcinával Amerikához, Angliához és Izraelhez képest – állítja a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és az ország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára közösségi oldalán.

Menczer Tamás videójában kifejtette: Brüsszel csak tavaly novemberben kötött szerződést a Pfizer nevű gyártóval, miközben Amerika és Anglia már júliusban aláírta a szerződését, ráadásul sokkal nagyobb mennyiségre. Van olyan ország is, amely többet fizetett a vakcináért, de meg is kapja azt, ebben is

hibázott Brüsszel, hiszen emberélet nem múlhat pénzen

– hangsúlyozta az államtitkár. Azt is mondta: az látszik, hogy Brüsszel rossz megállapodást kötött, és azt is késve, és szerinte ezért nem kaphatunk most több vakcinát.

A magyar kormány folytatja az együttműködést Kínával és Oroszországgal is – mondta Menczer Tamás, kiemelve: mindent megtesznek azért, hogy ha akár Keleten, akár Nyugaton van hatásos vakcina, a magyar szakemberek döntései alapján a lehető leggyorsabban és legnagyobb mennyiségben Magyarországra hozzák.