Galgóczi Ágnes: nyár elejére talán elérjük a védelmet jelentő átoltottságot
További Belföld cikkek
-
„A magyarok egészsége többet érdemel” – utcára vonultak az orvosok
- Brüsszelezve üzent Szentkirályi Alexandra nőnap alkalmából Magyar Péternek
- Egészségügyi államtitkár: A Magyar Orvosi Kamara beállt az ellenzéknek kampányolni
- Megjelent a tervezet, így drágulhat a közösségi közlekedés Budapesten
- Holttestet találtak a Börzsönyben
Orbán Viktor megkapta a védőoltást
A miniszterelnököt a kínai vakcinával oltották be.
Minél több embernek akarják beadni a koronavírus elleni első oltást, ezért változik a Pfizer–BioNTech és az AstraZeneca vakcinája esetében a második oltás időpontja – közölte Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője a közszolgálati televízió vasárnapi adásában.
Kiszivárgott az új magyar oltási stratégia, itt vannak a részletek
Két vakcina esetében megváltoztatták az első és a második oltás között megállapított időtartamot.
Az oltási stratégia eddig az volt, hogy – az alkalmazási előiratnak megfelelően – minden esetben betartották az első és a második oltás közötti időintervallumot. Mostantól – annak érdekében, hogy megakadályozzák a vírus terjedését – igyekeznek minél több embernek beadni az első oltást, hiszen már az is ad egy alapvédelmet a fertőzés ellen – hangsúlyozta Galgóczi Ágnes. Mint mondta, a klinikai, tudományos és szakmai ismeretek alapján igyekeznek kitolni a második oltás időpontját. A Pfizer-vakcinánál a 21. napról a 35. napra tolják a második oltást.
Mit jelent a megváltoztatott oltási terv?
Megszűnik a tartalékolás, hogy minél többen juthassanak minimális védelemhez. A Semmelweis Egyetem Epidemiológiai Tanszék ny. vezetőjének írása.
Az AstraZeneca-vakcinánál az alkalmazási előirat szerinti maximális időtartamot kihasználva a 12. héten adják be a második vakcinát. A Moderna, valamint az orosz és a kínai vakcinák esetében egyelőre nem változtatnak a két oltás közötti oltási sémán.
Galgóczi Ágnes azt mondta, bíznak benne, hogy már az első oltás beadásával kialakítható lesz olyan védelem, amely megakadályozza a fertőzés terjedését. Így talán tavasz végére, nyár elejére olyan átoltottságot érnek el, ami valóban védelmet jelent a közösségnek.
Már több mint 670 ezer embert oltottak be Magyarországon.
Az NNK osztályvezetője úgy tapasztalja, hogy növekszik az oltás iránti bizalom. Mint mondta, eddig három nagyobb – brit, dél-afrikai és brazil – mutánstípust azonosítottak. Ezek a fertőzés terjedésében, illetve a vírus tulajdonságaiban hoztak jelentős változást.
Ezek közül Magyarországon eddig a brazil mutánst nem azonosították. Már a dél-afrikai mutánst is kimutatták, míg a brit mutációt már több mint 400 embernél azonosították, és ez már közösségben is terjed Magyarországon. Mivel a brit mutáns gyorsabban terjed, a következő időszakban várhatóan tovább fog emelkedni az új fertőzöttek és a kórházban kezeltek száma is
– közölte. Kitért arra is, hogy jelenleg az ország legtöbb nagyvárosában stagnál a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja, Salgótarjánban és Szombathelyen mértek emelkedést. A szennyvízmintákban is kimutatták a brit mutánst – tette hozzá. A szakember ezzel együtt kiemelte, hogy a többi mutáció behurcolása megakadályozható azzal, ha minimálisra szorítják az utazásokat.
Folyamatosan figyelemmel kísérik a járványügyi helyzetet, és az esetszámoknak megfelelően szükség esetén további intézkedéseket vezetnek be. Most a fegyelmezettség a legfontosabb, kérem, hogy továbbra is mindenki tartsa be a járványügyi szabályokat. A kontaktusok számának korlátozásával csökkenthető a járvány terjedése
– mondta az NNK osztályvezetője. Mindenkit arra kért, aki regisztrált, és értesíti az orvos, mindenképpen éljen az oltás lehetőségével, mert csak így lehet megállítani a harmadik hullám felfutását.