Elemér
0 °C
10 °C

Illegális útépítés aggaszthatja a Mészáros-cég vezetőit

2021.02.17. 22:16

Építési engedély nélkül végzett útépítési tevékenység és engedély nélküli út forgalomba helyezési tevékenység miatt marasztalta el a Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatala a Fejér-B. Á. L. Zrt.-t és a Kontimer Kft.-t – derül ki abból a határozatból, amelyet Tetlák Örs, Érd alpolgármestere juttatott el a 24.hu-hoz.

Azt írják, hogy Mészáros Lőrinc gyerekeinek a cége, a Fejér-B. Á. L. Zrt. még 2019 februárjában kötött szerződést az érdi önkormányzattal a Fenyves-Parkváros köznevelési centrum felépítésére, és – a feljelentés szerint – az építkezés során keletkezett, hulladéknak minősülő bontási törmeléket használták fel egy ideiglenes út megépítéséhez, bár azt a szabályoknak megfelelően hulladék-lerakó helyre kellett volna vinni.

Tetlák Örs emiatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, ugyanis ez az ideiglenes út magánterületeken, illetve Natura 2000-es besorolás alá eső természetvédelmi területen halad át.

A megépítésre pedig a cégnek nem volt engedélye. 

Miután lecserélődött a város vezetése, az új önkormányzat megkereste a vállalatot, a projektvezető pedig azt válaszolta, hogy az alvállalkozó, a Kontimer Kft. jobbnak látta, ha a Fenyvesnek nevezett területen keresztül közlekedik, mert a földmunkák kezdetekor sokan panaszkodtak a földet elszállító teherautók zaj- és porterhelése miatt. Erre viszont nem volt megfelelő a már meglévő földút, ezért az alvállalkozó megállapodott az előző érdi polgármesterrel, T. Mészáros Andrással, és König Ferenc sóskúti polgármesterrel, hogy a földút melletti illegális hulladékot elszállítja, és az iskolánál kitermelt köves földből utat készít.

A cikkben megjegyzik, hogy ezt nem igazán támasztja alá semmi, ugyanis erre utaló dokumentumot nem találtak az érdi önkormányzatnál, a hatóság szakemberei szerint pedig a két cég valótlanul állította, hogy egy kivételével az érintett érdi és sóskúti ingatlanokon csupán meglévő út felújítását végezték volna. Továbbá azt is megállapították, hogy a Natura 2000-es területeken a környezetvédelmi hatóság bármiféle hozzájárulása nélkül avatkoztak be.

A járási hivatal Fejér-B.Á.L. Zrt és a Kontimer Kft. egyetemleges felelősségét állapította meg és arra

kötelezte őket, hogy 30 napon belül zárják le a forgalom elől az utat, 90 napon belül állítsák vissza az eredeti állapotot.

Továbbá a nyomozóhatóság két szakértőt is kirendelt, akiktől további környezetvédelmi és hulladékgazdálkodási kérdésekre várnak választ.