Egy kiló kokainnal a gyomrában csaptak le rá Ferihegyen

2021.03.05. 16:37

Öt és fél év fegyházra ítéltek egy brazil drogfutárt, akinek egy kiló kokain volt a gyomrában, amikor elfogták a ferihegyi repülőtéren – olvasható a Fővárosi Törvényszék közleményében. 

Az elsőfokú bíróság különösen jelentős mennyiségű kábítószer birtoklásának bűntette miatt ítélte el a férfit és hat évre ki is utasította Magyarország területéről – tartalmazza közlemény. A vádlott a tárgyaláson beismerte a bűncselekmény elkövetését – írták.

A brazil férfit egy ismeretlen rávette arra, hogy ötezer amerikai dollár ellenében drogot szállítson a brazíliai Sao Paulóból Budapestre; a vádlott nyolcvan, összesen egy kilogrammnyi kokaint tartalmazó kapszulát nyelt le – írták.

A futár 2020 január 9-én érkezett Sao Paulóból Párizson át a Liszt Ferenc repülőtérre, ahol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai ellenőrzés alá vonták, majd az orvosi vizsgálat kimutatta a testében a kapszulákat – ismertették.

A törvényszék a büntetés kiszabásakor nyomatékos enyhítő körülményként értékelte a vádlott büntetlen előéletét, beismerését és megbánását, és azt, hogy két kiskorú gyermeke eltartásáról gondoskodik, valamint azt is, hogy rendezett családi körülmények között él.

Az ítélet nem jogerős, mert az ügyészség súlyosításért, a vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett.

A bíróság döntött arról is, hogy a vádlott a másodfokú bíróság ítéletéig letartóztatásban marad – közölte a törvényszék.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Győrfi Pál szerint jó szakember az a komáromi doktornő, aki vizsgálat nélkül elküldött egy bélcsavarodásos beteget

Győrfi Pál szerint jó szakember az a komáromi doktornő, aki vizsgálat nélkül elküldött egy bélcsavarodásos beteget

Az idős férfinek Szlovákiába kellett taxiznia, ahol életmentő műtétet végeztek rajta.

február 6., 15:41

  • Belföld
Két darab szendvicset kapnak a Budapestre rendelt mentősök a 16 órás szolgálatra

Két darab szendvicset kapnak a Budapestre rendelt mentősök a 16 órás szolgálatra

A MOMSZ a lakosság segítségét kéri, hogy bajtársaik napi egyszeri melegélelmezését megoldják.

tegnap, 21:19

  • Belföld
Elbúcsúzik a nyilvánosságtól a nyugalmazott katolikus püspök

Elbúcsúzik a nyilvánosságtól a nyugalmazott katolikus püspök

Beer Miklós önszántából, egy idősek otthonába költözött, ahol békére lelt.

február 6., 15:11

  • Címlapon
A balti államok már minden hidat felégettek az oroszok előtt

A balti államok már minden hidat felégettek az oroszok előtt

De mi a helyzet máshol?

tegnap, 20:33

  • Címlapon
Április elsejétől bírságot szabhatnak ki a visszaváltható palackok miatt

Április elsejétől bírságot szabhatnak ki a visszaváltható palackok miatt

Ez nem április elsejei tréfa.

tegnap, 17:09

  • Belföld
Ma tíz éve mondta ki Simicska Lajos azt a szót

Ma tíz éve mondta ki Simicska Lajos azt a szót

Így emlékszik a magyar nyilvánosság.

február 6., 15:57

  • Belföld
Döntött a bíróság a halálra égett japán nő ügyében, letartóztatták az ír férfit

Döntött a bíróság a halálra égett japán nő ügyében, letartóztatták az ír férfit

Vallomást tett a törvényszéken, de nem ismerte be a tettét.

február 6., 14:53

  • Belföld
Börtönben ül, most emelték volna többmilliósra a fizetését Kiss Lászlónak

Börtönben ül, most emelték volna többmilliósra a fizetését Kiss Lászlónak

A képviselő-testület végül elhalasztotta a döntést.

február 6., 13:58

  • Belföld
Kiderült, mikor tartja az évértékelő beszédét Orbán Viktor

Kiderült, mikor tartja az évértékelő beszédét Orbán Viktor

A miniszterelnök még a parlament tavaszi szezonja előtt értékeli a 2024-es évet.

február 6., 15:01

  • Címlapon
Beismerte bűnösségét a volt fideszes politikus, aki ittasan bántalmazott egy nőt

Beismerte bűnösségét a volt fideszes politikus, aki ittasan bántalmazott egy nőt

Decemberben még megtagadta a vallomástételt.

tegnap, 20:51

  • Címlapon
Jégpáncéllá válhatnak az utak, figyelmeztetést adott ki a Magyar Közút

Jégpáncéllá válhatnak az utak, figyelmeztetést adott ki a Magyar Közút

Több vármegyében is narancssárga veszélyjelzés van érvényben.

tegnap, 20:09

  • Címlapon
Karácsony Gergely: Hova tegyük az állam szemetét?

