Győrfi Pál: Korai kétségbe esni, az elején vagyunk az oltási programnak

2021.01.11. 08:27

Korai kétségbe esni, az elején vagyunk az oltási programnak – mondta az Országos Mentőszolgálat szóvivője a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Győrfi Pál úgy vélekedik, hogy az emberek kezdik érezni: a vakcina jó és biztonságos, valamint azt, hogy ez az egyetlen lehetőség, hogy visszatérjünk a normális kerékvágásba.

Győrfi Pál leszögezte, hogy nincs baj, de az egészségügyi dolgozóknak van még bőven mit tenni azért, hogy a kétségeket eloszlassák, és az embereknek segítsenek abban, hogy az oltást válasszák.

A szakember emlékeztetett, hogy jól halad a regisztráció, mert már egymillióan jelentkeztek az oltásra a vakcinainfo.gov.hu oldalon, illetve postai úton. Aláhúzta: folyamatos a regisztráció az oldalon. Emlékeztetett: az egészségügyi dolgozók kapták meg először a Pfizer-vakcinát, de már kapják az idősek is, és hamarosan a veszélyeztetettekhez is eljut.