Ujhelyi István: Magyarország lekéshet az EU munkahelyvédelmi támogatásáról

2021.03.06. 12:27

Továbbra sem tudni, hogy a magyar kormány pályázott-e az Európai Unió munkahely-védelmi programjából még lehívható támogatásra, a határidő azonban hamarosan lejár, így kormányzati lépés hiányában eleshetünk ettől a forrástól – közölte Ujhelyi István szocialista európai parlamenti képviselő.

Az MSZP politikusa állítása szerint többször is felhívta a kormány figyelmét az úgynevezett SURE-program nyújtotta lehetőségre, az ezzel kapcsolatos megkeresésére azonban az illetékes Pénzügyminisztérium negyvenöt napos válaszadási időt kért a vészhelyzetre hivatkozva.

Amíg válaszolnak, addig lejár az uniós pályázat határideje, így lekéshetünk a támogatásról. Elég volt a totojázásból, az emberek pénzt, megélhetést, túlélést akarnak, a vállalkozások segítséget, Magyarország pedig tisztességes és átlátható kormányzást, mert amit eddig mutattak az egyenlő a nullával!

– fogalmazott Ujhelyi István.

A kedvezményes 100 milliárd eurós hitelkeretből finanszírozott részmunkaidős vagy csökkentett munkaidős foglalkoztatásra, illetve önfoglalkoztatóknak nyújtott bértámogatásra szóló SURE program mintegy 9,4 milliárd eurós maradványösszegére a korábban már nyertes tagállamok is pályázhatnak. 

❌ Ujhelyi: lekéshetünk az EU munkahely-védelmi támogatásáról! ❌ ❎ Továbbra sem tudni, hogy a magyar kormány pályázott-e...

Posted by Ujhelyi István dr. on Saturday, March 6, 2021

Ujhelyi elmondása szerint idén januárban ez a lehetőség meg is nyílt, amelyről tájékoztatta a kormányzatot is, érdemi választ azonban eddig nem kapott, pedig szerinte 

nagyságrendileg 360 milliárd forintnyi forráshoz juthatna hozzá ebből a maradvány-keretből, amit a bajba került vállalkozások megsegítésére lehetne fordítani. 

Magyarország az első körben 504 millió eurót hívott le, míg a horvátok egymilliárd-, a csehek kétmilliárd-, a románok pedig négymilliárd eurót kértek és kaptak Brüsszeltől – hívja fel a figyelmet Ujhelyi István. 

Az EP-képviselő arról is beszélt, hogy vendéglátásban szerinte késve vagy egyáltalán nem utalták ki a támogatásokat, ráadásul „legtöbbször nevetséges összegben". Visszhangozva pártja álláspontját, közölte: 

ha nem lehet életet lehelni a szektorba, hanem kényszerűen zárni kell, akkor teljes kompenzációt kell adni az érintetteknek.

Elképzelhetőnek nevezte, hogy a kormányrendeletben bejelentett szektorális támogatásokat is uniós pénzből - akár a SURE-programból - kívánja utófinanszírozni a kormány, azonban számára érthetetlen módon továbbra sem hozzák nyilvánosságra a részleteket.