
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM
Munkaügyi pert fontolgat a volt egészségügyi dolgozó a munkáltatója ellen, mivel három héttel a munkaviszony megszűnését követően sem kapta még meg a februári fizetését és a kilépőpapírjait. A dokumentumok hiányában új munkahelyén sem tudják alkalmazni.
A férfi arról számolt be az Indexnek, hogy hosszú évek után, alapos mérlegelést követően nem írta alá a március elsején életbe lépett egészségügyi szolgálati jogviszonyt. Ő egyike annak több mint 4500 egészségügyi pályaelhagyónak, akik a közalkalmazotti jogviszonyukat is elveszítik, vagyis végső búcsút intettek a hazai állami egészségügynek.
Az egészségügyi dolgozók 95 százaléka aláírta a szolgálati jogviszonyról szóló szerződést.
A még tavaly októberben elfogadott új egészségügyi törvény értelmében márciustól a pályán maradóknak többek között vállalniuk kell, hogy ne csak veszélyhelyzet idején rendelhessék ki őket az ország más területére, illetve másodállásuk csak felettes vezető engedélyével lehetséges.
A pályát elhagyó férfi kiemelte, döntése mögött nemcsak a kirendelés további fenntartása áll, hanem az is, hogy tavaly a koronavírus-betegség megjelenését követően nem kaptak megfelelő felszerelést.
Beöltözés nélkül voltunk rengeteg olyan betegnél, akinek más alapbetegsége volt, és fel sem merült a koronavírus jelenléte. Majd aznap vagy másnap szóltak a kórházból, hogy figyelgessük magunkat, mert tesztelést követően kiderült, hogy pozitív covidos a beteg.
Munkája miatt közel egy éven át csak kapun keresztül tartotta a kapcsolatot idős szüleivel, hogy ne tegye ki őket semmilyen egészségügyi veszélynek. Problémaként említette azt is, hogy rengeteg munkára nagyon kevesen voltak, de a feszített munkatempó ellenére is kénytelen volt másodállást vállalni.
Novemberben elvileg megemelték a bérünket, gyakorlatilag így sem vittem haza többet 170 ezer forintnál, annak ellenére, hogy napi 10-12 órát dolgoztunk.
Az egészségügyi pályát most elhagyó férfi munkáját a továbbiakban nem az egészségügyben folytatja, bár hozzátette, minden bizonnyal hiányozni fog neki az a közvetlenség, amikor egy-egy ismerős arcú ember megállította az utcán, megköszönve a neki nyújtott segítséget.
A férfi azonban már tudja, hol szeretne a továbbiakban dolgozni, erre azonban jelenleg nincs lehetősége:
a munkáltató mind a mai napig nem adta át számára a munkaügyi papírokat. ezek hiánytalan átvétele különösen fontos, hiszen az új munkahelyen ezek nélkül nem tud munkába állni.
Emellett a februári fizetését sem utalták még el. Telefonos megkeresésére türelmet kértek tőle:
Azt a választ kaptam, hogy mivel rengetegen vagyunk, ezért kicsit feltorlódtak a dolgok, nem érik utol magukat a munkával, ezért nem kaptunk még fizetést.
A volt egészségügyi dolgozó a történtek után munkaügyi pert helyezett kilátásba, amennyiben pár napon belül nem kapja meg a fizetését és a kilépőpapírjait.
(Borítókép: Ápoló az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet tüdőbelgyógyászati osztályán 2021. február 18-án. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEMA napot egy ünnepi gálaműsor zárja majd.
március 21., 12:00
Tuzson Bence igazságügyi és Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel is tárgyal majd.
március 21., 15:30
A szakpszichológus szerint a felvonulás komoly kockázatokat rejt a fiatalok számára.
március 21., 15:11
1 órája
2 órája
A fiatal férfi látta először, hogy meghalt az autó sofőrje.
március 21., 12:12
A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.
március 21., 15:14
Ordas Eszter több bejegyzésében is felfedezhető a kínos baki.
20 perce
7,7-es erősségű földrengés rázta meg a területet.
23 perce
3 órája
A miniszter egy interjúban beszélt a Tisza Párt elnöke és közötte lévő kapcsolatról.
március 21., 06:05
Hétvégén érkezik az éjszakai vonatstop.
március 21., 15:34
Zajlik az élet a magyar parlamentben.
4 órája
Megszólalt az Indexnek a polgármester.
2 órája
3 órája
Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.
2 órája
5 órája
A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 13 és 18 fok között alakul.
március 21., 06:05
A Jobbik, a Momentum és Karácsony Gergely is megszólalt.
március 21., 10:14
Szegedi tudósok kutatócsoportja vizsgálja, miért kezdett el a város klímája Rómáéhoz hasonlítani.
március 21., 09:06
Kérharmados többségbe kerülhettek a protekciósok.
22 perce
Felmutatták a piros lapot.
március 21., 10:51
15 órája
A Kutyapárt szerint baj van a városi kommunikációval.
55 perce
Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.
március 21., 10:06
Kérdéses, mit kezd a kormány a jelentéssel.
március 21., 07:23
7 órája
A kormányfő ezúttal is Brüsszelből jelentkezett.
március 21., 07:44
A férfi ittas állapotban került kórházba.
március 21., 12:26
Kiderült, mivel vádolják a magyar bíborost, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye is reagált.
4 órája
8 órája
A miniszter szerint tűzzel-vassal irtani kell pedofíliát.
29 perce
9 órája
Mentőhelikopterrel szállították kórházba.
március 21., 16:20
A feltételezett gyilkost órákon belül elfogták.
március 21., 05:59
Féregnek, kutyának nevezte a rábízott gyermeket a nevelőanya.
március 21., 11:19
Az elkövetőket letartóztatták.
március 21., 09:38