Betelt a pohár a hazai vendéglátósoknál
További Belföld cikkek
- Ujhelyi István: Megérintette a Fideszt a bukás szele, olyan folyamatok indultak el, amikre 30 éve nem volt példa
- Dúl a kommentháború: Menczer Tamás, Kocsis Máté és Magyar Péter esett egymásnak a magdeburgi tragédia miatt
- Hatalmas torlódásra kell számítani az M3-as és az M5-ös autópályákon, az M1-esen akár két órával is nőhet a menetidő
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
Az operatív törzs pénteki sajtótájékoztatóján Kiss Róbert alezredes elmondta, hogy az önkényes nyitás miatt az üzemeltetőket és a vendégeket is büntetik.
Egy vendéglátósokból álló csoport tüntetést is hirdetett, de kész lefújni, ha a kormány feloldja a korlátozó intézkedéseket.
Tegyünk közösen azért, hogy legyen jövőnk és munkánk, illetve munkahelyünk!!! Ha más üzletegységek nyitva lehetnek, akkor mi is nyithassunk ki! Utóirat: ha a korlátozó intézkedéseket addig visszavonják, akkor az esemény elmarad!
Kávézó- és étterem-tulajdonosként Csernus Imre is támogatja az „Én kinyitok” mozgalmat, mely végső segélykiáltásként üzeni a döntéshozóknak, hogy a járványintézkedések a vendéglátósok megélhetését is korlátozza. A szektor gyakorlatilag padlóra került. A pszichiáter csak szabályos, elviteles megoldással várja vendégeit. Viszont ő tud arra a dilemmára rávilágítani, hogy miközben a vendéglátósok is érzik a koronavírus-helyzet súlyosságát, már jobban tartanak a saját megélhetési válságuk elmélyülésétől.
Ha a legalapvetőbb dolgokat nézzük, akkor enni-inni kell. Kulcsfontosságú, hogy egyáltalán éljek. Én nem tehetem meg, hogy 20-30 embert ültessek le egy vendéglátóegységben, miközben ha lemegyek a boltba kenyérért , akkor simán találkozom kétszázzal – válaszolta az Index kérdésére Csernus Imre. – Ez egy olyan paradoxon, amelyet a vendéglátósok már nehezen tudnak elfogadni. Mivel a többség nem tudatosan kezeli a válságot, ezért az emberek egymásra ható feszültsége exponenciálisan fokozódik egy olyan szintre, mint amire nem kellene hogy fokozódjon.
Mire jó ez a tüntetés?
Nagyon fontos lenne a békés konszenzus. Az állam is bajban van, mert a turizmus és a vendéglátás azért jelentős bevételt termel az országnak. A szektor leállásával a költségvetési hiány is megugrott. A vendéglátós nem látja, mi történik az intenzív osztályon, és nem ő dönt a járvány kezeléséről. Az államnak azt a nagyon érzékeny határt kell felrajzolnia, hogy meddig feszítheti a húrt, miközben legalább félmillió ember vált keresőképtelenné. Nekünk, vendéglátósoknak pedig az a dolgunk, hogy ebből a helyzetből kihozzuk a legtöbbet. A pohár mindenképpen félig van; ha pesszimistán tekintünk rá, akkor csak akadályokba ütközünk.
Mindig a negatív megmérettetés mutatja meg az ember valódi erejét.
Nem akkor, amikor minden jó, és lehet jönni-menni, bulizni, fogyasztani, hanem pontosan ebben az időszakban fontos az, hogy valaki képes-e megőrizni az optimizmusát. Nem is beszélve arról, hogy ez mindig kihatással van az immunitásra. Ennek fontosságát pedig most nem kell hogy hangsúlyozzam.
Félig tele, félig üres
Amiről azt gondoltuk, hogy május, az jó esetben nyár közepe.
Így van. De jelen helyzetben az öntudatlan ember ezekkel az időpontokkal csak stresszeli magát. Valójában ez nem fontos, mert senki sem látja, és befolyásolni sem tudjuk. Itt csak a napról napra, lépésről lépésre való funkcionálás a megoldás. Nincs más!
Ez nem világháború!
Előbb-utóbb mindennek vége lesz, a koronavírus-járványnak is. Tehát amikor a vendéglátósok kinyithatnak, a pesszimista görcsösen fog nyitni – „minél többen gyertek hozzám, hogy végre biztonságban érezzem magam” –, és a görcsölés nem jó az emberi kisugárzásnak, de az üzletnek sem. Ugyanakkor ha optimista vagyok – egy nappal közelebb vagyok a nyitáshoz –, akkor derűsen és mosolygósan nyitok. Ezt a vendégek az első pillanattól kezdve értékelni fogják. Ahol pozitív a hangulat, azok a helyek döngetni fognak. Ahol negatív hangulatban várják a nyitást, ott folyamatosan újabb és újabb problémák jönnek. Mert nem figyelnek oda, hogy az embereiket bármi áron megtartsák, és a csapatot egyben tartsák.
Hiszek abban, hogy a megoldások egyszerűek, és ott vannak a szemünk előtt. Hogy én optimista leszek, vagy búval b...ott, rajtam múlik. Tehát ha a személyiségszerkezetem rugalmas, akkor a mindenkori helyzethez gyorsan fogok tudni alkalmazkodni. Ha merev, akkor törni fogok egy váratlan nyomás alatt. És a megmaradt kevés energiámból is rengeteget fogok elvenni.
Az „Én kinyitok” mozgalom Olaszországból indult, és a hulláma végigsöpört Európán. Vendéglátók, fodrászok és személyi edzők tömege nyitotta meg a szankciók ellenére önkényesen az üzletét. Mára például Lengyelország minden régiójában található olyan vállalkozás, amely a szigor ellenére nyitva van, és egy térképes alkalmazás is segíti az eligazodást, hogy merre találhatók ezek az éttermek, kávézók, fitnesztermek és más szolgáltatások.
2019-ben a turizmus és a vendéglátás adta a bruttó hazai termék (GDP) 10 százalékát. Ez az egyik legfontosabb exportcikke Magyarországnak, de a koronavírus-járvány rengeteg vállalkozást küldött padlóra, és több százezer munkavállaló került kilátástalan helyzetbe.