Kinyitott egy szabolcsi söröző, fél évre villámgyorsan bezárták

htz.PNG
2021.02.04. 12:02

Megtörtént az első vendéglátóhely ideiglenes bezáratása – jelentette Kiss Róbert rendőr alezredes. Egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei sörözőt zártak be fél évre, amiért a kocsmában az alkalmazottakon kívül nyolc vendég tartózkodott, akik nem viseltek maszkot, és mindannyian fogyasztottak különböző italokat.

A vendéglátóhely üzemeltetőjére közigazgatási bírságot szabtak ki.

Kiss Róbert beszélt arról is, hogy szerdán 210 emberrel szemben intézkedtek maszkviselési kötelezettség megszegése miatt, a kijárási tilalmat pedig 347-en szegték meg. Összesen 8388 alkalommal ellenőrizték a karantén szabályainak betartását, csütörtökön pontosan 19 633 ember járványügyi megfigyelése van hatályban.

Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályának a vezetője az oltási kampányról beszélt. Elmondta, hogy fontos szakaszhoz érkezett,

hiszen a regisztrált idősek oltása is megkezdődött,

és vasárnapig több mint 1800 regisztrált háziorvosi körzetben oltanak. Kiemelte, hogy

a kórházakban a Pfizer, a háziorvosoknál a Moderna vakcináit használják majd.

Hangsúlyozta, hogy a háziorvosok minden szükséges instrukciót megkaptak az oltások lebonyolításához, a helyi vakcinabizottságok pedig figyelemmel kísérik munkájukat. 

Megjegyezte, az, hogy mennyire tudnak haladni az oltások beadásával, az az érkező vakcináktól is függ. Mindenki várja meg, amíg megkeresi a háziorvosa – kérte.

Ismertette továbbá az elmúlt 24 óra adatait, és megemlítette, hogy február 4. a rák világnapja. Kifejtette, hogy Magyarországon évente 33 ezren halnak meg, a nők esetében a mellrák, a férfiaknál a tüdőrák a vezető halálok. Galgóczi Ágnes arról is beszélt, hogy a járvány idején is folytatódnak a szűrések, és arra kért, hogy aki behívást kap, éljen a lehetőséggel, hiszen így felismerhetők a korai folyamatok. Arra is kért, hogy csak azok menjenek szűrővizsgálatra, akik egészségesnek érzik magukat.

Felszólított továbbá, hogy aki teheti, figyeljen az életmódjára, felhívta a figyelmet a dohányzás elhagyására, és arra, hogy táplálkozzon egészségesen, aki teheti.

(Borítókép: Galgóczi Ágnes az operatív törzs tájékoztatóján 2021. február 4-én. Fotó: M1 / Médiaklikk)