Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEMFájdalomcsillapító start-up verseny indul
További Belföld cikkek
- Hatalmas torlódásra kell számítani az M3-as és az M5-ös autópályákon, az M1-esen akár két órával is nőhet a menetidő
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
Iparági szakértőkkel egyeztetve arra jutottunk, hogy az egészségügyben jelenleg a szemészetben és a fájdalomcsillapításban is nagy szükség van innovatív megoldásokra
– indokolta az EIT Health nonprofit szervezet innovációs igazgatója a start-upoknak szóló idei pályázati felhívását a Wild Card programjában.
Az EIT Health – amely Európa egyik legnagyobb köz-és magánegyüttműködése az egészségügyi innováció területén – közleményében kifejtette, az egyik legnagyobb globális egészségügyi kihívás a szem védelme. Becslések szerint Európában több mint 30 millió vak és gyengénlátó ember él, átlagosan pedig 30-ból 1 ember veszíti el a látását valamikor élete során. Ez a probléma még súlyosabb az időseknél, mivel a 65 év felettiek körében minden 3 emberből 1 szembesül látásvesztéssel. Ezek ismeretében támogatja az idén az EIT Health Wild Card programja a szem egészségét és a látást javító megoldások fejlesztését.
A 2021-es verseny másik fő témája a fájdalomcsillapítás. Ahhoz, hogy elérhetőek legyenek a jelenleginél hatékonyabb fájdalomcsillapítási eszközök, és a betegek életében minőségi változás történjen, még inkább meg kell ismernünk a fájdalom kiváltó okait és a működését.
A verseny végén a témáknak megfelelően
két győztes csapatot választanak, akik legfeljebb egyenként 750 ezer euró támogatásban részesülnek,
valamint az EIT Health két éven keresztül támogatja őket – többek között mentorálással és coachinggal – megoldásuk fejlesztésében, valamint hozzáférést biztosít az EIT Health támogatói és partneri hálózatához.
A versenyre március 15-ig lehet jelentkezni az EIT Health RIS régióból, valamint azon országokból, amelyek tagjai az EIT Health InnoStars közösségének, így Magyarországról is.
A tavalyi évben a női egészség fenntartásában és a digitális terápiában jelentkező kihívásokra kerestek megoldást az EIT Health Wild Card versenyzői. A 2020-as program egyik győztese a MiMARK volt: a spanyol cég kidolgozott egy olyan technológiát, amellyel pontosabban és hatékonyabban lehet diagnosztizálni a méhtestrákot. A másik díjazott a német Orbit start-up, amely a mesterséges intelligencia segítségével könnyítené meg a Parkinson-kórral élők mindennapjait.