A Leporolt akták - Perben a XX. századdal című kötet negyven bírósági ügyön át mutatja be történelmünket az első világháborútól a rendszerváltozás utáni évekig.
MEGVESZEMLetartóztatták a hároméves gyermekét antidepresszánsokkal megmérgező anyát
Jogerősen elrendelte a Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra annak a nőnek a letartóztatását, aki antidepresszánsokkal mérgezte meg hároméves gyermekét.
A Fővárosi Törvényszék az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta: a 25 éves nő kedden több antidepresszáns-tablettát is beadott a fiának azért, hogy megölje. A nő ezután – az öntudatlan és életveszélyes állapotba került gyermekkel – találkozott a saját édesanyjával, aki unokája állapotát észlelve kérdőre vonta a nőt, majd a kisfiút kórházba vitték.
Az orvosi ellátás megmentette a gyermek életét – tették hozzá. A Fővárosi Főügyészség a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a gyanúsított letartóztatását, ezt a bíróság február 8-ig el is rendelte. A letartóztatás végrehajtási helyéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölték ki.
A bíróság azzal indokolta a döntést, hogy a kiszabható büntetés mértéke, a nő mentális állapota és a kötődést biztosító munkaviszony hiánya miatt feltehető, hogy a gyanúsított jelenléte nem biztosítható az eljárás során, valamint fennáll a bűnismétlés vagy újabb erőszakos bűncselekmény elkövetésének esélye is.