Milliós fizetést kapnak fideszes politikusok az egyetemi kuratóriumi tagságért

2021.03.17. 19:35

Folyamatos a mizéria az egyetemek körül, ugyanis egyre több állami intézmény kerül alapítványi fenntartásba, ami egyébként – úgy tűnik – több fideszes politikusnak is egész jól hoz a konyhára.

A Magyar Narancs azt írja, hogy bár ezeknek az alapítványoknak gazdálkodásáról kevés a nyilvánosan elérhető információ, a 2021 januárjában leadott politikusi vagyonnyilatkozatokból könnyen ki lehet következtetni, milyen fizetést kapnak a kuratóriumi és felügyelőbizottsági tagok.

Alább olvasható, hogy mely politikusoknál nőtt szépen a konyhapénz a fentebbieknek köszönhetően.

  • Például Bajkai István és Fazekas Sándor is tagjai az Állatorvostudományi Egyetemet fenntartó Marek József Alapítvány kuratóriumának. A vagyonnyilatkozatuk alapján mindketten havi bruttó 1,5 millió forintot kapnak.
  • Aztán itt van György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára is, ő a Corvinus Egyetemet fenntartó Maecenas Universitatis Corvini alapítvány kuratóriumának tagja, és a vagyonnyilatkozata szerint ő is havi bruttó 1,5 milliót kap. 
  • Lezsák Sándor fideszes országgyűlési képviselő a kecskeméti egyetemet fenntartó Neumann János Egyetemért Alapítványban foglal helyet. Az ő havi bruttó díjazása 850 ezer forint volt december 31-én, bár azt is írják, hogy azóta ez valószínűleg megváltozott.
  • Gaál József csak a cikk megjelenése után tájékoztatta a lapot arról, hogy 2021-ben kapott juttatást a Neumann János Egyetemért Alapítványtól, ez „technikai okokból” maradt ki a vagyonbevallásából. Értesüléseik szerint az alapítvány vezető tisztségviselőinek díjazása egységes, valószínűleg ő is havi nettó 1,1 millió forintot keres.  
  • A Neumann Alapítvány felügyelőbizottságában tag még Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét fideszes polgármestere is, róla az Index is írt valamivel korábban. 

A vagyonnyilatkozatok alapján más kormánypárti politikusok nem vesznek fel jövedelmet alapítványi tisztségeik után. 

  • Szijjártó Péter külügyminiszter, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumi tagja,
  • Varga Judit igazságügyi miniszter, a Universitas Miskolcinensis Alapítvány tagja,
  • Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár, a Soproni Egyetemért Alapítvány tagja,
  • és Nagy István miniszter sem vesz fel tiszteletdíjat a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítványtól.