Duplájára nőtt a gyermekfelügyeletet kérők száma, mégsem oltják be soron kívül a pedagógusokat
Március 17-én 5386 általános iskolás és 22 126 óvodás számára kértek felügyeletet. Ez azt jelenti, hogy megduplázódott a gyermekfelügyeletet kérők száma, a pedagógusok azonban így sem kerülnek előrébb az oltási programban – derül ki az ATV Híradó riportjából.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) már korábban is nyílt levélben kérte a kormányt, hogy a gyermekekkel foglalkozó dolgozókat soron kívül oltsák be a koronavírus elleni vakcinával, ennek ellenére Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere jelezte, hogy a pedagógusok az életkoruk és az egészségügyi állapotuk szerint fognak sorra kerülni.
A PDSZ jogászokat is felkeresett az ügyben, akik azt közölték, a munkáltató köteles egészséges és biztonságos munkakörnyezetről gondoskodni. Ha ezt nem tudja biztosítani, akkor a dolgozó megtagadhatja a munkát.
Az ATV Híradónak Ravasz Ágnes, a PDSZ országos választmányi tagja úgy nyilatkozott,
sajnos azért ügyeleti csoportok is kerülnek karanténba, óvodák is a megbetegedések miatt. Tehát azt is látjuk, hogy egyre nő a félelem azok körében is, akik ezt az ügyeletet ellátják
– nyilatkozta az ATV Híradójának.