A Deutsche Welle sajnálkozik, de nem kér bocsánatot
További Belföld cikkek
- Vitézy Dávid: Nem gondoltuk, hogy Lázár szó szerint értette, hogy a vasúton sz*rból akar várat építeni
- Lánczi Tamás: David Pressman soha nem látott károkat okozott az amerikai–magyar kapcsolatokban
- Két baleset is történt az M3-as autópályán
- Átalakuló parkolás: Értem, hogy meg van szorítva a főváros, de ne rólunk húzzanak le minden bőrt
- Elítélték a közlekedési táblával autókat fenyegető férfit
Miután az Index a Magyar Nemzet értesülése és a Budavári Lakosok Szövetsége tájékoztatása alapján megírta, hogy a Deutsche Welle közszolgálati televíziótársaság elnézést kért a budai vár felújításával kapcsolatos dokumentumfilmjéért, szerkesztőségünk sajtóközleményt kapott a Budavári Önkormányzattól.
A közleményben az I. kerület polgármestere, V. Naszályi Márta, valamint Ungváry Krisztián történész és Tutsek Pál, a Deutsche Welle szerkesztője azt írja, valótlanság, hogy a Deutsche Welle „bocsánatot kért” azért az adásért, amelyet a Fokus Europa sorozatban a budai vár felújítása kapcsán készített. Bocsánatkérésről ugyanis szó sincsen,
hiszen a Deutsche Welle csupán sajnálkozását fejezte ki azért, ha valaki az adásban elhangzottakat félreértette volna. Valójában a Deutsche Welle adásában semmi olyan állítás nem hangzott el, ami bocsánatkérést indokolna.
Éppen ellentétesen látja ezt a Magyar Nemzeti Médiaszövetség, amely rögtön az ominózus film lejátszása után úgy reagált, hogy a Fokus Europa műsorszáma a legsötétebb idők filmhíradóit megszégyenítően manipulatív, a megrendezett jelenetek legfeljebb szappanoperába valók, de egy televíziós magazinműsorba semmiképpen.
Azt is közölték, hogy a Magyar Nemzeti Médiaszövetség helyénvalónak tartja ugyan a média sokszínűségét, viszont a médiaszakma alapvető normáinak betartását nemcsak saját tagjaitól várja el, hanem ugyanezt a szakmai elkötelezettséget a Deutsche Welle szerkesztőinek is a figyelmébe ajánlja.
Hasonlóan vélekedett az ügyről a Budavári Lakosok Szövetsége is. A civil szervezet tagjai felháborítónak nevezték, hogy a riport olyan látszatot kelt, mintha a magyar kormány a budai vár helyreállításával a náci Németország általi megszállás korát és az akkori viszonyokat akarná restaurálni Magyarországon. A Deutsche Welle válaszát értékelve pedig a Budavári Lakosok Szövetsége kijelentette, hogy véleményük szerint az egyetlen elfogadható megoldás a videó törlése lehet, ugyanis a történelem meghamisítására és hazugságok közlésére nincs mentség.
Mivel a stáblistát nélkülöző videót nem törölték, és a névtelen készítők által összeállított kisfilm továbbra is megtekinthető az interneten, bárki eldöntheti, kinek a véleményét hajlamos elfogadni ebben az ügyben. Itt szavazhat: