Így némult el a Klubrádió analóg adása, lekattant a főkapcsoló
További Belföld cikkek
- Hatalmas torlódásra kell számítani az M3-as és az M5-ös autópályákon, az M1-esen akár két órával is nőhet a menetidő
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
Hétfőre virradóra elhallgatott a Klubrádió. Legalábbis az eddig használt, 92,9-es analóg frekvencián. Nagy tévedés lenne azonban úgy gondolni erre, hogy lehúzta a rolót a rádió.
Nem történt semmi, csak egy csúnya merénylet vagy kivégzés, ha úgy tetszik, de a kivégzett életben maradt
– köszöntette a Klubrádió hallgatóit Arató András, a rádió elnöke és többségi tulajdonosa hétfő hajnali 0 óra 3 perckor, immár kizárólag a rádió internetes felületén elindult adásában, amelyet az Európai Unió himnuszával, az Örömódával indítottak éjféltől.
Utolsó kegyelemdöfésként a rádió munkatársainak maguk kellett lekapcsolniuk adásukat az eddig megszokott frekvenciáról, de azonnal indult is az internetes adás, amely online csatornájukon és a YouTube-on érhető el.
A gyászhangulat ellenére pezsgő nap volt a szerkesztőségben vasárnap – írta a HVG. Beosztástól függetlenül mentek be az ott dolgozók, de régi kollégák is látogatásukat tették.
Az éjféli búcsút is rendhagyó módon zárták.
Vasárnap este 10 óra és 11 óra 59 percig a Klubrádió hírszerkesztősége búcsúzott, az utolsó fél órában Arató András kifejezte dühét a helyzet miatt, ostorozta azokat, akik előidézték a rádió frekvenciavesztését. Hangot adott reményének is, hogy a rendszer hamarosan megbukik, és azzal magyarázta analóg adásuk elnémulását, hogy a Fidesz úgy változtatta meg a médiatörvényt, hogy ne lehessen ilyen helyzetben ideiglenes frekvenciához jutni.
Az utolsó másodpercekben Arató visszaszámolásával zárult, majd elnémult az analóg adás. Facebook-közvetítésükben azért még odaszúrtak a kormánynak. Orbán Viktor miniszterelnök kijelentését játszották be.
Mi sohasem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk
– hangzott el, amit hozzászerkesztett kacarászás követett, majd a stúdióban álldogáló, NER-feliratú szájmaszkot viselő munkatárs le is kattintotta az előre odakészített főkapcsolót.
Hadd szóljon!
– üzenték a rádió főbb munkatársai fél órával éjfél után, leszögezve, hogy folytatódik a munka.
A Klubrádió munkatársai sajátos, egyfajta fordított szilveszteri hangulatban várták az éjfélt vasárnap, hallgatóikat búcsúztatva az analóg frekvencián. Nem győzték hangsúlyozni, hogy ez nem a vég, csak változás, de ahogy Arató András is elismerte, ha csak átmenetileg is, hallgatókat fognak elveszíteni. A Klubrádió és támogatói azonban megtettek mindent, hogy törzshallgatóik fel tudjanak készülni az átállásra; még Facebook-csoport is alakult a mai technológiával hadilábon állók segítésére.
Az analóg frekvencián történő sugárzás a Klubrádió hosszas, a Médiatanáccsal vívott csaknem tízévnyi csatározásának következménye. Az internetes rádiózásra történt kényszerű átállással az Index is többször foglalkozott, röviden és tömören itt foglaltuk össze az előzményeket, Arató András pedig a tízéves „háborút” a rádió szempontjából itt mesélte el lapunknak.