Edina
2 °C
15 °C

Fejek hullanak: távozik a Bajcsy-Zsilinszky Kórház főigazgatója is

2021.02.23. 07:12

Távozik a Bajcsy-Zsilinszky Kórház főigazgatója is – értesült a Telex. Információik szerint Bodnár Attilát még a múlt héten értesítették arról, hogy mennie kell a Bajcsy-kórház éléről. 

A lap információi szerint jelenleg úgy néz ki, hogy karrierjét a Terrorelhárítási Központ Egészségügyi Igazgatóságánál folytatja. Megjegyzik, hogy pár nappal ezelőtt az óbudai Szent Margit Kórház vezetőjét, Szentes Tamást menesztették, a helyére pedig Nagy Mihályt nevezték ki.

A Telex arról is ír, hogy Bodnár Attila a koronavírus-járvány első hullámának idején belekeveredett a Pesti úti idősek otthona körül kialakul konfliktusba, hiszen az idősotthonban kitört tömeges fertőzés után a betegeket a Bajcsy-Zsilinszky Kórházba szállították, és elég sokan meg is haltak. Ennek következménye aztán az lett, hogy a főváros és a kormányzat között kisebb sárdobálás kezdődött meg azzal kapcsolatban, hogy kinek a hibája a tömeges fertőzés, közben persze a kórház is elég sok támadást kapott. 

Ezt akkor Bodnár Attila kissé megelégelte, és készíttetett egy felmérést az idősotthonból a Bajcsy-kórházba beszállított száz, véletlenszerűen kiválasztott betegről. A vizsgálat eredménye az lett, hogy száz idős ember közül 97-en kiszáradva, vagy mérsékelten kiszáradva érkeztek a kórházba,

88-an voltak alultápláltak,

ebből 27-en csontsoványra fogytak, a páciensek közel felénél pedig valamilyen fokú felfekvést is megállapítottak.

Arról nem írnak, hogy ki ülhet Bodnár Attila székébe.