2022 végére lesz koronavírus elleni magyar vakcina

2021.02.25. 20:24

A jövő év végén megkezdődik a hazai koronavírus-elleni vakcina gyártása Debrecenben – jelentette be az innovációs és technológiai miniszter csütörtökön a hajdú-bihari kereskedelmi és iparkamara székházában tartott sajtótájékoztatón.

Palkovics László azt mondta, a kormány döntése értelmében Nemzeti Oltóanyaggyárat, és kifejezetten a Covid elleni oltóanyag gyártására Nemzeti Koronavírus-Oltóanyaggyárat hoznak létre, utóbbiban a Debreceni Egyetem (DE) és a Nemzeti Népegészségügyi Központ együttműködésében fejlesztés alatt álló oltóanyagot gyártják majd.

A tárcavezető szerint a magyar tudósok, szakemberek munkájának eredményeként megszülető hazai vakcinát minden bizonnyal nagyobb közbizalom is övezné, mint bármely importált terméket.

A beruházások teljes költsége várhatóan 55 milliárd forint lesz, ebből a koronavírus oltóanyaggyár mintegy 6,7-7 milliárdba kerül.

A kormány a gyorsabb építkezés és a gyártás mielőbbi megkezdése érdekében nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a beruházás megvalósulásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket – tette hozzá a miniszter.

A kormány a koronavírus-járvány tanulságai alapján Magyarország önellátási képességének erősítésére, külföldi kitettségének mérséklésére törekszik - mondta a tárcavezető utalva arra, hogy a magyar fejlesztői tudásra és az ipari kapacitásokra építve beindított maszkok, fertőtlenítőszerek, lélegeztetőgépek gyártása után "újra kell teremtenünk a vakcina-önellátáshoz szükséges feltételeket".

Egészségpolitikai és nemzetbiztonsági szempontból sem halogatható tovább, hogy a magyar emberek biztonságos ellátását hazai fejlesztésből, gyártásból tudjuk garantálni

– fogalmazott a tárcavezető kiemelve, hogy Magyarország kitettségének minimalizálása érdekében döntött a kormány a nemzeti oltóanyaggyár létrehozásáról.

Hozzátette: az új gyártási és fejlesztési bázis, kutatási és termelési potenciál Debrecenben, az egyetem tudományos, kutatói tapasztalataira, szakembereire épülve valósulhat meg, és fontos elvárás, hogy a termékek a nemzetközi piacon is versenyképesek legyenek.

Palkovics László közölte: az oltóanyaggyárat a Debreceni Egyetem által e célra alapított gazdasági társasága fejleszti, a gyár egyetemi tulajdonban marad. Az idei feladatokra mintegy 17 milliárd forint költségvetési forrást biztosítanak.

A DE a saját oltóanyag előállítása mellett további vakcinák know-how-jának beszerzésére, fejlesztésére és forgalmazására is készül – jelezte.

Palkovics László röviden kitért arra is, hogy „a szolgáltatások színvonalának növelése és azokhoz való jobb hozzáférés érdekében” tárcájánál hamarosan elkészül a hazai magánegészségügy továbbfejlesztésének stratégiája.

A közfinanszírozott rendszerrel való szabályozottabb együttműködés, a szakmai minimumfeltételek bevezetése a betegek érdeke is

– mondta megjegyezve, a szektor nemzetgazdasági szerepének és átláthatóságának erősítése érdemben előmozdíthatja a gazdasági növekedést.

2022 végére lesz koronavírus elleni magyar vakcina

– erősítette meg a sajtótájékoztatón Szilvássy Zoltán, a DE rektora.

Jelezte: konzervatív technológiával inaktiválják a vírust, ebből már négy liter áll rendelkezésükre, és túl vannak az állatkísérleteken.

A professzor hozzátette: a változékony kórokozókhoz is gyorsan tudnak majd alkalmazkodni, a leendő gyártással egy hónap alatt tudják majd követni az új mutációkat.

Különlegességként említette a rektor, hogy nemcsak antivirális, hanem antibakteriális vakcinákat is gyártanak majd Debrecenben. Szavai szerint a „magyar covid-gyár” nemcsak az országot, de Kelet-Közép-Európa lakosságát is képes lesz ellátni vakcinákkal.