Szülők háborúja: perben a gyerekért

2019-ben 65 268 házasságkötés és 17 640 válás történt Magyarországon, ezer házasságkötésre 270 válás jutott. Az utóbbi években egyre több a húsz éve vagy még ennél is régebb óta tartó házasság után indított bontóperi eljárás. A válások kétharmadát a feleségek kezdeményezik, a kiskorú gyermekek kilencven százalékát az anyánál helyezik el.

Ügyvédi tapasztalatok szerint

de hasonló folyamatokról számolnak be az Egyesült Királyságban és Olaszországban is, ahol több mint 40, illetve 30 százalékkal emelkedett a válások száma.

Versengés a piros pontokért

Évente mintegy huszonöt-harmincezer gyermeket sújt a szülők házasságának felbontása miatt bekövetkező lelki tortúra. Különösen nagy megpróbáltatás elé néznek azok, akiknek a szülei a per során nem tudnak vagy nem akarnak megegyezni abban, hogy kihez kerüljenek a gyerekek. A két fél közötti pereskedésben gyakran összemosódik a gyermekekért és a közös vagyonért folyó harc.

A válási és gyermekelhelyezési perekben egyre nagyobb a bíróságok igénye a pszichológus szakértők bevonására, akiknek nagyobbrészt a nevelésre egyaránt alkalmas szülők között kell a nevelői alkalmasság különbségét megállapítaniuk, figyelembe véve a gyermekek érzelmi kapcsolatát, kötődését a szülőkhöz és testvéri helyzetben egymáshoz.

Bár a legtöbb esetben a felek meg tudnának egyezni egymással, az eljárás hevében jönnek rá arra, hogy a gyerek csak az egyikükhöz kerülhet

– mondja Agárdi Tamás igazságügyi pszichológus szakértő, aki szerint ilyenkor versengés kezdődik a szülők között a piros és a fekete pontok gyűjtéséért. 

A szülők az érzelmi zsarolástól sem riadnak vissza. Mint amikor az anya azzal a kommentárral indította útjára csemetéjét, hogy „Kincsem, el kell menned apához, bármennyire is rossz lesz az neked, mert különben anyát börtönbe zárják, te meg intézetbe kerülsz!” Vagy: „Menjél csak, gyorsan elmúlik ez a két nap, én meg ígérem, hogy csak keveset fogok sírni, amíg nem leszel velem.”

Agárdi Tamás, aki számos gyermekelhelyezési perben vett részt igazságügyi pszichológus szakértőként, meggyőződéssel vallja:

Az igazságszolgáltatás egyik fő feladata, hogy segítse a krízisbe került családokat, mégis gyakran a peres eljárás során csak tovább növekszik a konfliktus az egyébként is szétzilált családi viszonyokban.

A viták eszkalálódnak

A gyermekelhelyezések eldöntésére hivatott eljárások kereteit maguk a felek feszegetik, a viták eszkalálódnak. A tárgyalások részévé váltak a büntetőfeljelentések, amelyek főként zaklatás, bántalmazás, veszélyeztetés, gyermekrablás, személyi szabadság korlátozása és abúzus miatt történnek. Egy apa a pszichológiai vizsgálatakor például elmondta: az ügyvédje felkészítette arra, hogy „szatelliteljárások” indulhatnak ellene, azaz számoljon azzal, hogy a válóper során esetleg pedofíliával is megvádolják.

Az igazságügyi szakértő szerint a pedofília gyanúja miatti eljárás típusosan az anya, esetleg az anyai nagyszülő feljelentésére indul. Sokszor maga a feljelentő is bizonytalan a dolgában: „Nem tudom, hogy mit higgyek, szeretném, ha kiderülne az igazság.” Az eljárás későbbi szakaszában aztán már teljes bizonyosságot él meg a feljelentő: „A gyerek nem hazudik, ilyet ő nem tud kitalálni.”

A szexuális abúzus nem feltétlen jár együtt nemi erőszakkal – állítja Agárdi Tamás, akinek a tapasztalatai szerint a gyermekek egy része nem is mindig éli meg traumának a cselekményt. Általában az áldozatban szégyenérzés alakul ki, aminek a kiváltó oka hosszú évekig, évtizedekig is rejtve maradhat. 

