Már csak egy kicsit kell várni, és két hét alatt félmillió embert beolthatnak Magyarországon
Szerdától két hét alatt több mint 465 ezer, koronavírus elleni oltás beadására van lehetőség, ez több, mint amennyi embert eddig összesen beoltottak – közölte az oltási munkacsoport vezetője szombaton a közmédiával. György István kiemelte, ahhoz, hogy ezeket az oltásokat ténylegesen el lehessen végezni, az kell, hogy aki értesítést kap, fel is vegye az oltást.
Jövő héten a háziorvosok 275 ezer adag Sinopharm- és AstraZeneca-vakcinát kapnak. Előbbivel korcsoporti korlátozás nélkül a krónikus betegeket, utóbbival a 18–59 éves krónikus betegeket oltják. Emellett a háziorvosok 10-10 idős embert kórházi oltópontokra irányíthatnak, ahol az érintettek Pfizer-vakcinát kapnak – ismertette.
A munkacsoport vezetője beszélt arról is, hogy a nyugati vakcinaszállítmányok továbbra is akadozva érkeznek, azokból a lakosság átoltását csak lassan lehetne megvalósítani. György István ezért nagy segítségnek tartja, hogy a kormány törekvéseinek köszönhetően sikerült oltóanyagot beszerezni Kínából és Oroszországból is.
A Sinopharm vakcinájából eddig 550 ezer, a Szputnyik vakcinából 46 ezer adag érkezett. A további orosz vakcinák szállításának pontos ideje még nem ismert.
A kínai oltóanyagból viszont március 15-e után ismét 500 ezer adag érkezik.
Kitért arra is, hogy tömeges oltás esetén több mint 7100 helyen tudnak oltást adni, és egy hét alatt több mint 1,5 millió embert tudnak beoltani, ha elegendő vakcina áll rendelkezésre.
A Magyarországon elérhető vakcinák biztonságosak, mindegyikből több mint tízmillió adagot adtak már be világszerte – mondta György István.