Párbeszéd: partnerként kell tekinteni a romákra
A Párbeszéd szerint az ellenzék felelőssége, hogy komoly ajánlatot tegyen a magyarországi cigányságnak, és 2022 után olyan kormány jöjjön létre, amelyik partnerként és nem eszközként tekint a romákra – mondta a párt frakcióvezető-helyettese szombaton a Facebookon tartott sajtótájékoztatón.
Tordai Bence a Párbeszéd roma programját bemutatva úgy fogalmazott, a „magyar cigányság az a társadalmi csoport, akik felé a legnagyobb a tartozásunk”, hiszen mindig ők húzták a legrövidebbet a rendszerváltás és az azt követő évtizedek viharaiban. Kiemelte, a Párbeszéd azért dolgozik,
hogy a cigányok a magyar társadalom teljes jogú részének érezhessék magukat.
Berki Sándor, a Párbeszéd Nógrád megyei elnöke, kisebbségi és etnikai referense bejelentette, hat plusz egy pontból álló programjukat társadalmi vitára bocsátják, és várják az azzal kapcsolatos észrevételeket.
Klajban János salgótarjáni roma nemzetiségi önkormányzati képviselő hangsúlyozta, a program segítségével származástól függetlenül minden gyermeknek egyforma oktatási lehetőségeket biztosítanának, visszaállítanák 18 évre a tankötelezettség korhatárát, a családtámogatásokat pedig növelnék, és igazságosabbá tennék, hogy a mélyszegénységben élőknek is több jusson.
Ürmös István, a Párbeszéd Heves megyei elnöke, nagyfügedi önkormányzati képviselője a szegregált cigánytelepek felszámolását sürgette, valamint azt is, hogy az ellenzék a közös országos listáján, valamint egyénileg is indítson roma jelölteket a jövő évi országgyűlési választáson – írta az MTI.