Fél év alatt semmi nem haladt a paksi hulladékgazdálkodási cég ellen indított nyomozás
Összeférhetetlenség miatt a paksi helyett a Szekszárdi Járási Ügyészséget jelölte ki a Tolna Megyei Főügyészség a Paksi Hulladékgazdálkodási Nkft. eladása miatt különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával indult nyomozás felügyeletére – olvasható a nepszava.hu oldalán.
Az összeférhetetlenség abból adódik a helyi ügyészség vezetőjének elmondása szerint, hogy hozzátartozója az önkormányzattal áll jogviszonyban, a város jegyzője pedig korábban városi ügyészként tevékenykedett.
Az ügy előzménye az volt, hogy a város ellenzéki képviselői tavaly ősszel feljelentést tettek, mert a város fideszes polgármestere, Szabó Péter tavaly márciusban a
különleges veszélyhelyzeti szabályokra hivatkozva testületi döntés nélkül 4,1 millió forintért eladta az önkormányzati hulladékcég közel felét a Vertikál Nonprofit Zrt.-nek, majd az általa irányított önkormányzati társulás is eladta hasonló összegért a cég másik felét.
A feljelentést tevő képviselők szerint a cég a gazdálkodási adatai alapján több mint 70 milliót ér, ezért azt gondolják, hogy
az eladással az önkormányzatot legalább 61,7 millió forintos kár érte.
A megyei főügyészség októberben a Paksi Járási Ügyészséget jelölte ki a nyomozás felügyeletére.
Csak remélni tudjuk, hogy a két időpont között eltelt közel három hónap nem csak időhúzásról szólt
– fogalmazott a Népszavának Heringes Anita paksi önkormányzati képviselő.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Index-értesülés: A honvédelmi miniszter vizsgálatot kért a volt vezérkari főnök ügyeiben
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálja Ruszin-Szendi Romulusz építkezését és helikopterezését.
február 27., 14:41
- Belföld
Pride-ügyben üzentek Orbán Viktornak, Gulyás Gergelynek és Lázár Jánosnak
Kijelentették: az egyenjogúsági mozgalmak mindig győznek.
február 27., 15:05
- Belföld
Fénymásolt címkékkel próbáltak csalni a Mohu-automatáknál
Vádat emeltek ellenük.
február 27., 12:48
- Mindeközben
Molnár Viktor a fiáról: Boldog lennék, ha egy napon átvenné a stafétát, de biztosan nem fogom erőltetni
27 perce
- Mindeközben
Lukács Miki a Farm VIP-ről: Gyakorlatilag az első egy óra után mindenki elfelejti, hogy hol van és ki ő
2 órája
- Belföld
Gulyás Gergely: Kormánybiztost nevezünk ki a nyugati világ legnagyobb korrupciós botrányának kivizsgálására
Elszálló élelmiszerárak, Pride, szja-mentesség, adó-visszatérítés, jövő évi költségvetés – ilyen volt a Kormányinfó.
február 27., 12:42
- Belföld
Magyar Péter: A rezsicsökkentés egy humbug
A Mandiner kiszámította, mennyit fizetne egy család más országokban a rezsiért.
11 perce
- Belföld
Orbán Viktor két szóval intézte el a Pride kérdését
Rövid, de lényegre törő volt a miniszterelnök.
február 27., 14:01
- Belföld
Össztüzet zúdít a főispán Karácsony Gergelyre, még per is lehet belőle
A főpolgármester szabadságolása is szóba került.
február 27., 15:09
- Címlapon
Sokan nem is sejtik, hogy Kína rejtett birodalmat épít Magyarországon
Egyre inkább beférkőznek a hálószobánkba is.
5 órája
- Címlapon
Németország elkezdte földbe döngölni Orbán Viktor ígéretét
Nagy bajban az ipari termelés.
6 órája
- Belföld
Petíciót indított az aHang, hogy ne engedjék szabadon a lúgos orvost
Már tízezer fölött jár az aláírók száma.
február 27., 12:36
- Címlapon
Oroszországból reagáltak Emmanuel Macron szavaira, a francia elnök hamarosan örökre eltűnik
A pontos dátumot is megadták, hozzátéve, hogy „nem fog hiányozni”.
5 órája
- Belföld
Döntött a Fővárosi Ítélőtábla, szabályos volt a Magyar Rádió bontási engedélye
Elutasították a felperesek keresetét, fellebbezni nem lehet.
február 27., 06:09
- Címlapon
Donald Trump titkos tárgyalásokba kezdett, már Volodimir Zelenszkij utódját keresi Ukrajnában
9 órája
- Címlapon
Csaknem 700 millió forintos büntetést kapott Magyarország az Európai Unió Bíróságától
További négy tagállamot bírságoltak meg.
3 órája
- Belföld
Tartós esővel rúgja ránk az ajtót a csütörtök
A következő 24-36 órában nagy mennyiségű csapadékra lehet számítani.
február 27., 05:52
- Mindeközben
Robert Pattinson kis híján ideg-összeroppanást kapott, amikor Jennifer Lawrence-szel kellett forgatnia
6 órája
- Belföld
Tovább romlott a levegő minősége az országban
Több városban a levegőhigiénés index legrosszabb fokozatát kellett megállapítani.
február 27., 12:28
- Belföld
Navracsics Tibor bejelentette, hogy készül az új törvény a népességmozgás szabályozására
A miniszter szerint a települések maguk dönthetnének a beköltözőkről.
február 27., 08:24
- Belföld
Lázár János a Pride mihamarabbi betiltását szeretné
A miniszter szerint a felvonulás megbotránkoztató és provokál.
február 27., 08:55
- Címlapon
FUCK NER feliratú pólóban lépett a jobboldali elit elé a Hunyadi forgatókönyvírója
Ruttkay Zsófia a sorozat díszbemutatóján viselte a felsőt.
14 perce
- Belföld
Reagált a Mol az Indexnek: izolációs fallal kell megállítani az olajszennyeződést Gárdonyban
Egyes helyeken 27 méteres falat kell építeni.
február 27., 07:32
- Belföld
Belügyminisztérium: nem nyomoz a rendőrség Tiborcz István elitklubjában
A miniszterelnök vejének klubjában állítólag illegális szerencsejáték folyik, a BDPST Group azonban cáfol.
február 27., 10:06
- Belföld
A kormány szabadon engedte őket, most visszakerültek: embercsempészek újra a börtönben
A legtöbben az ígéretük ellenére nem hagyták el az országot.
február 27., 08:47
- Belföld
Érkezik az ingyenes Mol Bubi, de nem mindenkinek
A külső kerületekbe is eljut a szolgáltatás.
február 27., 10:39
- Belföld
Nem tudják hol elhelyezni, ezért egyik kórházból a másikba költöztetik az elhagyott kisbabákat
Több száz árva van bennragadva valamelyik egészségügyi intézményben.
február 27., 10:31
- Címlapon
A Betyársereg várta az antifa támadások nem bináris vádlottját a bíróság előtt
Tanúkat hallgatott meg a bíróság, a német vádlott nem akart vallomást tenni.
3 órája
- Mindeközben
Aktfestmény csigázta fel a kedélyeket a Kincsvadászokban, felmerült, hogy dr. Katona Szandra pózol rajta
tegnap, 21:40
- Belföld
Három autó és egy kamion ütközött az M1-esen, csaknem öt kilométeres a torlódás
A baleset miatt lezárták az autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalát Ácsnál.
február 27., 15:27
- Belföld
Lezuhant egy panelház tetejéről egy munkás Miskolcon
Az ügyben nem tudni még, hogy ki követhetett el hibát.
február 27., 07:56