Furcsa mellékhatásra panaszkodnak a Modernával beoltottak

További Belföld cikkek
-
Fordulat az időjárásban: több hullámban érkezik csapadék, az ég is megdörrenhet
- Kiutasíthatók lesznek a kettős állampolgárok az új alaptörvény-módosítás alapján
- A Pesti Napló közölte Deák húsvéti cikkét, de náluk zajlott le az első újságírósztrájk is
- Reagált a Református Egyház, egyenértékűre cserélték az államtól kapott telket
- Trollkodásból beküldött, MI-generálta képet díjaztak Novák Előd kismama-szépségversenyén
– Vöröses, téglalap alakú folt jelent meg a karomon, éppen ott, ahol az oltást kaptam. Nyomot hagyott, vöröses színű volt és viszketett – mondta Genese Hendrickson a Deseret News című lapnak. A hölgy egyike azoknak a Moderna-vakcinával az Egyesült Államokban beoltottaknak, akiknél az oltás után megjelent a Moderna-karnak nevezett jelenség.
Az érdekes reakcióra többen is panaszkodtak, akiket Moderna-vakcinával oltottak be.
Chris Gilbert orvos a Psychology Todayben a következőről számolt be:
Két héttel ezelőtt, Los Angelesben, a jobb felkaromba adták az első Moderna Covid-oltást. Ezt követően mintegy 48 órán keresztül fájdalmam és kis bőrpír volt a karomban, de ezek a tünetek gyorsan elmúltak. Azt hittem, hogy véget is értek a mellékhatások, de az oltást követő hetedik napon, lefekvés után nagyon viszketni kezdett a karom. Nem sokat foglalkoztam vele, elaludtam. Ébredés után azonban a felkarom nagyon viszketett, és megjelent egy piros, kerek, körülbelül két hüvelyk átmérőjű elváltozás az oltás helyén. A hónaljamban is duzzadást észleltem, ezért a bal kezemmel megtapogattam a helyet, és azt tapasztaltam, hogy megnagyobbodott a nyirokcsomó. Nem volt lázam, izomfájdalmam vagy egyéb tünetem. Nem értettem az egészet.
Mások arról számoltak be, hogy olyan érzés volt, mintha egy sebtapaszt téptek volna le a karjukról. Az orvosok szerint az enyhe fájdalom, a bőrpír és az oltás helyének viszketése bármilyen általános oltás után elfogadott, de ez a viszonylag nagy kiterjedésű piros folt minimum szokatlan.

James DeAngelo immunológus szerint a Moderna-kar mint jelenség nem allergiás reakció, inkább egy klasszikus immunreakció. A szakember szerint a túlérzékenység oka még nem ismert, jelenleg vizsgálják a működési mechanizmusát.
Más szakemberek viszont azt mondták, hogy ezt a jelenséget már korábban is ismerték, a szakirodalom késleltetett bőrtúlérzékenységnek nevezi. A Health.com-on megszólaló orvosok szerint a kiütés az injekció késleltetett reakciójának jele.
Egy szakember szerint a Covid elleni védekezésnek van néhány kevésbé szórakoztató, de meglehetősen ártalmatlan mellékhatása, ilyen például a fájdalom vagy a duzzanat az injekció beadásának helyén.
A Moderna-vakcinával beoltottak (egy részük legalábbis mindenképp) most egy újabbal, a nagy vörös elváltozással is számolhatnak. Az orvosok azonban mindenkit megnyugtatnak: ez az ártalmatlan folt nem szabad, hogy bárkit is visszatartson az oltástól.
(Borítókép: Moderna-vakcinával oltanak egy ápolónőt 2021. február 13-án. Fotó: Joseph Prezioso / AFP)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk
Mintha csak szóltak volna az időjárásnak, hogy a télnek vége.
március 3., 05:54
- Belföld
Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez
A képviselő hajlandó lenne vitázni a főpolgármesterrel.
március 3., 05:54
- Belföld
Földrengésszerű győzelmet aratott az ellenzék jelöltje Pápán
A szavazatok 75,4 százalékát szerezte meg Kerti Györgyi.
március 2., 21:51
- Belföld
Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt
A frakcióvezető egy interjúban részletezte a kormány terveit.
március 3., 08:57
- Belföld
A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem
Öt forgalmazónál is hiányos volt a termékek jelölése.
március 3., 08:52
- Belföld
Kiutasíthatók lesznek a kettős állampolgárok az új alaptörvény-módosítás alapján
Kocsis Máté osztotta meg a részleteket.
16 perce
- Belföld
Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására
A nyíregyházi technikumban történtek nem egyedi esetet képeznek.
március 3., 07:06
- Címlapon
Donald Trump miatt az Európai Unió keleten keres szövetséget, ami Kínának is üzenet
Jelentős világpolitikai következményekre lehet számítani, teljesen átalakulhat a globális kereskedelem.
4 órája
- Mindeközben
Gáspár Zsolti fodrász mestervizsgára készül: Minden vágyam, hogy a legjobb borbély legyek az országban!
6 órája
- Belföld
Szolidaritási menetet tartott a Civil Bázis, az ukrán nagykövet megköszönte a magyar támogatást
A résztvevők között Fegyir Sándor ukrán nagykövet is feltűnt.
március 2., 21:29
- Belföld
Világsztár reagált Orbán Viktor bejegyzésére, szerinte nem jó úton halad a magyar kormányfő
Nem ez az első eset, hogy a művész reagál a magyar miniszterelnök egyik posztjára.
március 2., 17:47
- Belföld
Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni
Szívatott mindenkit, akit csak tudott.
március 2., 08:44
- Belföld
Betelt a pohár egy kórházigazgatónál, megtörte a csendet
Ficzere Andreának elege van a választási időszakból és a politikai játszmákból.
március 2., 17:22
- Belföld
Baleset történt az M7-esen Érdnél, csaknem öt kilométeres a torlódás
Több autópályán, valamint főúton is torlódásra kell számítani.
március 3., 09:51
- Címlapon
Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék
Öles lépteket tesz első számú kereskedelmi partnerünk.
8 órája
- Címlapon
Fájóan keresztbe tett Donald Trump az ukránoknak, ez mindent megváltoztathat a csatatéren
12 órája
- Belföld
Két magyar embercsempész is súlyos ítéletre számíthat, a külföldieket szabadon engedték
Mind a ketten évek óta foglalkoztak bevándorlók szállításával.
március 3., 10:01
- Belföld
Egy szekszárdi dílert fogtak el a rendőrök
Az 55 éves férfinál többféle kábítószert is találtak.
március 3., 09:00
- Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán
A volt vezérkari főnök öt szabályos gyakorlatot mutatott be.
március 2., 09:54
- Címlapon
Újabb milliomosa lett Magyarországnak, az ötös után a hatos lottó főnyereményét is elvitték
A nyertes mintegy 130 millió forintnak örülhet.
2 órája
- Címlapon
Donald Trump alelnöke kiakadt, Ukrajna-párti tüntetők követték őt és a kislányát
J. D. Vance kemény üzenetet küldött válaszul.
2 órája
- Címlapon
Most már pontosan tudni, mi történt Gene Hackmannel és feleségével
Az idegenkezűséget már a vizsgálat elején kizárták.
47 perce
- Címlapon
Váratlan fordulat Kurszkban, gázvezetékben rejtőztek el az orosz katonák
Meglepetésszerű támadást indítottak Szudzsa városának visszafoglalásáért.
6 órája
- Címlapon
„Heil, Viktor Orbán” – skandálták pucér tiltakozók egy tüntetésen Párizsban
A demonstráció célja a szélsőjobboldali eszmék terjedése elleni tiltakozás volt.
4 órája
- Belföld
Szándékos mérgezés okozta a tömeges halpusztulást Tatán
Megérkeztek a laborvizsgálatok eredményei.
március 2., 14:42
- Belföld
Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek
Volt olyan is, hogy hárompercenként váltották egymást.
március 2., 09:44
- Címlapon
A Pesti Napló közölte Deák húsvéti cikkét, de náluk zajlott le az első újságírósztrájk is
175 éve, 1850. március 9-én jelent meg először a magyar sajtótörténet meghatározó napilapja, a Pesti Napló.
18 perce
- Címlapon
Trollkodásból beküldött, MI-generálta képet díjaztak Novák Előd kismama-szépségversenyén
A fénykép beküldője végül nem részesült díjazásban.
1 órája
- Címlapon
A Református Egyház reagált Kovács Gergely vádjaira
Azt írták, egyenértékű csereszerződés, nem magánosítás zajlik.
45 perce