ITM-államtitkár: az Orbán-kormány célja áttérni a zöldgazdaságra

GettyImages-976801444
2021.02.12. 11:51

Rendszerszintű átalakítások szükségesek, mivel nagyon változó az energiapiac, és mert a kormány célja áttérni a zöldgazdaságra, a körforgásos gazdaságra, közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium január 15-én kinevezett körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára a Magyar Nemzetnek.

Steiner Attila azt mondta, hogy konkrét eredményekre kell átfordítani az eddigi munkát.

Nagy átalakulás előtt áll a magyarországi energetika és hulladékgazdálkodás, beruházások sora vár tervezésre és megvalósításra. Ezek koordinálását és a lehető legtöbb európai uniós forrás lehívását, optimális felhasználását kapta feladatául az államtitkár 

– közölte.

Steiner Attila azt mondta, hogy pályázatokkal kell segíteni az eddig elért eredmények megőrzését. Az energetika és a hulladékgazdálkodás több ponton kapcsolódik egymáshoz, ezért logikus ezek együttes kezelése – tette hozzá.

Közölte, hogy részt vett a hétéves uniós költségvetés tárgyalási folyamatában, ezért rálátása van az uniós finanszírozási logikára.

A 750 milliárd eurós (262 ezer milliárd forint) helyreállítási csomag lehívása viszont teljesen más struktúra szerint zajlik majd. Alapvetően a zöldátmenetre kell elkölteni a helyreállítási és rezilienciaépítési eszköz (RRF) 672,5 milliárd eurójának (235 ezer milliárd forint) 37 százalékát. Ez komoly szándék az unió irányából, és nagy lehetőség a kormánynak is, hogy meg tudja valósítani a céljait – mondta.

Az államtitkár úgy látja: az Európai Bizottság lényegében elfogadta, hogy a nukleáris energia nélkül az Európai Unió nem tudja teljesíteni a 2050-es klímasemlegességi célokat.

Azt is tényként kezelik, hogy az atomenergia kulcstényező az ellátásbiztonságban és a megfizethető áramellátásban – mondta.

Steiner Attila arról is beszélt, hogy szigorúbbá válhat az illegális szemetelés büntetése. A szankciórendszer működtetésére új hulladékgazdálkodási hatóságot terveznek létrehozni.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Ma tíz éve mondta ki Simicska Lajos azt a szót

Ma tíz éve mondta ki Simicska Lajos azt a szót

Így emlékszik a magyar nyilvánosság.

február 6., 15:57

  • Belföld
Elbúcsúzik a nyilvánosságtól a nyugalmazott katolikus püspök

Elbúcsúzik a nyilvánosságtól a nyugalmazott katolikus püspök

Beer Miklós önszántából, egy idősek otthonába költözött, ahol békére lelt.

február 6., 15:11

  • Belföld
Mit tervez a kormány? – Egyre kevesebb az államilag támogatott férőhely a felsőoktatásban

Mit tervez a kormány? – Egyre kevesebb az államilag támogatott férőhely a felsőoktatásban

Négy egyetem kivételével mindenhol kevesebb hallgatót vesznek fel.

február 6., 15:26

  • Belföld
Döntött a bíróság a halálra égett japán nő ügyében, letartóztatták az ír férfit

Döntött a bíróság a halálra égett japán nő ügyében, letartóztatták az ír férfit

Vallomást tett a törvényszéken, de nem ismerte be a tettét.

február 6., 14:53

  • Belföld
Kiderült, mikor tartja az évértékelő beszédét Orbán Viktor

Kiderült, mikor tartja az évértékelő beszédét Orbán Viktor

A miniszterelnök még a parlament tavaszi szezonja előtt értékeli a 2024-es évet.

február 6., 15:01

  • Belföld
Győrfi Pál szerint jó szakember az a komáromi doktornő, aki vizsgálat nélkül elküldött egy bélcsavarodásos beteget

Győrfi Pál szerint jó szakember az a komáromi doktornő, aki vizsgálat nélkül elküldött egy bélcsavarodásos beteget

Az idős férfinek Szlovákiába kellett taxiznia, ahol életmentő műtétet végeztek rajta.

február 6., 15:41

  • Belföld
Börtönben ül, most emelték volna többmilliósra a fizetését Kiss Lászlónak

Börtönben ül, most emelték volna többmilliósra a fizetését Kiss Lászlónak

A képviselő-testület végül elhalasztotta a döntést.

február 6., 13:58

  • Belföld
Megjelent a kormányrendelet, zöld utat kapott a főváros, megvehetik Rákosrendezőt

Megjelent a kormányrendelet, zöld utat kapott a főváros, megvehetik Rákosrendezőt

Innentől Budapestet terheli minden kötelezettség

február 6., 14:29

  • Belföld
Lázár János: Ha Rákosrendező kell a fővárosnak, viheti

Lázár János: Ha Rákosrendező kell a fővárosnak, viheti

A miniszter három pontban foglalta össze a helyzetet.

február 6., 16:40

  • Belföld
Tombol a járvány, egyre több az influenzás beteg

Tombol a járvány, egyre több az influenzás beteg

Friss adatokat közölt az NNGYK.

február 6., 12:58

  • Belföld
A Magyar Bírói Egyesület elnöke: Azzal, hogy demonstrálunk, a törvény adta jogunkkal élünk

A Magyar Bírói Egyesület elnöke: Azzal, hogy demonstrálunk, a törvény adta jogunkkal élünk

Gyurcsány Ferenc is reagált a „listázós” cikkre.

február 6., 13:07

  • Belföld
Globális terrorellenes központ Budapestre telepítésére készülhet az ENSZ

Globális terrorellenes központ Budapestre telepítésére készülhet az ENSZ

A központ feladatairól Szijjártó Péter beszélt.

február 6., 07:52

  • Belföld
Tüntetést szervez szombatra a Patent Egyesület a meggyilkolt japán nő ügye miatt

Tüntetést szervez szombatra a Patent Egyesület a meggyilkolt japán nő ügye miatt

A rendszer hiányosságaira szeretnék felhívni a figyelmet.

február 6., 08:38

  • Belföld
Átugrunk magyarba' wellnessezni: román nyelvtanfolyamot indítanak a makói szállodásoknak

Átugrunk magyarba' wellnessezni: román nyelvtanfolyamot indítanak a makói szállodásoknak

Megvalósulni látszik Lázár János korábbi víziója.

február 6., 17:04

  • Belföld
Evakuálni kellett egy budapesti irodaházat, mert kigyulladt egy autó a mélygarázsban

Evakuálni kellett egy budapesti irodaházat, mert kigyulladt egy autó a mélygarázsban

A katasztrófavédelem videót is közölt az esetről.

február 6., 08:09

  • Címlapon
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.

2 órája

  • Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.

3 órája

  • Belföld
Lesújtott a hatóság Balázsékra, a TV2-vel szemben pedig eljárást indított

Lesújtott a hatóság Balázsékra, a TV2-vel szemben pedig eljárást indított

Az NMHH több rádiót is megbírságolt.

február 6., 13:21

  • Belföld
Filmforgatás miatt lezárások várhatóak a fővárosban

Filmforgatás miatt lezárások várhatóak a fővárosban

Érdemes tájékozódni, mielőtt útra kelünk.

február 6., 10:57

  • Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.

4 órája

  • Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.

59 perce

  • Címlapon
Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete

Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete

A nemzetközileg elismert urológus 600 ezer és egymillió forint közötti összeget kért a betegektől.

6 órája

  • Belföld
Segíteni akart, erre leütötték és kirabolták a kiskunhalasi férfit

Segíteni akart, erre leütötték és kirabolták a kiskunhalasi férfit

Pénzt akart adni egy kéregetőnek, aki rátámadt.

február 6., 13:25

  • Belföld
Veszélyes anyag kerülhetett a levegőbe Újpesten

Veszélyes anyag kerülhetett a levegőbe Újpesten

A katasztrófavédelem szerint nincs ok a pánikra.

február 6., 16:09

  • Belföld
Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy fiatal férfival szemben

Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy fiatal férfival szemben

A vádlott másoknak is továbbküldte a képeket egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül.

február 6., 12:39