Háromgyermekes édesanya az év taxisofőrje

2021.01.22. 10:52

A Főtaxi sofőrjeinek szavazatai alapján Váradi Zsuzsanna kapta meg az Év Taxisofőrje díjat. A háromgyermekes édesanya 5 éve taxizik, és azt tervezi, hogy még az idén egy környezetkímélő elektromos autóra vált.

December 18-án a Főtaxi központjában adták át a Dudás Zoltánról, a taxis közösség legendás alakjáról elnevezett az Év Taxisofőrje díjat, amelyet 2020-ban a taxisok szavazatai alapján Váradi Zsuzsanna érdemelt ki. Az év taxisofőrje öt éve van a szakmában, a Főtaxinál négy éve dolgozik. Szereti a munkával járó függetlenséget, hogy taxisként nincs beosztás vagy kötött munkaidő.

A Főtaxi közleményében azt írja, hogy bár sokan gondolják úgy, hogy a taxizás tipikusan férfifoglalkozás, a Főtaxinál nem ritka, hogy nők ülnek a volán mögött. Kevesen tudják, de a világon az első női taxisofőr is magyar volt: Frau von Papp 1907-ben Berlinben vágott bele a bérkocsizásba.

Biztos vagyok benne, hogy ő is olyan rátermett és előremutató gondolkodású hölgy volt, mint Zsuzsa, aki imád vezetni és beszélgetni az utasokkal. Nem véletlen, hogy a taxis kollégákat is megnyerte, hiszen mindig kész segíteni, és ötleteivel, javaslataival támogatja a teljes Főtaxi-csapat munkáját

– fogalmazott Reich Ádám, a Főtaxi vezérigazgatója.

Mivel általában este és éjszaka dolgozom, sokan kíváncsiak arra, hogy nem veszélyes-e éjszaka nőként taxizni. Persze néha előfordulnak problémás utasok, de ezt a diszpécserszolgálat és a kollégák segítségével mindig sikerül megoldani

– mondta Váradi Zsuzsanna, akinek a párja szintén taxizik, három lánya pedig már felnőtt.

Az év taxisa már túl van a 350 000 kilométeren, és azt tervezi, hogy a jelenleg használt hétszemélyes Volkswagen Touranját még az idén lecseréli egy környezetkímélő elektromos autóra. A kiszemelt Kia e-Niróra azért esett a választása, mert akár napi 400 km-t is meg tud tenni, és még az utasok csomagjai is elférnek benne. Ezzel nemcsak a környezetet óvja, de az elektromos autókat használókat megillető tagdíjkedvezmény révén, valamint a reptéren a Főtaxi saját töltőit használva a költségei is csökkennek majd.