Karácsony Gergely: Hova tegyük az állam szemetét?

A főpolgármester szerint a rákosrendezői terület kitakarítása nem lesz kis feladat.

tegnap, 20:13

  • Címlapon
Milák Kristóf volt edzője kiborult a médiában megjelent cikkek miatt

Milák Kristóf volt edzője kiborult a médiában megjelent cikkek miatt

Virth Balázs alaposan felhúzta magát.

tegnap, 14:40

  • Címlapon
Donald Trump telefonon beszélt Vlagyimir Putyinnal

Donald Trump telefonon beszélt Vlagyimir Putyinnal

Az amerikai elnök szerint azonnali béketárgyalások kezdődhetnek.

tegnap, 18:35

  • Címlapon
Vigyázzon, csalók kereshetik meg az MVM Next nevében

Vigyázzon, csalók kereshetik meg az MVM Next nevében

Nem létező pénzvisszatérítésről kaphatnak értesítést az érintettek.

tegnap, 20:11

  • Belföld
Tüntetést szervez szombatra a Patent Egyesület a meggyilkolt japán nő ügye miatt

Tüntetést szervez szombatra a Patent Egyesület a meggyilkolt japán nő ügye miatt

A rendszer hiányosságaira szeretnék felhívni a figyelmet.

február 6., 08:38

  • Belföld
Evakuálni kellett egy budapesti irodaházat, mert kigyulladt egy autó a mélygarázsban

Evakuálni kellett egy budapesti irodaházat, mert kigyulladt egy autó a mélygarázsban

A katasztrófavédelem videót is közölt az esetről.

február 6., 08:09

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc: Orbán Viktor és Donald Trump a mindenki felett lebegő helikopterek

Gyurcsány Ferenc: Orbán Viktor és Donald Trump a mindenki felett lebegő helikopterek

A DK elnöke szerint nem lehet erőszakkal megváltoztatni a világot.

február 6., 11:06

  • Belföld
A Netflix nevében támadnak a csalók, figyelmeztetést adott ki a rendőrség

A Netflix nevében támadnak a csalók, figyelmeztetést adott ki a rendőrség

Fontos információkat közöltek.

február 6., 12:12

  • Belföld
Gulyás Gergely: A kormány lemondott Rákosrendezőről, innentől Budapestet terheli minden

Gulyás Gergely: A kormány lemondott Rákosrendezőről, innentől Budapestet terheli minden

Ózd, nyugdíjasok, japán nő, ukrán lejárató kampány Orbán Viktor ellen, listázás – ilyen volt a Kormányinfó.

február 6., 12:31

  • Címlapon
Dráma Szoboszlaiék meccsén, a 98. percben hullajtott el két pontot a Liverpool

Dráma Szoboszlaiék meccsén, a 98. percben hullajtott el két pontot a Liverpool

Az Everton az utolsó pillanatban lőtt hatalmas góllal egyenlített ki a Goodison Parkban.

tegnap, 22:36

  • Címlapon
Meglepetés a Bajnokok Ligájában, kikapott Hollandiában az AC Milan

Meglepetés a Bajnokok Ligájában, kikapott Hollandiában az AC Milan

A Bayern München mellett a Benfica is idegenben tudott nyerni a szerdai játéknapon.

tegnap, 23:02

  • Belföld
Elutasították Biró Ferenc kérelmét, gyanúsított marad az Integritás Hatóság elnöke

Elutasították Biró Ferenc kérelmét, gyanúsított marad az Integritás Hatóság elnöke

Továbbra is kérdéses, kezdeményezik-e az elnök elmozdítását.

február 6., 10:55

  • Belföld
Veszélyes anyag kerülhetett a levegőbe Újpesten

Veszélyes anyag kerülhetett a levegőbe Újpesten

A katasztrófavédelem szerint nincs ok a pánikra.

február 6., 16:09

  • Belföld
Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy fiatal férfival szemben

Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy fiatal férfival szemben

A vádlott másoknak is továbbküldte a képeket egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül.

február 6., 12:39

  • Címlapon
Reagált az ATV, amiért Egri Viktor kitiltotta Deák Dánielt a Csattból

Reagált az ATV, amiért Egri Viktor kitiltotta Deák Dánielt a Csattból

„Ide nem jössz többet” – mondta a műsorvezető a politikai elemzőnek.

tegnap, 09:14

  • Címlapon
Molnár Gusztáv megszökött a kórházból

Molnár Gusztáv megszökött a kórházból

Ismét visszaesett a színész.

tegnap, 17:43