Folyamatosan ellenőrzik az érkező vakcinaszállítmányokat
Meggyőzőnek találták az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) szakemberei a koronavírus elleni orosz Szputnyik V vakcinát – tájékoztatta a közszolgálati televízió szerda esti híradóját Szentiványi Mátyás, a szervezet főigazgatója. Azt mondta:
Az engedélyezés általában hosszú folyamat, de ezt most alig több mint két hónap alatt sikerült teljesíteni, ami hatalmas eredmény. Az OGYÉI a vizsgálatok lezárultával szerdán ideiglenes, Magyarország területén érvényes használatbavételi engedélyt adott ki a magyar jogszabályok alapján. Ez az engedély hat hónapra szól, és további hat hónappal egyszer meghosszabbítható.
Megvan az orosz vakcina részleges magyar engedélye
Az OGYÉI végzett az elemzéssel, a népegészségügyi központ térfelén pattog a labda.
Hozzátette, hogy az OGYÉI most a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szakvéleményére vár, ami várhatóan néhány hét alatt megállapítja, hogy a vakcina valóban megfelel-e a róla szóló dokumentumoknak. Az NNK minden egyes gyártási tételt újra és újra meg fog vizsgálni – hangsúlyozták.
Mint megírtuk, szerda délután engedélyezték a magyar hatóságok a brit AstraZeneca és az orosz Szputnyik V koronavírus elleni vakcináit. Ezzel a két vakcinával az Európai Unióban Magyarországon indulhat meg először az oltás.
Engedélyezték az AstraZeneca és a Szputnyik V vakcinát
Az oltóanyagokkal nálunk indulhat először az oltás az Európai Unióban.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Petíciót indítottak azért, hogy ne kerülhessen szabadlábra a lúgos orvos
Jövő héten személyesen adják át az aláírásokat a Fővárosi Törvényszéknek.
február 28., 16:03
- Belföld
Gyurcsány Ferenc: Orbán kilépett az EU-ból
A DK elnöke is reagált a csütörtöki EU-csúcsra.
5 perce
- Belföld
Karácsony Gergely biztos benne, hogy idén is lesz Pride
Lilu eközben Gulyás Gergelynek üzent.
február 28., 15:05
- Mindeközben
Millie Bobby Brown a világ legrövidebb szoknyájában állt kamerák elé, kis híján mindent megmutatott, amit nem akart
2 órája
- Mindeközben
Bárki részt vehet Gáspár Győző és Bea 8. esküvőjén, akinek van 1,2 millió forintja az egzotikus útra
4 órája
- Címlapon
A Becsületesnepper elmondta, milyen autót érdemes venni a munkáshitelből, de úgyis BMW lesz
Nézze meg Ön is, milyen autót vehet a munkáshitelből!
3 órája
- Címlapon
Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz
António Costa is megszólalt az EU-csúcs után.
4 órája
- Belföld
Többször kigyulladt a ruhám is – furcsaságokról beszélt a csengeri okosbörtön rabbrigádjának egyik munkása
A csengeri okosbörtön hamarosan Európa legmodernebb büntetés-végrehajtási intézeteként kezdheti meg a működését.
február 28., 14:37
- Belföld
Tarifaemelésről tárgyaltak taxisszervezetek a fővárossal
Az is kiderült, hogyan alakulnának az árak Budapesten.
február 28., 16:04
- Belföld
Egy autós négyszer is ugyanabba a traffipaxba hajtott két óra alatt
A sorozatos gyorshajtásokért összesen 450 ezer forintos bírságot kapott.
február 28., 15:56
- Belföld
Onkológusok magyarázatot adtak a hazai rákbetegségek kedvezőtlen adataira
A precízebb leletezés is rontja a statisztikánkat.
február 28., 17:59
- Mindeközben
Különleges tárgyat vásárolt volna a Kincsvadászokban Fejes Tamás Wolf Katinak, de meghiúsult a terve
5 órája
- Mindeközben
Gelencsér Tímea kiakadt azon, hogy a kutyáját nem engedték be, amikor ügyintézni akart
tegnap, 22:04
- Címlapon
Orbán Viktor nem szakít a hagyománnyal, megvan, hol mondja március 15-i beszédét
De vajon mennyit változik az üzenet Brüsszel elfoglalásához képest?