Az igazságügyi szakértő nem tényállást állapít meg, hanem azt vizsgálja, vannak-e figyelmeztető jegyek, amelyek a gyermek magatartásának a megváltozására utalnak, azzal együtt, hogy nem minden magatartásváltozás mögött van abúzus. Ha a gyerek betanított szöveget mondana, árulkodó lehet a megváltozott kommunikáció, a metakommunikáció, de segíthet a pszicholingvisztikai elemzés is, amely a nyelvi viselkedés hátterében meghúzódó pszichológiai folyamatokat kutatja. Az abúzus bizonyítása preverbális (beszéd kialakulása előtti) korban igen nehéz, de három–ötéves életkorban sem nyerhető érdemi, tényállásszerű exploráció.

Szülői elidegenítési szindróma

Az amerikai Richard Gardner nevéhez fűződik a PAS (Parental Alienation Syndrome), azaz a szülői elidegenítési szindróma elmélete. A Columbia Egyetem egykori professzora szerint 

Gardner elmélete szerint ezekben az ügyekben a gyermek nem pusztán elszenvedő, hanem egyben aktív résztvevő is, akit az anya egyebek közt szeretetmegvonással büntet, ha nem kapcsolódik be a másik szülő elleni háborúba.

Általánosan elfogadott szakmai vélemény szerint a PAS-szindróma ellehetetleníti például a szexuális abúzus vizsgálatát, mivelhogy el akarják idegeníteni a szülőt a gyermektől ahelyett, hogy alaposan megvizsgálnák a gyermek által elmondott vádakat. Az igazságügyi szakértői működésről szóló 31/2008. (XII. 31.) IRM-rendelet is így szól:

A szakértő a szülői elidegenítési szindrómát (PAS-szindrómát) nem vizsgálja, ugyanakkor igyekszik feltárni a gyermekre irányuló, vélemény nyilvánítását befolyásolni törekvő direkt és indirekt ráhatásokat.

„Elrablás és visszarablás”

Hajnal Ágnes klinikai szakpszichológus a „Családi krízisek és gyermekelhelyezési perek” című tanulmányában a leggyakoribb válási okként említi

• a család közös pihenésének, kikapcsolódásának hiányát,
• az anyagi problémákat,
• az elhidegülést, vagy a házasságban egy harmadik személy megjelenését.

A szerző száz válóperes esetet vizsgált meg, amely a kétszáz felnőtt mellett százötvennyolc gyermeket érintett közvetlenül. A válni készülő felek átlagéletkora 36,5 év, a gyermekeké 9,4 év volt. 

A többgyermekes családokban rivalizálás, ellenségeskedés alakult ki a testvérek között, attól függően, hogy melyik gyerek melyik szülő pártjára állt. A szülővel azonos nemű gyerekeknél előfordult, hogy gyűlölni kezdték az ellenkező nem minden képviselőjét.

A szülői rivalizáció leggyakoribb módjai:

1. a gyermek érdekeit, lelki egyensúlyát védeni kívánó szülőknél is megfigyelhető a korábbihoz mérten fokozódó engedékenység, türelem, a változatos programszervezés, nagyobb időráfordítás;
2. korrumpálás anyagi eszközökkel az egyik vagy mindkét szülő oldaláról, ami állandó ajándékozáshoz vezet;
3. a szülő a gyermeket viselkedésében nem korlátozza, nem tilt, nem büntet, ettől remélve a gyermek fokozottabb kötődését;
4. csábítás a gyermek vágyainak megfelelő abszurd ígéretekkel (például kap majd lovat a lakótelepi lakásba);
5. amit az egyik szülő követel, tilt, azt a magatartásformát a másik fél engedi, serkenti;
6. az erőszakosabb szülő a másikat kiszorítja a gyermekkel történő foglalkozásból, megszünteti az érintkezés lehetőségét is;
7. az öndicséret, a saját kiválóság állandó hangoztatása;
8. bűntudatkeltés érzelmi zsarolással (például „sírok, mert elmész apáddal, és én egyedül leszek egész nap”, „meghalok, öngyilkos leszek, ha elhagysz”);
9. fenyegetés a másik fél választása esetében (például veréssel vagy érzelmi zsarolással: „úgy elmegyek, hogy sose látsz többet”);
10. befolyásolás direkt, közvetlen módszerekkel a másik szülő ellen;
11. a per során már különélő szülő gyermekkel való kapcsolattartásának akadályozása különféle módszerekkel (hivatkozás a gyermek nem létező betegségére, a gyermekek kölcsönös „elrablása és visszarablása” óvodából, iskolából, játszótérről).

(Borítókép: Ppi / Index)