Fényes nappal hajtott árokba a bedrogozott férfi Derecskénél

2021.01.14. 08:49

2020. augusztus 1-jén 12 óra körül kapott a rendőrség bejelentést arról, hogy a 47-es főúton, Derecske és Sáránd között árokba hajtott egy autós. A sofőr nem sérült meg, de felmerült annak a gyanúja, hogy alkoholt fogyasztott vezetés előtt. 

A rendőrök ezért megszondáztatták a 26 éves debreceni férfit, ami negatív lett. De egyértelműen látszott rajta, hogy nincs teljesen magánál. Ezért a rendőrök drogtesztet is végeztek rajta. A helyszínelés során a kocsiban több, tekert cigarettát is találtak nála, amit lefoglaltak. 

Később a nyomozók egy toxikológus bevonásával megvizsgálták a baleset körülményeit, és egyértelműen bebizonyosodott, hogy a fiatal férfi az új pszichoaktív anyagot fogyasztotta mielőtt volán elé ült, és kiderült  az is, hogy ugyanaz a tiltó szer volt a megtekert cigikben is – írta a police.hu

bedrogozott
Fotó: Police.hu

A gyanúsított a kihallgatáson beismerő vallomást tett, a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság járművezetés bódult állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást vele szemben. A hatóság bevonta a férfi jogosítványát. Az ügyet átadták az ügyészségnek.