Melyik közösségi közlekedési eszközt választják a legtöbben?

02
2021.01.14. 22:02
Egyre elterjedtebb Budapesten a közösségi megosztáson alapuló két- és négykerekű járművek használata. Pár évvel ezelőtt még izgalmas, új lehetőségként jelentkeztek, de mára egyértelműen a hétköznapok részévé váltak. A felhasználói visszajelzések alapján több megosztó is készül újításokkal.

Budapest két keréken

A kétkerekű szolgáltatások közül a Lime elektromos roller a legnépszerűbb. A dokkolás nélküli rendszere leegyszerűsíti az e-roller bérlését is. Elég a telefonos applikáció ahhoz, hogy már robogni is lehessen a Lime-mal, amit bárhol le lehet tenni a városban. A Breezy tarifában ugyan versenyképesebb volt, mint a Lime, de a szolgáltatás 2020-ban leállt. A cég igazgatója szerint a rollermegosztók a járvány első hulláma óta veszteséggel működhetnek,  mert a felhasználók 70-80 százaléka külföldi volt.

A Mol Bubi tavasszal újul meg és ennek keretében 1200 új bringa érkezik Budapestre.

Az almazöld-színű kerékpárok súlya mintegy 15 százalékkal lesznek könnyebbek. Fújt gumikkal szerelik fel a bicikliket, így jóval könnyebben és gyorsan lehet majd tekerni azokat, mint a régi változatokat, melyek kissé lomhák és nehezek voltak. Tavasztól agydinamós, görgős agyfékes bringákból áll majd a flotta.

Tavasszal az elektromos-robogó megosztó, a Blinkee is visszatér. A robogó elektromos hajtási rendszerét megviseli a téli hideg, ezért szünetel most a szolgáltatás. 2020-ban több mint 15 ezeren használták a robogó megosztót, és több mint 500 ezer kilométert tettek meg. A Blinkee ezért a flotta bővítését tervezi.

Autómegosztás

Különösen az autómegosztó szolgáltatások között nagy a verseny a felhasználókért. Három nagyobb cég működik a piacon. A tarifák között nincs nagy eltérés. Ezért kényelmesebb szolgáltatásokkal próbálnak még több felhasználót magukhoz csábítani.

A Share Now az Index megkeresésére közölte: autói elérhetőek már 60 Ft/ perc díjért (havi előfizetés, ún. Pass igénybevételével, amelynek árát most kreditpontokban visszakapják a felhasználók). A cég autói több, mint másfél millió km-t tettek meg tavaly. Legnépszerűbb modelljük a Mini volt. Flottájuk mérete mérete már 300 db autó.

A Mol Limo jó híre, hogy

A felhasználók visszajelzéseire építve a Limót a tavalyi év sikerét követően idén is hosszabb, akár háromnapos vidéki utazásokra is lehet majd használni

napi díjas bérlési konstrukcióban. 

A 2020-as adatok alapján a Mol Limót átlagosan 30 perces utakra veszik igénybe. A Limósok 2021-ben is sok újdonsággal készülnek, hasonlóan az előző évekhez, folyamatosan reagálva a felhasználók visszajelzéseire. Így például június óta a hagyományos, percdíjas bérlési konstrukció mellett a kedvező áron elérhető napi díjas bérlés is lehetséges. Ez a konstrukció megmarad. A MOL Limo reprezentatív online felméréséből  ugyanis kiderült, hogy az egyik legnagyobb visszatartó erő, amit minden 5. felhasználó megemlített az az, hogy nem lehet Limo-val kedvezményesen vidékre menni. Erre reagált a cég és a felhasználók ezentúl a szolgáltatási terület, sőt Budapest határát elhagyva, akár egy három napos kirándulásra is használhatják a MOL Limo flotta autóit. 

A GreenGo 2016-os indulása óta megtett kilométerek száma közelít már a 10 millióhoz, és mivel 

a teljes flotta csak elektromos autókból áll, több mint 1,5 millió kilogramm CO2 -kibocsátástól kímélték meg eddig Budapestet.

 Kérdésünkre azt írták, hogy nem terveznek változtatni az áraikon. A GreenGo flottája 300 Volkswagen e-UP!-ból áll, melyet kétféle konstrukcióban vehetnek igénybe a felhasználók. Minimál (alkalmi használat) csomagunk esetén 80 forint/percért, alap csomag esetén, ami a havidíjas előfizetést jelenti, 65 forint/perc díjért használhatják az e-autókat. Azt írták: 

2020 tavaszán, a piacon elsőként tettük elérhetővé a napi díjas konstrukciót, ezt alkalmi utazóink 11 900 forintért, havidíjas usereink 9 860 forintért igényelhetik. Egy bérlés egy naptári napra vonatkozik, és ami lényeges, hogy ezen felül nincsenek további költségek (pl. km díj). Az autókat több napra is elvihetik, maximum 72 óra bérlési időig.

A közösségi autózásban élenjáró európai városok tapasztalatai szerint egyetlen megosztott autó képes öt vagy akár tíz saját gépkocsit kiváltani. Kevesebb parkolóhelyre van szükség, és a környezeti terhelés is kisebb. Budapesten 684 ezer autó, Pest megyével együtt 1.25 millió van forgalomban, melyből autómegosztó (carsharing) szolgáltatás keretében összesen 1000 jármű közlekedik, azaz a budapesti autók 0.15 százaléka. A Limo felhasználók 7 millió kilométert tettek meg a kocsikkal összesen 2020-ban. Az autómegosztó szolgáltatók közül a Limónak van a legnagyobb flottája, összesen 450 autót állítottak forgalomba. A felhasználók 10 különböző típus, 5 benzines és 5 elektromos kocsi közül választhatnak.