Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM- Belföld
- jakab ferenc
- virológia
- vakcina
- pécs
- egészségügy
- orvos
- oltás
- védőoltás
- covid-19
- koronavírus
- koronavírus magyarországon
Jakab Ferenc: rémhír, hogy a vakcinát kapkodva állították elő
Az úgynevezett mRNS-vakcinák, amilyen technológiát például a Pfizer–BioNTech is használt, jóval hatékonyabbak, és kevesebb a mellékhatásuk is – magyarázta az InfoRádió Aréna című műsorában Jakab Ferenc virológus, a Pécsi Tudományegyetem tanára.
Mindenféle hiedelemmel és rémhírrel ellentétben az mRNS-technológiát nem néhány hónap alatt fejlesztették ki, valótlanok tehát azon állítások, hogy rohamtempóban, kapkodva állították volna elő. Hiszen az RNS-, illetve a módosított RNS-technológia nagyon régi és komoly tudományos háttérgyökerekre visszanyúló munka, amit most „hál’ isten és szerencsére” át tudtak ültetni egy vakcinafejlesztési projektbe is. De a technológia ettől még nem új keletű
– fogalmazott Jakab Ferenc. Hozzátette: biztosra veszi, hogy a hagyományos vakcinafejlesztéseket a következő tíz évben ki fogják váltani az úgynevezett harmadik generációs technológiák, miután gyorsabbak, olcsóbbak, biztonságosabbak, nagyobb hatásfokúak, és könnyebb is ezeket legyártani.
Az ember alapvető tulajdonsága, hogy az újtól és az ismeretlentől mindig fél, de ez esetben abszolút semmi oka az újtól való félelemnek
– mondta a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontja Virológiai Kutatócsoportjának vezetője, kiemelve, hogy
a vakcina biztonságos és megbízható.