Hotelt és kétmilliárdos támogatást adott az egyháznak az állam

clkee
2021.02.22. 18:13 Módosítva: 2021.02.22. 18:13

Orbán Viktor tavaly november végén járt Kalocsán, és azt javasolta az egyháznak, hogy vegye meg a Wellness Hotel Kalocsát. A kormányhatározat december 17-én meg is jelent, 22-én pedig be is jegyezték az adásvételt – írja az Átlátszó.

A cikk szerint a miniszterelnök Bábel Balázs, a Kalocsa-kecskeméti Főegyházmegye érsek 70. születésnapja alkalmából, november 22-én személyesen látogatott Kalocsára, és ekkor konstatálta, hogy a felújításra váró Hotel Kalocsa épülete nem egyházi tulajdonban van.

Orbán Viktor ekkor ígéretet tett arra, hogy a kormány segítséget nyújt az épület megvásárolásához és annak felújításához is.

A miniszterelnök be is tartotta a szavát: a december 17-én megjelent Magyar Közlönyben azt írják, hogy a kormány „támogatja a  Kalocsa–Kecskeméti Főegyházmegye kalocsai beruházásait, így különösen ingatlanvásárlását, -felújítását és a kapcsolódó beruházásokat, a kalocsai Szentháromság téren feltárt romtemplomok rekonstrukcióját és bemutatását, valamint a Szentháromság tér felújítását„ Erre a pénzügyminiszter biztosított 2,1 milliárd forintot – részletezik. 

Hogy a továbbiakban mire tervezik használni az épületet, egyelőre nem lehet tudni, válaszában a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye azt írta, hogy egy korábban megjelent cikkben már mindent elmondtak, amit akartak az üggyel kapcsolatban. 

Az érsek egyébként mindössze annyit árult el akkor, hogy az épület „egyházi tulajdonú ingatlanként a mostani intézményegyüttes részévé válik és új funkciót is kapni fog, hiszen úgynevezett rekollekciós (nagyjából: lelki gyakorlatra visszavonulókat fogadó) ház lesz, illetve egyházi, kulturális eseményeknek, rendezvényeknek is otthont ad majd”. Hozzátették, hogy az intézménnyel sok munka lesz, mert a kihasználatlanság miatt eléggé leromlott az állapota.

Borítókép: Wellness Hotel Kalocsa / YouTube