22 perce
- Címlapon
Valami készül, támadás jöhet a kormánytól
Bejelentésre készülhet Orbán Viktor, először mond beszédet jegybankelnökként Varga Mihály.
3 órája
- Belföld
Büszke vagy magadra, te senki? – Gyűlöletcunami zúdult az Orbán Viktorral fotózkodó Muri Enikőre
„Hajrá, Magyarország! Hajrá, Magyarok!” – írta az énekesnő a fényképhez.
február 28., 17:29
- Belföld
Orbán Viktor megnevezte az elmúlt évek legnagyobb korrupciós botrányát
László András már pénteken elkezdheti a munkáját.
február 28., 06:42
- Belföld
Frittmann János: Először megijedtem, amikor szóltak, névvel szerepelek a Bëlga egyik számában
Milyen bort isznak a fiatalok? Fogyasztási divatokat és a borminőség kérdéseit is körüljártuk.
február 28., 05:57
- Belföld
A csepeli tankerület vezetője azt kérte, ne újítsák fel az általános iskolát
A szülők értetlenül állnak a történtek előtt.
február 28., 17:30
- Címlapon
VSquare: a TEK Dodikot ment kiszabadítani Boszniába, a közös gyakorlat csak fedősztori
Egyelőre minden érintett testület és szervezet hallgat.
2 órája
- Belföld
Tovább fogy a magyar, januárban sem javultak a demográfiai adatok
Nem csökken a természetes fogyás Magyarországon.
február 28., 12:14
- Belföld
Helyreállt a forgalom, újra a teljes vonalon közlekedik a 4-es és 6-os villamos
Korábban egy baleset okozott fennakadást.
február 28., 11:08
- Belföld
Elromlott kazán miatt túlórázhatnak a tatabányai kórház dolgozói
Sterilizálásra más városokba kell küldeni az eszközöket.
február 28., 10:52
- Belföld
A Duna ismét a budapestieké lehet: Nyáron nyitnak az új szabadstrandok
A kísérleti Duna-fürdő előkészítése a vártnál gyorsabban halad.
február 28., 11:44
- Belföld
Gyurcsány Ferencéknél az MVM kikapcsolta a fűtést
A politikus szerint akár meg is fagyhattak volna.
február 28., 09:21
- Címlapon
Putyin kemény üzenetet küldött, Moszkva nem hajlandó a kompromisszumra és a tűzszünetet is elutasítja
6 órája
- Belföld
Illegális dohánygyárat leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Nyírségben
Mintegy 140 millió forint értékű dohány és eszközök kerültek elő.
február 28., 09:45
- Címlapon
A BKV vezére nőnapot ünnepelt – csak nem biztos, hogy így kellett volna
Bolla Tibor: Igazi erőforrások vagytok.
33 perce
- Mindeközben
Kanye West volt barátnője elárulta, miért öltözteti kirívó ruhákba partnereit a rapper
tegnap, 18:45
- Belföld
Kilépett az MSZP-ből a rasszista megjegyzéseket tevő újbudai képviselő
A politikus már korábban lemondott tanácsnoki pozíciójáról.
február 28., 10:43
- Belföld
Döntött Orbán Viktor, itt az újabb kormányátszervezés: ez már Orbán Balázst is érinti
Rogán Antal egyértelmű feladatot kapott.
február 28., 10:08
- Belföld
Magyar Péternek állít csapdát a Fidesz?
Orbán Viktor bejelentette, a frakció dolgozik rajta.
február 28., 11:47
- Belföld
Beismerő vallomást tett a 10 éves kislányt szexuálisan bántalmazó férfi
A gyanúsított ügyvédje szerint ha a lénynál nem lett volna telefon, már nem élne.
február 28., 13:15
- Mindeközben
Borbás Marcsi már az oltárnál tudta, válás lesz házassága vége: „Már nem lehetett visszafordulni, elsírtam magam”
tegnap, 15:48
- Címlapon
Kapaszkodjon meg: elképesztő profitot jelentettek be Csányi Sándorék
Megszólaltak a bank vezetői.
2 órája