Egy Andrássy úti luxusbolt előtt is kígyózott a sor

2021.03.07. 14:53

A VI. kerületi Andrássy úti Louis Vuitton-üzlet előtt is sorban álltak az emberek vasárnap, nem egész egy nappal a szigorítások előtt – szúrta ki a 444.hu egyik olvasója. 

Alapvetően az volt várható, hogy az utolsó hétvégén, amikor még bármit megvásárolhatunk, megindul valamiféle roham, elsősorban azokért a termékekért, amelyeket két hétig egyáltalán nem vagy legfeljebb online érhetünk el. Az Index villámkörképe alapján azonban úgy tűnik, egyelőre nem szabadult el a Black Friday-hangulat, és a tavaszi hullámtól eltérően még Magyarország összes fellelhető WC-papír-gurigáját sem kapkodtuk el.

Azt már szombaton megírtuk, hogy rohamra indultak a vásárlók az IKEA-ba azok után, hogy a legújabb korlátozások érintik a bútoráruházakat is.Vasárnapra egyébként a Telex beszámolója  szerint lecsengett az IKEA-láz, legalábbis Soroksáron kint és bent sem volt tömeg, és egy-egy embert láttak a pénztáraknál.

Mint ismert, pénteken megjelent a Magyar Közlönyben a védelmi intézkedések listája, ezzel hivatalossá váltak a heti kormányinfón bejelentett, majd később Orbán Viktor kormányfő által részletezett szigorítások. A friss Magyar Közlöny a védelmi intézkedések részeként a szolgáltatásokkal kapcsolatos ideiglenes védelmi intézkedéseket is részletezi, tehát azokat a szolgáltatásokat, amiket a polgárok a szigorítás ideje alatt is igénybe vehetnek bizonyos feltételek mellett. Hogy pontosan mik ezek, arról az Index is írt.